Szelemekkel suttogó (Bts ff)

8.

2017.november 02.

Tegnap este értünk oda a házukhoz. Nagyon nagy és szép lakásban élnek! Este mikor megérkeztünk mindenki segítőkész és kedves volt velem. Jin csinált nekem vacsorát, azt mondván, hogy egy vendég nem kaphatja ugyan azt a kaját, mint az ott lakók. Én hiába ellenkeztem. Azután Jimin és J-Hope felkísért a szobámba, ahol már ott volt a csomagom is. Gyorsan lezuhanyoztam és már feküdtem is be az ágyamba. Nem kellett sok és el is tudtam aludni.

Ma mikor felébredtem, már besütött a nap. De nem csak én voltam egyedül. A plafonról lelógott valaki. Fel volt akasztva. Egy acélkötéllel. Minden csupa vér volt körülötte. De ekkor felnézett rám. Szemei teljesen feketék voltak. Felsikítottam ijedtemben. Összegömbölyödtem és csak sikítottam. Pár pillanat múlva az orvosaim szó szerint berobbantak az ajtón. Azonnal odarohantak hozzám. Belőlem kitört a zokogás. NamJoon azonnal mellém jött és maga felé fordított. Én a melkasához bújtam és csak zokogtam. Ő csak nyugtatóan simogatta a hátam és csitítgatott. A többiek is csak simogattak. Mindenki megijedhetett. De ki ne ijedne meg, ha látna egy valamit felakasztva?! És ki ne ijedne meg, ha egy lány sikolyára ébred?! Így igaz! Senki!

Mikor már ki tudtam nyitni a szemem és csillapodott egy kicsit a sírásom eltávolodtam Nam-tól. Odanéztem a falra, ahol már nem volt ott az a felakasztott valami. Szerintem egy démon volt a szeme alapján. De akkor miért volt felakasztva? Ez nekem zavaros! A démonok halhatatlanok! És egy acélkötél sem tudja őket megölni! De akkor mi volt ez?

Csak néztem a falat és gondoloztam. Nem érdekelt, hogy hülyének néznek-e az orvosaim. Csak ki akartam deríteni, hogy mi volt ez. A falon egy nyom sem volt. A padlón sem volt semmi. Pedig tisztán emlékszem, hogy egy nagy tócsa vér volt ott. Felkeltem az ágyról és odamentem, ahol nemrégen még az a démon volt. Letérdeltem arra a pontra, ahol függött a démon. A kinézete alapján egy lány volt. Fekete haja volt. Az arca és a teste vékony volt. Nagy mellei és feneke volt. Szinta tökéletes volt. Kivéve az, hogy FELVOLT KÖTVE!

Hirtelen megéreztem egy kezet a hátamon. Ösztönösen a falhoz ugrottam ijedtemben. Mikor megláttam, hogy csak V akart engem megérinteni, kifújtam magam. Visszasétáltam az ágyhoz és ráültem. Sóhajtottam és felnéztem a többiekre. Mindenki aggódóan nézett rám.

-Láttam egy lányt... ott volt felakasztva egy acélkötéllel...-ekkor odamutattam arra a pontra-Egyszer csak felemelte a fejét... és ekkor megláttam, hogy a szeme... olyan mint a démonoké... teljes fekete...

-Hogyan názett ki az a lány?

-Derékig érő fekete haj, vékony test, nagy mellek, tökéletes fenék, sovány arc

-Nyugodj meg! Nem lesz semmi baj! Itt vagyunk!

-Köszönöm!

Ekkor hirtelem egy nagy csattanást hallottunk. Az éjjeli szekrényről leesett a könyv amit még a barátaimtól kaptam. A földön kinyílt a napló és lassan kezdett íródni. Felvettem a könyvet és olvasni kezdtem.

Haneul!

Itt Jackson! Nem kell félned attól a lánytól! Nem tud bántani! Nem is tud hozzád érni! Az orvosok meg fognak védeni ha megint eljön! Bízz bennem! És az orvosoktól sem kell tartanod!

Ez egy szinten megnyugtatott. De akkor is ijesztő!

De annyira ijesztő! Ott lógott!

Figyelj Neul! Nem kell tőle tartanod! Bízz bennem!

Oké... Megbízok benned!

Jackson meg tudott nyugtatni, de még mindig volt egy kicsi félelemérzetem.