Szelemekkel suttogó (Bts ff)

3.

2017. október 28.

Amikor felébredtem, körülvettek a barátaim. Csak azt mondogatták, hogy vigyázzak magamra, mert ők nem fognak tudni vigyázni rám egy kis ideig. Hittem nekik. Nagyon komolynak látszódtak. És ekkor eltűntek. Pont abban a pillanatban lépett be 7 orvos. Mind a hetük viszonylag egyidős lehetett velem. Amint beléptek, minden értelmet nyert a fejemben. Tőlük kell félnem. De nem tűntek nagyon ijesztőnek. Mégis hallgattam a barátaimra és hátrálni kezdtem. Amikor ők léptek egy lépést felém, én akkor csúsztam hátra egy kicsit. Gondolom látták, hogy ez így fog menni, ezért megálltak az ajtóban, összenéztek és leültek törökülésbe. Mindenki rám nézett. Egy szőke hajú fiú kezdte a bemutatkozást.

- Szia én Min Yoongi vagyok! Örülök, hogy találkoztunk! Látom, nem nagyon szereted az embereket. Nem baj! Majd idővel megszoksz minket! Ők itt a barátaim! Ők is segíteni fognak neked! Nem kell félned tőlem, sem tőlük!- és egy bíztató mosolyt dobott felém. Már értem, hogy miért figyelmeztettek a barátaim. Ezek tényleg turkálni akarnak az agyamban! Nem szólalhatok meg!

Ekkor megszólalt a mellette ülő fiú.

- Szia az én nevem Kim Seok jin! Én vagyok a legidősebb! Tőlem sem kell félned, nem harapok!-Jin után megszólalt, Yoongi másik oldalán ülő srác.

-Hello én NamJoon vagyok! Én is segíteni akarok neked úgy mint a többiek!

-Szia én J-Hope vagyok! Remélem jól kijövünk majd!

-Hellóka! Én Kim Taehyung vagyok, de szólíts csak V-nek!

-Hello és Jeon Jeong Kook vagyok, de hívj nyugodtan Jungkook-nak!

Csak mosolyogtak rám és várták, hogy megszólaljak, de én csak néma maradtam. Ez olyan volt, mint amikor valaki az ügyvédje nélkül nem mer egy szót sem kimondani, mert felhasználják ellene... Pont így éreztem magam! Mikor látták, hogy nem fogok megszólalni, akkor Yoongi kieresztett magából egy hangosabb sóhajt.

-Oké! Akkor csináljuk máshogy! Te vagy Kwon Seo Haneul?-nem feleltem semmit csak egy aprót bólintottam. A nevem alapján, csak nem kotor bele a fejembe!-Nagyon szép neved van! Hogy érzed magad most?-erre viszont már nem csináltam semmit. Csak kinéztem az ablakon és merengtem-Holnap találkozunk következőleg...-és azzal felálltak és otthagytak. Amint kimentek, megjelent mindenki. Kérdezgettek az új orvosokról és megdícsértek, hogy semmit sem árultam el nekik!

Gyorsan elvégeztem a napi teendőimet és mire észbekaptam már lámpaoltás volt. Gyorsan rendbe szedtem magam és lefeküdtem aludni. Semmit sem tudtam álmodni az éjjel...