Szelemekkel suttogó (Bts ff)

22.

Hello Falling Angels!

Tudom, hogy azt mondtam, hogy szombatig várok ezzel a résszel, de megjött az ihlet. Ezen kívül, már kitettem az üzenőfalra, hogy ez lesz az utolsó rész. Jó olvasást hozzá!

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

2017.november 21.

Amikor felébredtem, csak annyit vettem észre, hogy mindenki ott ül a nappaliban. Mind a heten aggódva figyeltek engem. Mikor meglátták, hogy kinyitottam a szemem, akkor először Yoongi támadott le. Mohóan rátapasztotta ajkait az enyémekre. Mikor elváltunk szorosan átölelt. Jó volt érezni a melegséget ami átjárt. Régen nem éreztem már ilyet. Ez valahogy más volt. De nem tudtam eldönteni, hogy mitől. Csak ekkor vettem észre, hogy nem a nappaliban vagyunk. Hanem a mennyben. És Yoongi pont olyan, mint az álmomban. Körbe néztem és a fiúk is át voltak változva. Meg én is. És ott állt előttünk apám. De hogyan kerültünk ide? Ahogyan már szólásra nyitottam volna a szám, anyám lépett apám mellé és szorosan átölelték egymást. Nekem teljesen elnyílt a szemem. Oldalra néztem és megláttam a barátaimat. Mindenkinek hatalmas angyal szárnyai voltak. Mosolyogtak rám. Jó! Ami sok az sokk! De szerintem nem is kételkedek már semmiben! Jobban járok! Hirtelen két kart éreztem meg a derekam körül. Oldalra fordultam és Yoongi mosolygott rám. Minden tökéletes volt. Pont mint az álmomban. Boldog voltam. Nem kellettek szavak, hogy megértsem, hogy mi történik körülöttem. Tudtam mindent. És tudtam azt is, hogy hol vagyok. És erre csak egy válasz létezett. Otthon... 

-HANEUL!-kiáltott rám az orvosom. Hirtelen a régi szobában voltam az intézményben. Az egész csak egy álom volt...