Őrangyalom [Befejezett✓]

Nyolcadik rész

Kérlek vedd már fel.

- Igen? - szólt bele fél álomban Yongguk. Kicsit elkapott a bűntudat de ahogy ismét kinéztem az ablakon inkább a félelem győzött.

- Otthon vagy?

- Minah, hajnali két óra van! Szerinted mégis hol a búbánatban lennék?

- Gyere értem, kérlek. Esküszöm amint fel kel a nap én megyek is csak kérlek vigyél el innen. - hangom nagyon kétségbeesetten csengett ahogy beszéltem. Nagyon féltem. Honnan tudhatta meg a címem?

- Tíz perc és ott vagyok. - ezzel le is rakta. Elővettem egy táskát és beledobáltam minden fontosabb dolgot közben pedig folyamatosan a kertben ácsorgó sötét alakot figyeltem. A szobámat csak az utcai lámpa világította meg de biztos voltam benne látja, hogy itt vagyok és mozgolódok. Egy kocsi fényszórója megvilágította az arcát így láttam az önelégült mosolyát. Itt van. Táskámat a vállamra dobtam majd sietős léptekkel mentem le az emeletről. A bejárati ajtó előtt mély levegőt vettem majd kifutottam Yonggukhoz és beszálltam mellé. Kezeim remegése még akkor sem hagyott alább mikor már messze jártunk.

- Elárulod, hogy mi történt? - hangja nem volt ideges én mégis összerezzentem. Szörnyen éreztem magam amiért segítségre szorulok.

- Megtalált. - csak ennyit bírtam kinyögni. Akárhányszor hosszabb időre lehunytam szemeimet magam előtt láttam vézna alakját és a gyomrom még kisebbé zsugorodott. Yongguk nem feszegette tovább a témát csak csendben vezetett tovább.

- Szükséged van valamire? - dobta le a kabátját a közeli kanapéra és elindult a konyhába.

- Normális életre. - húztam össze magam a fotelon. Most már biztonságban vagyok, nincs okom félni. Még is képtelen voltam megnyugodni. Yongguk két bögrével a kezében tért vissza. Egyiket a kezembe nyomta és leült velem szemben. Annak ellenére, hogy hajnalok hajnalán vertem fel nem látszott egyáltalán fáradtnak.

- Sajnálom, hogy felébresztettelek és még a nyakadba is varrtam magam. Nem zavarlak sokáig csak nem tudtam kihez is mehettem volna.

- Minah, nem kell elmenned, addig maradsz ameddig szeretnél, egyáltalán nem zavarsz, felőlem ide is költözhetsz akkor sem lennél útban! Viszont kérlek mond el mi történt, megőrjít ez a tudatlanság. Ki talált meg?

- Taeil. É-én nagyon megijedtem. Nem tudom honnan tudta meg a címem. Uram atyám! Zelo jól van? - tegnap este amikor magamra hagyott a fiú vettem észre a kertben ácsorgó alakot. Mi van ha már előtte is ott volt és látta őt? Bántani fogja.

- Otthon alszik. Mi baja lehetne? Miért volt nálatok Taeil? Egyáltalán ki az a Taeil?

- Zelo biztonságban van? - magabiztosan bólintott egyet. Nem eshet bántódása miattam. Azt már nem élném túl.

- Honnan ismered ezt az alakot?

- Tartozom neki, vagyis már nem mert kifizettem mindent amit akart de nem volt neki elég. Tizenhárom éves voltam mikor elkezdtem gyógyszerezni magam. Akkor persze nem igazán volt pénzem és lopnom kellett. Egyszer észrevette ahogy egy sráctól elvettem amikor nem volt magánál. Odajött és felajánlotta a segítségét. Olyan volt nekem mint egy második apa csak babák helyett altatót és más erősebb kábítószereket vett nekem. Kedves volt, érdekelte az mi van velem, legalábbis elhitette, hogy fontos vagyok neki. Ez ment valamivel több mint egy évig. Felvettek egy kávézóba felszolgálónak és attól nem messze találtam egy olcsóbb helyet így megmondtam neki, hogy ne vegyen többen nekem és visszaadom az összes pénzt amivel tartozom. Ő belegyezett és apránként elkezdtem törleszteni. Egy évig voltam felszolgáló mivel találtam egy jobban fizető helyett és átmentem oda. Fél évvel ezelőtt az utolsó részletet is oda adtam, megköszöntem neki mindent viszont ő többet akart de nem pénzt. Akkor nagy szerencsém volt, sikerült elfutnom és azóta még csak hallani sem hallotta felőle tegnap estig. Miután Zelo elment tőlünk észrevettem, hogy valaki ott áll az egyik fa alatt. Ő volt az. Soha nem féltem még annyira mint akkor amikor rájöttem ki van ott.