Őrangyalom [Befejezett✓]

Tizenötödik fejezet

- Majd ha lesz elég pénzem veszek neked egy saját házat. - Junhong az ágyamon ült s engem figyelt ahogy kipakolom a második adag táskát amit elhoztunk ezzel hivatalosan is elköltöztem. Akkor nem volt otthon senki így nyugodtan összetudtunk pakolni és eljönni. Még most, két héttel később sem voltam képes megemészteni a veszekedést. Bűntudatom volt amiatt amit a képébe vágtam Subin-nak viszont nem tűrhettem, hogy engem okoljon valaki haláláért maga helyett. 

- Azt akarod, hogy egyedül éljek?

- Dehogy! Én azt akarom, hogy velem osztozz egy házon aztán majd később többen éljünk ott. - állt fel az ágyról és segített felpakolni a könyvespolc tetejére. Felvágós. 

- Azt szeretnéd, hogy Yongguk is oda költözőn? Végül is én ebben is benne vagyok.

- Nem, butus. Gyerekekre gondoltam. -Már csak egy táska maradt hátra de az azóta fogja fel a port mióta ide telepedtem. Nem akartam kinyitni, voltak benne olyan dolgok amiket messziről el szerettem volna kerülni. Zelo megindult felé én pedig teljesen lefagytam. Nem bírtam megmozdulni csak figyeltem ahogy mosolya fokozatosan olvad le ahogy kezébe veszi az üvegeket. Ebből nagyon nagy baj lesz. Ijedten nézek rá ahogy felém fordul és értetlenül néz rám. 

- Kérlek, meg tudom magyarázni. - kezdtem bele a sírás határán. Gyomrom görcsbe rándult a félelemtől. Nem akartam, hogy megutáljon, nem akartam őt is elveszíteni.

- Mond, hogy alvás zavarral küzdesz és azért kellenek. - hangja nyugodt volt, túl nyugodt. Tudta miért vannak nálam, rá kellett jönnie. Lassan megráztam a fejem, ha csak egy szót is kiejtek elsírom magam. Hitetlenül megrázta fejét és visszahajította a táskába a gyógyszereket.

- Azt hittem megtaláltam a tökéletes lányt, erre kiderül, hogy drogos! Miért nem mondtad el?! Mi a francért titkoltad?! Nem bízol bennem? Vagy ki akartál használni? Pénzt akartál lopni tőlem csak, hogy vehess magadnak mindenféle kábítószert? - arca eltorzult a haragtól és a csalódottságtól. Szemeimből előtörtek a könnyek s csak némán folytak le felhevült arcomon. Folyamatosan ráztam a fejemet, nem lennék ilyenre képes. Soha nem lopnék ezért, főleg nem tőlük. 

- Nem... Kérlek hagyd, hogy megmagyarázzam.

- Nincs ezen mit megmagyarázni! Hazudtál nekem! 

-  Junhong...

- Ne hívj így! - összerezzentem ahogy erőteljesen rám kiabált. Kiakart menni a szobából de csuklója köré fontam remegő ujjaim s csak széles vállait figyeltem. A szoba őrült sebességgel forgott körülöttem de csak arra voltam képes gondolni, hogy nem hagyhatom elmenni.

- Szeretlek, kérlek... -  megfeszültek az izmai majd kirántotta karját az erőtlen szorításból s egyedül hagyott a szobában. Térdeim összecsuklottak és csak némán zokogtam a padlón. Elment. Itt hagyott. Utál. Csak ezek jelentek meg előttem újra és újra. Teljesen összetörtem.

A sötét utcákat villogó fények világították meg, minden teli volt részeg emberekkel és éjszakai munkásokkal. Szemeim még vörösek voltak a rengeteg sírástól de nem zavartattam magam. Bementem a legcsendesebbnek tűnő szórakozóhelyre, beültem a pult mellé és csak sorra ittam az erősebbnél erősebb alkoholos szennyeket. Felejteni akartam, lehetőleg minél hamarabb. Amikor már volt bennem pár pohár de még tudtam hol vagyok, mellém ült egy alacsony srác. Kedves mosollyal nézet rám és meghívott egy körre. Képtelen voltam értelmesen gondolkodni így ellenkezés nélkül fogadtam el a felém nyújtott poharat. Megfogta a kezemet és kivezetett az utcára. Szédültem és kezdtem furán érzékelni a külvilágot. Minden vibrált és lila fényeket láttam magam mellett felvillanni. Megbotlottam a lábamban de az előttem álló elkapott. Sípolt a fülem, fájt mindenem de csak követtem az ismeretlent. Szörnyen hányingerem volt, zavaróak voltak az engem körülvevő fények. Kiabálni kezdtem és hadonászni hátha eltűnnek a színes hullámok.  A srác idegesen szólt rám majd rángatni kezdett. 

Zelo pov. 

Idegesen járkáltam fel-alá a szobámban, folyamatosan csak Minah könnyáztatta arcát láttam magam előtt. Ellepte az elmémet a vörös köd és olyan dolgokat vágtam a fejéhez amit nem gondoltam komolyan. Az asztalon hagyott telefonom őrült rezgésbe kezdett, meg sem kellett néznem, tudtam ki az.

- Ha arra akarsz rávenni, hogy kérjek bocsánatot felesleges bele kezdened. 

- Ne most legyél ilyen kibaszott gyerekes! - Yongguk ideges hangjától kirázott a hideg. Nagyon dühös lehet ha így kimutatja, ennek ellenére tartottam magam. Bántam amit tettem de jogos volt. Darabokra törtem amikor bevallotta, hogy szeret de csak ezért nem mehetek vissza hozzá.

- Nem vagyok gyerekes. Minah drogozik, Yongguk.

- Azon van, hogy leszokjon te idióta! Miattad abba akarja hagyni! Talán ha engedted volna végig mondani amit akar tudnád, hogy azért nem mondta el mert félt elveszít emiatt! 

- Én...

- Igen, elrontottad viszont most nagyobb probléma is van ennél. Minah eltűnt.