Őrangyalom [Befejezett✓]

Tizenkettedik rész

Az erdő valami eszméletlen szép volt. Megkerültük a ház mellette tavat és egyenesen az erdő közepébe mentünk. Annak ellenére, hogy már ősz vége van mindenhol színesbe öltözött minden a levelekkel. Egy kis idő után találtam egy kisebb dombot amire felrángattam a fiúkat is. Ahogy felértünk és körbe néztem a szavam is elállt. Az egész erdőt látni lehetett, olyan volt mintha egy sárga tenger ölelt volna körül minket. Egyszerűen gyönyörű volt. Eldőltem a fűben és csak az égen repkedő madarakat figyeltem. Végre teljesen kikapcsoltam, nem gondoltam az ég adta világon semmire csak a nyugalmat.

- Soha nem láttalak még ilyen boldognak - ült le mellém Zelo mosolyogva. Vállat vontam és a másik oldalamon ülő Yonggukra néztem. Tényleg nagyon boldog voltam, úgy éreztem kezd rendbe jönni az életem. Nem tudom mi volt az eredeti célja azzal, hogy ide hozott minket de nekem nagyon sokat segített már ez a két nap is.

- Yongguk valójában miért jöttünk ide? - ültem fel én is vele szemben és Zelo oldalának dőltem. Jól esett a közelsége és ahogy észre vettem ő sem ellenzi az ilyesmit.

- Téged azért mert egyik éjjel felhívtál, hogy egy pszichopata áll a kertetekben és téged figyel, gondoltam itt biztonságosabb. Ezt az óriást pedig azért mert kiborul ha csak egy napig nem lehet veled. Meg hát nem se ártott már ez a kis szünet, kissé stresszes volt az elmúlt fél évem. - nevetésemet visszafojtva néztem fel a párnámra aki összehúzott szemekkel nézett a legidősebbre. Felmarkolt a földről pár levelet és hozzá dobta. Hangosan felnevettem ahogy köpködve leszedte magáról a leveleket és értetlenkedve nézet ránk.

- Ki kérem magamnak nem vagyok óriás!

- Megragadtad a lényeget, mások inkább a mondat második felére sértődne meg. - húzódtam el tőle és segítettem Yongguk-nak megszabadulni a maradék levéltől.

- Azon nincs jogom felháborodni. Igaza van mikor azt mondja, hogy tiszta rosszul vagyok ha nem vagy a közelemben - megráztam a fejemet nehogy fülig piruljak és felálltam a földről. Egyre inkább bűntudatom volt a hazugságaim miatt.

- Nem megyünk vissza? Kezdek éhes lenni - mind ketten bólintottak majd csúszkálva lementünk a dombról és visszaindultunk a házhoz. Kissé lemaradtam a beszélgető párostól mivel nagyon elfáradtam és már nagyon fájtak a lábaim. Egy hirtelen ötlettől vezérelve Zelo mögé settenkedtem és felugrottam a hátára. Egy pillanatra megállt de amikor leesett neki, hogy én vagyok az, dobott egyet rajtam, átfogta a combjaimat és a válla felett hátra nézet rám. Mosolyom levakarhatatlan volt, átkaroltam a nyakát és a hátára feküdtem.

- Bárcsak soha nem érne véget ez a hét - sóhajtottam fel bánatosan. Túlságosan élveztem az itt létett. Nem kellett Subin nyavalygását hallgatnom, nem kellett aggódnom semmi miatt. A házhoz visszaérve én befoglaltam a konyhát, hogy főzzek valami ehetőt a fiúk pedig kint maradtak a nappaliban videojátékozni. Mivel nem voltam valami jó szakács megfőztem egy adag tésztát és csináltam hozzá tejszínes szószt. Amíg a tészta főtt a pultnak támaszkodva figyeltem ahogy a tévével kiabálnak és egymást lökdösik a figyelmük megzavarása kép, lassan már ott tartottak, hogy lelökik egymást a kanapéról. A pulton rezegni kezdett a telefonom így el kellett szakítanom a figyelmemet róluk. Összehúzott szemöldökkel néztem a képernyőn virító ismeretlen számra.

- Igen?

- Park Minah?

- Én lennék.

- Sajnálom de már nem járhat a mi iskolánkba.

- Tessék? - szívem a torkomban dobogott ahogy a nő beszélt. A kétségbeesés erős hullámban tört rám.

- Rengeteget hiányzol, a jegyeid sem valami fényesek és a tanárok sincsenek megelégedve veled. Nincs más választásunk, mint kirúgni, ha itt maradna az iskola hírnevét is rontaná. - ezzel le is rakta. Még csak el köszöni sem volt képes, bár az is lehet félt a dührohamaimtól és nem akarta végig hallgatni de már mindegy is. Kiszállt minden erő belőlem, a telefon kicsúszott a kezemből és hangos koppanással ért földet. A zajra fiúk is felfigyeltek és a konyhába rohantak.

- Kirúgtak a suliból. - nevetem fel hisztérikusan. Nem hiszem el, mikor azt hittem kezd minden rendbe jönni valaki mindig pofán csap, hogy rájöjjek nálam nem mehetnek jól a dolgok. Zelo odajött hozzám és szorosan magához vont. Fogalmam sem volt mit kéne most csinálnom, teljesen elveszett voltam és visszazuhantam abba az állapotba, hogy szükségem van a táskámban lapuló dobozra.