Őrangyalom [Befejezett✓]

Ötödik rész

- Kislányom, újabb leveled jött! - anyám nyivákoló hangja az egész házban vízhangot keltett. Gyomrom felfordult ahogy próbálta felvenni a normális anya szerepet. Általában ezt csak akkor tette ha szüksége volt valamire vagy ha kíváncsi volt. Ilyenkor még jobban irritált mint egy átlag napon. Arcomra erőltettem egy gúnyos mosolyt csak, hogy még jobban idegesítsem, és kimentem hozzá a konyhába. Kéjelgős mosolya sértette a látásomat de most ezzel nem törődtem, kivettem a kezéből a borítékot majd hátat fordítva neki indultam vissza a szobámba.

- Kitől kapod ezeket a leveleket, hogy már meg sem mutatod? - bárcsak mást is ilyen jól kiismernék mint ezt a szajhát.

- Mikor mutattam meg neked bármit is? - választ meg sem várva tértem vissza a kis zugomba és foglaltam el a szokásos helyem, hogy elolvashassam a mai levelet.

Azt hiszem tegnap este kissé pofátlan voltam veled szemben és ezt nagyon sajnálom. Nem akartam fájdalmat okozni neked de nem tudtam semmit a családi állapotodról. Tudom ez nem kifogás, francnak voltam olyan kíváncsi. Mivel és megtudtam egy fontos dolgot az életedből én is megosztok veled valamit az enyémből:

Van egy testvérem. Vagyis csak volt. Nagyon közel álltunk egymáshoz, mindig minden helyzetben ott voltunk egymásnak és kiálltunk a másikért. Három évvel ezelőtt csinált egy nagy hülyeséget ami miatt összeveszett a szüleimmel. Ők kirakták otthonról de nem volt hová mennie és az én segítségemet nem fogadta el így az utcán töltötte az éjszakát. Másnap korán reggel el akartam menni hozzá de a játszóteret ahol "megszállt" rendőri gordon vette körbe. Az éjszaka folyamán Egy hajléktalan leszúrta és elvitte a táskáját amiben mindene benne volt köztük a telefonja is. Nem tudott segítséget kérni senkitől így elvérzett a játszótér közepén.

Kellemes mese nem gondolod?

Srác aki nem tudja hol a határ

A szívem összeszorult ahogy befejeztem a levelet. Nem éreztem ilyen fájdalmat azóta, hogy megtaláltam apámat. Kinéztem az ablakon hátha ott áll a kapu előtt mint előző nap is tette, de nem volt ott. Át akartam ölelni és vigaszt nyújtani neki. Biztos voltam benne, hogy magát hibáztatja a történtek miatt. Gondolataim ezerrel száguldoztak a város pontjai közt hátha rájövök hol is kereshetném az angyalarcú fiút. Volt egy ötletem de koránt sem biztos, hogy jó a meglátásom.

A park minden egyes szegletét körbe jártam de sehol nem volt. Újra a deszkások részéhez sétáltam hátha kijött azóta de ismét nem láttam a magas alakot. A pálya mellett ácsorgó magas srác mellé álltam és reménykedve néztem fel rá.

- Te Yongguk vagy igaz? - hangom magabiztosan csengett ahhoz képest mennyire kétségbe voltam esve. Bár azt még én sem tudnám megmondani miért. Talán féltem, hogy valami baja esett Zelo-nak.

- Tiszteletért már fizetni kell? Igen én vagyok, miben lehetek segítségedre? - mély hangjától libabőrös lett a karom, igéző volt mégis félelmet keltett bennem.

- Nem tudod véletlenül, hogy merre találom Zelo-t?

- Honnan veszed te azt, hogy én ismerem azt az óriást? - szemeit összehúzva fordult felém és közelebb hajolt hozzám. Egy lépést hátráltam de ennél többel nem fejeztem ki, hogy a hideg ráz a tekintetétől.

- Ő mesélt rólad.

- Miket mondott rólam?

- A legjobb barátja vagy és felnéz rád. Néha fél tőled mivel a legnagyobb stressz helyzetben is csendes és nyugodt vagy, azt állította titokban egy pszichopata lakozik benned, de ennek ellenére is melletted érzi magát a legnagyobb biztonságban. - arcán megjelent egy széles mosoly amivel megvillantotta hófehér fogait.

- Istenem az a gyerek, soha nem fog megváltozni! - jóízűen felnevetett ami miatt mindenki minket kezdett el figyelni de nem foglalkozott vele.

- Akkor segítesz?

- Az elhagyatott játszótéren van. - mosolya eltűnt az arcáról és csak fájdalom sugárzott a szemeiből. Elhagyatott játszótér... Még kicsi voltam mikor utoljára azon a játszótéren voltam de biztos voltam benne, hogy tudom hol van. Megköszöntem a segítséget majd gyors léptekkel elindultam a roncsos játékokhoz. 

A fél órás utat most a felére csökkentettem így egy kissé lihegve álltam meg a célomnál. A fák lombjai sötété és ijesztővé varázsolta a helyet de a bánatot így sem tudta elnyomni. Az egyik padon egy sötétségbe burkolózott alak üldögélt és meredten bámult maga elé. Leültem mellé de nem mertem egy szólt sem szólni nehogy azt higgye csak sajnálkozom.

- Ma van a harmadik évfordulója a halálának... - arcán fájdalommal teli gúnyos mosoly jelent meg. Szívem összeszorult, gyomrom egy kis gombóccá zsugorodott és teljesen kiszolgáltatottnak éreztem magam. Nem éreztem még ilyet soha az eddigi életem során.