Őrangyalom [Befejezett✓]

Kilencedik rész

Az eső fátyolként vont körül minket ahogy, hárman a kocsiban ülve elindultunk. Egyikünk sem szólalt meg de ez így volt jól. Szükségem volt a csendre. Ujjam hegyét az ablak üvegére nyomtam s egy esőcsepp útját követtem végig. Vajon hová megyünk? Zelo miért ilyen feszült? Annyi kérdésem van feléjük de egyiket sem merem feltenni. A motor bugása elhalkult így már csak az eső egyenletes dobolása hallatszott. Kinéztem az ablakon és elkapott a hányinger. Subin a ház ajtajában állt és várt valakire. Várt rám. Nem láttam az arcát de anélkül is tudtam, hogy vigyorog. Yongguk hátra fordult hozzám és egy apró mosolyt varázsolt magára nyugtatás képpen.

- Szedj össze legalább egy hétre elegendő ruhát és minden fontosabb dolgot, rendben?

- Tessék? Nem! Nem megyek sehova, este dolgoznom kell! Szükségem van arra a pénzre. - hangom kétségbeesettebben csengett mint ahogy én azt akartam. Ha csak egy napot is kihagyok nem lesz meg az az összeg ami kellene. Így is már van kimaradásom!

- Azt már lerendeztem, ahogy jövőhétre az igazolást a suliban. - kezeim görcsösen szorították az ülést de ez sem adott elég erőt az ellenkezéshez. Nem is tudtam ellenérveket felhozni. Egy hétig eltűnhetnek, nem kell senkinek tudnia arról hol vagyok és mit csinálok. Lehunytam szemeimet majd aprót bólintottam.

- Be jönnétek amíg pakolok?

Ez a hely valami eszméletlen gyönyörű. Még le sem állt a motor már szálltam is ki és körbe jártam a faházat. Mögötte egy kisebb tó terült el de ezen kívül csak fák ezrei zártak el a külvilágtól. Egyszerűen imádtam. Már rég besötétedett így nem lehet sok mindent látni. Végül is, másnap elmehetek felfedezni.

- Minah,  jössz filmet nézni? - még egyszer átnéztem a tó túl oldalára majd bementem a fiúkhoz az előszobába. Yongguk a filmek közt keresgélt míg Zelo a kanapéról figyelte őt. Elterültem a díványon és fejemet a fiú ölébe ejtettem.

- Mit nézzünk?

- Valami ős régi vígjátékot. - indította el a filmet. Alig, hogy lement a fő cím dal, szemeim lecsukódtak s álomba zuhantam.

A hold fénye hídkén vetült a tó felszínére. Félve léptem fel rá és lassan sétálni kezdtem rajta.

Mi folyik itt?

Arcom égett a hidegtől de csak mentem előre, valami vonzott magához akárcsak a mágnes. A híd vége fénybe burkolózott és halk morajlás hallatszott ki.
- Ki van ott? - hangom vízhangot vert de választ nem kaptam. Ez őrültség. Hátat fordítottam de eltűnt a part, csak a végtelenbe nyúló ezüst vonal volt a helyén. Gyomrom görcsbe rándult s a korlátnak támaszkodva kellett megtartanom magam.

Ez csak egy álom.

Sikoltani akartam, kiadni magamból minden érzelmet de egy hang sem jött ki ajkaim közül. Torkomra mintha hurok szorult volna mely egyre erősebben gátolt a légzésben. Térdre rogytam, ujjaim kétségbeesetten fonódott a korlát köré de nem segített. A félelem elhatalmasodott rajtam és már nem tudtam küzdeni ellene. Legyőzött.
- Minah, kincsem nincs semmi baj, most már nem bánthat senki. - annyira ismerős ez a hang. Nagyon hasonlít valakiére, de vajon kinek van ilyen rekedt hangja? Mély levegőt vettem mitől tüdőm megtelt levegővel, eltűnt a hurok. Kissé kábán a hang felé fordulok de ettől ismét érzem a szorító érzést. Nem, ez más. Ez nem fájdalom, ez egy érzelmi vihar.
- Apa?

Tudoooom, nagyon sok volt a kihagyás és nagyon nagyon sajnálom (főleg azt, hogy ezek után volt képem egy ilyen szar résszel jönni) de egy másik könyvön dolgoztam. De, nem sokára szünet van, talán most nem lesz két hónap kimaradásom.