Őrangyalom [Befejezett✓]

Epilógus

Gyere velem Minah...

Kapkodva vettem a levegőt ahogy felébredtem. Ez csak egy álom volt. Junhong mocorogni kezdett mellettem majd fáradt szemekkel nézett le rám. Hatalmas tenyerét hátamra simította és lassú köröket kezdett el leírni amíg meg nem nyugodtam. Arcomat mellkasába temettem, a közelsége segített elűzni a kényelmetlen érzést, ami fogva tartott. 

- Újabb rémálom? - válaszként még közelebb bújtam hozzá. Minden nap ez ment, hol sírva, hol sikítva kelek fel reggelenként. Három hónapja megy ez, fokozatosan elengedtem a gyógyszereket míg végül teljesen el nem hagytam viszont folyamatosan egyre rosszabb és rémesebb álmaim vannak. 

- Megint vele álmodtam, magával akart vinni. 

- Azt nem engedném. - elhúzódott tőlem annyira, hogy a szemembe tudjon nézni és komoly tekintettel figyelt. Ujjaimat selymes, fekete tincsei közé vezettem és mélyen a szemébe néztem, teljesen elvarázsolt. Apró mosolyra húztam a szám, feljebb tornásztam magam és egy puszit nyomtam az arcára. 

- Nem lehetne, hogy ma csak itt maradunk az ágyban úgy... egész nap? - halkan elnevette magát majd hátára fordult engem pedig a mellkasára fektetett. Hajával kezdem el játszani miközben hallgattam egyenletes szív verését. Annyira nyugodt így minden, jó lenne öröké így maradni.

- Hidd el én is élvezném de ma nem lehet, talán majd holnap. Feltéve ha Yongguk nem rúg már ki. - ismét elnevette magát amitől melegség töltötte el a szívemet. Egész nap tudtam volna hallgatni. Sajnos igaza van, ma van a felvételi elbeszélgetés. Ezen áll vagy bukik, hogy járhatok-e az új suliba vagy sem. Kelletlenül másztam ki az ágyból és mentem ki a fürdőbe lezuhanyozni. Egyre idegesebb lettem ahogy telt az idő, a kocsiban már a hányinger kerülgetett a félelemtől. Zelo összekulcsolta az ujjainkat és úgy vezetett be az épületbe. A folyóson nem volt rajtunk kívül senki, teljes csend uralkodott. Görcsösen szorítottam a fiú kezét amíg egy idős hölgy be nem vezetett az egyik terembe. Túl ideges voltam ahhoz, hogy legalább egy mosolyt erőltessek magamra. Húsz percig beszélgettem az igazgatóval. Megköszöntem mindent majd elhagytam a termet. Junhong azonnal mellettem termet és kíváncsi tekintettel fürkészett, aprót bólintottam. Boldog mosoly terült el az arcán és felkapva megpörgetett maga körül. Nem voltam képes elhinni, felvettek. Az egyik legjobb iskolába vettek fel. Teljesen új életet kezdhettem, elmondhatatlanul boldog voltam. Megkönnyebbülten hagytam el az iskola területét ahova pár hónapon belül járni fogok. Ez volt az utolsó pont a listán. Három hónap alatt kijavítottam a legnagyobb hibákat az életemben. Kiléptem a kocsmából, helyette most egy kedves hangulatú kávézóban vagyok felszolgáló, a megkeresett pénzt pedig félre rakom. Többé már nem gyógyszerekre és kábítószerekre költöm el. Zelo-val közösen dolgozunk és takarítunk meg, hogy tudjunk venni egy lakást ahol közösen élhetünk. Yongguk nagyon sokat segít mindkettőnek amiért nagyon hálás vagyok. Neki köszönhető az, hogy most itt vagyok. Nélküle képtelen lettem volna bejutni ebbe a suliba. Minden egyes nap segített bepótolni azt a rengeteg lemaradást amit az előző helyen szedtem össze. Nála jobb barátot nem is kaphattam volna. Junhong pedig... még inkább boldoggá tesz. Teljes szívemből szeretem és bármit megtennék érte. És ez fordítva is igaz. Rendbe jött az életem, ötletem sincs hogyan hálálhatnám meg nekik de igyekezni fogok. Soha többé nem akarok visszaesni oda ahonnan ők megmentettek. Vigyáznak rám úgy mintha ők lennének az őrangyalaim.