RESTART [Min Yoongi ff.]

10.TE?

"Egy szakasz, hosszú szakasz az elválás. A viszontlátás: rövid fejezet, töredék csupán."
Thomas Mann

2017. 10. 26., Szöul

Az őszi szünet pénteken megkezdődőtt a SKY-on. Mindenki boldogan hagyta el az egyetemet, még Namjoon is, hiszen végre van egy kis pihi, jöhetnek a vad bulik, ivászat. Én pedig gonoszan emlékeztettem, hogy közvetlen a szünet után kezdődik a vizsgaidőszak.

- Ünneprontó - pöckölte meg az orromat morogva.

Estefele beültem JaeHwa-val egy kávézóba és megosztottam vele, hogy kitálaltam a másik legjobb barátomnak, és viszonylag jól fogadta.  Szerencsére mindketten ott voltak nekem, és nem engedtek visszaesni a mély depresszióba. Végre kezdtem összeszedni magam lelkileg és testileg. Megpróbáltam elengedni a rossz dolgokat, a rossz emlékeket, azt a sok-sok fájdalmat, amit éreztem. 

Végre ettem, nem sokat, de legalább végre hajlandó voltam étkezni. Ettől függetlenül, ugyanolyan csontkollekció voltam, alig látszott rajtam, hogy felszedtem egy-ket kilót. Az arcom ugyanúgy beesett volt, a lábaimon, mintha nem lenne hús.
Még mindig szörnyen festettem ki. 

A sötétség egyre kevesebbszer kebelezett be, a démonaim sem látogattak meg túl gyakran. Éreztem, hogy végre egyenesbe jöhetek, és ennek anya és a barátaim is örültek.

Namjoon addig zaklatott, míg megígértem neki, hogy szombaton bemegyek vele a stúdiójukba. Próbált rávenni, hogy énekeljek fel egy kis dalszöveg részletet, de abban már nem voltam benne. Nem érdekelt a dolog, rádaásul annyira tehetséges sem voltam. Sosem foglalkoztatott az éneklés, és nem is fog.

A

hajam már a mellemig ért, és már rá fért volna egy újabb szőkítés, ugyanis teljesen le volt nőve. A háromnegyedes ujjú ingemet betűrtem a fekete farmeromba,majd felhúztam a bakancsomat. A tükös előtt megpaskoltam és csípkedtem az arcomat, hogy legyen egy kis színe, olyan sápadt voltam. Nagy levegőt vettem, majd kifújtam.

Nyugalom, kislány.. nyugalom.

Felvettem a kabátomat, és a táskámat, amibe a biztonság kedvéért belecsúsztattam az esernyőmet, ugyanis odakint eléggé beborult az ég. A telefonom rezgett; Namjoon írt, hogy a ház előtt vár.
A készüléket a zsebembe csúsztattam és elhagytam a lakásomat.

- Na - nézett végig rajtam elismerően Nam, ahogy kiértem az utcára -, végre nem úgy nézel ki, mint egy depis emós .

- Csak közölném, hogy az voltam, oké? - mondtam fújtatva, habár tudtam, hogy viccel.

Felnevetett és a vállamat átölelve kezdett el vezetni a belváros fele.

- Nyugi, Iseul-ah - röhögött ki. - Nagyon cuki vagy így mérgesen, de tudod, hogy igazam van - bökte meg az arcomat.

- Igen, tudom - sóhajtottam. - Amúgy, hova megyünk? - kérdeztem mellékesen.

- Gangnam Hill-be. Húsz perces séta innen - válaszolta. - Nem árt egy kis egészséges testmozgás, főleg neked.

- Ezt meg hogy érted? - háborodtam fel azonnal.

- Úgy, hogy eddig ki sem mozdultál, csak abban a lyukban rohadtál. Már kell neked egy kis friss levegő. Fogadok, hogy még semmit nem láttál Szöul-ból.

- Nem igazán - húztam el a számat. - Talán jövőhéten valamikor elvihetnél engem meg a barátnőmet megnézni a várost.

JaeHwa sem látott sokat, ugyanis Tae nem igazán ért rá a munkája miatt. Jó lett volna egy kis közös program, és bemutathattam volna végre egymásnak a két legjobb barátomat.