RESTART [Min Yoongi ff.]

18.SZERETLEK

"Meggyőződésem, hogy a pozitív változás kulcsa mindannyiunk életében a felelősség vállalása, önmagunk elfogadása és feltétel nélküli szeretete."
Szabó Péter

2017. 12. 24., Daegu

Szent Este.

Az első karácsonyom Yoongi-val, úgy hogy egy párt alkotunk.
Négy napja érkeztünk meg mind a négyen, és azóta mindegyikünk otthon volt a családjával. Megbeszéltük, hogy huszonnegyedikén még a családdal vagyunk, huszonötödikén Yoongival leszek kettesben, huszonhatodikán pedig elmegyünk négyesben a karácsonyi vásárba a belvárosba.

Boldoggá tett, hogy egy kis időt anyával tölthettem, anélkül, hogy a depressziós kislányát apolgatná. Reggelente kisétáltunk a piacra, majd elkísért az előző munkahelyeimre, ahol a volt főnökeim örömmel fogadtak, főleg Yoongi anyukája a virágüzletben. Örült nekem, és a boldogságomnak a fiával, rádaásul mindenki gratulált az egyetemhez és, hogy az életem végre egyenesbe jött.

Anyával reggeltől estig főztünk-sütöttünk, felállítottuk a fát, majd feldíszítettük azt. Nem csaptunk nagy lakomát kettőnknek, viszont sok finom étel került az asztalra. Természetesen Yoongi-val váltottam pár szót telefonon, akárcsak JaeHwa-val, meg Namjoon-nal, aki szintén haza utazott Ilsanba az ünnepekre.

Jó volt ismét leülni anyával őszintén beszélgetni, és megvitatni a mindennapokat. Habár megbeszéltük, hogy idén nem ajándékozunk, sunyi módón belecsempészett egy kis pénzt a tárcámba, amiért később megdorgáltam. Már nem voltak gondjaim, ugyanis pár hete találtam egy munkát egy könyvesboltban, Szöulban nem messze az én lakásomtól. Egész jól fizetett, a munka sem volt nehéz és jól is fizetett.

Végre az életem visszaállt a rendes kerékvágásba, újra mosolyogtam;
Boldog voltam.

Persze jó volt édesanyámmal lenni, de tűkön ülve vártam, hogy végre Yoongi-val lehessek. Mivel mi nem egyeztünk meg abban, hogy nem ajándékozunk, ezért karácsony első napján óvatosan csúsztattam bele a táskámba a becsomagolt ajándékot, vigyázva nehogy összetörjön. A fiú késő délután jött meg értem, két duda szóval jelezve, hogy már vár. Gyorsan elköszöntem anyától, és a cuccaimat felkapkodva szinte kifutottam a házból, egyenesen a kocsiban várakozó szerelmemhez.

- Szia - köszönt, majd egy csókot nyomott számra, amit igazán szívesen fogadtam.

- Szia - köszöntem én is. - Mi van a hátsóülésen?

Miközben elindultunk, megragadta a figyelmem a hátul lévő pokróc halom, meg egy csomó más.

- Pár cucc meg kaja. Még sem halhatunk éhen - vont vállat. - Meg elvileg a tulaj befűtött, de valószínüleg eléggé hideg van.

Hideg vagy meleg.. kit érdekel, amíg vele lehetek? Azt viszont nem sejtettem volna, hogy ugyanazt a házat bérli ki ismét, ahol elváltunk. Megrohamoztak az emlékek, mikor kiszálltam az autóból és a veranda felé közeledtem. Akaratlanul is az a forró éjszaka jutott eszembe, az utolsó éjszaka azon a nyáron.

- Menj be, az ajtó nyitva van - mondta Yoongi. - Addig hozom a cuccokat.

Tettem, amit mondott. Igaza volt, hiába fűtöttek be, akkor is eléggé hideg volt a házban. Az utam a nappaliba vezetett, ahol letettem a táskámat a földre és levágtam magam a kanapéra. Semmit nem változott ez a hely, annyi kivétellel, hogy betettek a szobába egy elektromos kandallót, ezzel egy kis hangulatot csinálva.

Hallottam, ahogy csapódik a bejárati ajtó, majd megjelent Yoongi egy csomó dologgal kezeiben, de nem engedte, hogy segítsek neki. Makacs, akár egy öszvér.

Végülis a kandalló mellé ültünk le a szőnyegre, talán ott volt a legmelegebb a lakásban. Magunk köré gyűjtöttük a pokrócokat és párnákat, miután Yoongi kerített két poharat, ugyanis két üveg borral lepett meg. Annyira hangulatos volt az egész, ennél szebb karácsonyt nem tudtam volna elképzelni.

- Szeretnék adni valamit.

Halkan szólaltam meg, majd óvatosan a számba harapva nyúltam a táskám felé és előhúztam a kék csomagolással borított kis ajándékot.

- Nem nagy ajándék, ami azt illeti csak egy kis apróság - nyújtottam felé idegesen.

- Ugye tudod, hogy semmit nem kellene adnod? - mosolyodott el kedvesen és elvette a kis tárgyat tőlem.

- Tudom, de mégis akartam valami ajándékot adni neked - magyaráztam.

Bólintott és óvatosan bontogatni kezdte a csomagolást, nehogy megsértse, ami benne van. Ahogy előkerült az ajándék szinte lefagyott. Láttam rajta, hogy nem igazán tud mit mondani, én pedig komolyan aggódni kezdtem.

- Ha nem tetszik, nyugodtan mondd meg - szontyolodtam el.

- Ez a legjobb ajándék, amit valaha kaptam - kapta fel a fejét.

Szemei csillogtak, mintha könnyek gyűltek volna bennük, ahogy közöttem és a kép között cikázott a tekintete. Tényleg nem volt nagy dolog, az eszmei értéke annál hatalmasabb. A kis keretben egy apró kép helyezkedett el. Egy kép a kis mogorva Yoongiról és a duci, de élettel teli Iseulról. Gyerekkorunkban készítette ezt a képet anyukám, és mikor megtaláltam a házban tudtam, hogy azt az emléket neki kell adnom.

- Viszont én is készültem valamivel - mondta felcsódulva a döbbenettől.

Óvatosan arréb tette a keretet, majd a zsebében kezdett kotorászni, ahonnan egy bársony dobozkát vett elő.

- Már nem hordod a karkötőt amit adtam, ezért akartam adni neked valami olyasmit, mint az volt - magyarázta. - Viszont, mivel megbeszéltük, hogy újrakezdjük inkább annál egy sokkal jobb dolgot ajándékozom neked.

Tényleg nem hordtam már a karkötőt, ugyanis miután elvesztettem a kisbabát kidobtam egy szemetesbe. Nem akartam, hogy még az is rá emlékeztessen.

Elvettem a kis dobozkát és óvatosan nyitottam fel a fedelét. Egy ezüst nyaklánc rejlett benne, rajta egy medállal. Egy Y és egy I betű keresztezte egymást egy szívben. Annyira gyönyörű volt. Egyből a nyakamba tettem és ezúttal megfogadtam, hogy sosem veszem le.

- Köszönöm Yoongi - néztem rá könnyes szemekkel.

Óvatosan közelebb csúszott hozzám, kezeit az arcomra simítva hajolt az arcomhoz.

- Szeretlek.

Válaszolni sem volt időm, azonnal ajkaimra tapad. A szívem hevesen dobott, a testem mintha tűzben égett volna. Egy szó, amivel sikerült szinte lángba lobbantania engem.

Azon az estén nem kellettek szavak. Ahogy óvatosan a földre döntött, mikor lekerültek a ruhák. Akkor, ott a tettek beszéltek. Ugyanolyan gyengéden bánt velem, mint az első alkalommal. Ölelt, csókolt, szeretett.

Én pedig nagy sóhajtások közepette vallottam be mennyire szerelmes vagyok belé.

A következő rész, az utolsó előtti fejezet lesz, utána pedig az epilógus következik :(