RESTART [Min Yoongi ff.]

13. REMÉNY

"Sérüléseinknek nem az a céljuk, hogy "meggyógyuljanak", hanem hogy erősebbé és bölcsebbé váljunk tőlük. Ezt tudd, miközben szenvedsz."
Müller Péter

Azt ígérte nem hagy el többet, hogy itt lesz nekem. De hihetek neki? Honnan tudjam, hogy nem ver át? Ha még egyszer elhagyna, azt már biztosan nem élném túl. Ígyis annyi mindenen mentem keresztül, a szívem már nem viselne el több szenvedést.

- Honnan tudnám, hogy hihetek e neked? - néztem mélyen a szemébe szipogva. - Mi rá a garancia, hogy nem lépsz le megint?

Igen, kételkedtem, de szerintem teljesen jogosan.

Yoongi vörös szemekkel nézett rám, miközben kezeit az arcomra téve simogatta a bőrömet.

- Én vagyok rá a garancia, oké? - kérdezte. - Soha többet nem hagylak magadra, innentől kezdve nem történhetnek veled ilyen szörnyűségek.

- Félek, hogy megint egyedül maradok - sírtam el magam újra.

- Shh - csitított. - Biztonságban leszel. Többet nem hagylak magadra, a szavamat adom.

Ismét szorosan ölelni kezdtem, ahogyan ő is engem. Oly' annyira biztonságban éreztem magam, ahogy már rég nem éreztem. Fájt a lelkem, sajgott a szívem, igen, azonban a közelsége megnyugvással töltött el.

- Együtt átvészeljük - súgta a fülembe. - Sose kívántam, hogy ugyanazon a fájdalmas úton végig menj,mint én. Sajnálom, hogy nem voltam veled. Talán, ha ott vagyok... megszülethetett volna. Minden az én hibám - mondta elhaló hangon.

Nem akartam, hogy magát hibáztassa. Az ő fájdalma, számomra is szenvedés volt. A szerelmem még égett iránta, és úgy éreztem sose fog kihunyni.

- Ne, ne, ne! - toltam el magamtól kicsit, hogy a szemeibe tudjak nézni. - Ez mind Isten akarata. Az ami történt, az is, hogy most itt vagyunk - msgyaráztam, és megszorítottam vállát. - Ez talán egy új esély az úkrakezdésre. Talán most mindent előröl kezdhetünk - magyaráztam.

- Igen, mindent előröl kezdünk - mondta.

Elmosolyodtam.

Újrakezdés.

Annyira furcsa volt ezt kimondani. Sosem számítottam arra, hogy valaha újra együtt lehetnénk, mint pár, vagy akár csak barátok. Segítenünk kell a másiknak felállni a padlóról, de lelkileg is. Újra ott vagyunk egymásnak, mint támasz, mint társ. Ennél szebb és jobb dolog nincsen.

Boldog voltam, mert újra vissza tért az életembe, szomorú pedig, ha az elvesztett kislányomra gondoltam. Végre mellettem van Yoongi, hogy segítsen felejteni, mert ha nem engedem el az emléket sosem jöhetek helyre, tudtam jól.

Persze nem akartam örökre elfelejteni, csak tovább lépni. Nincs újrakezdés továbblépés nélkül. Ez esetben is így volt.

Yoongi még velem maradt egy kicsit, de mennie kellett. Megadta az új számát, ahogy én is neki az enyémet, majd egy hosszas ölelkezés után megígérte, hogy keresni fog.

Ez volt az utolsó lépés a teljes élet felé. Az, hogy visszatért az életembe feltépte ugyan a sebeket, de segített begyógyítani őket. Aznap először sikerült a kis képet kidobnom a szemetesbe. Nem tarthattam meg örökre, csak jobban fájt volna. Ez is vissza tartott, hogy minden este bámultam a komódomon.

Tovább kell lépnem.

A következő lépésem az volt, hogy felhívtam JaeHwa-t, majd Namjoon-t, hogy megnyugtassam őket, végül pedig anyát.

Sírtam, ő is sírt. Boldog volt, hogy végre tényleg úgy éreztem helyre jöhetek. Örült nekem, és megkért, hogy a téli szünetben látogassak haza, mert már ideje lenne.

Esetleg Yoongi-val közösen mehetnénk.

Aznap este kiadós vacsorát főztem magamnak, és nem sírva aludtam el, hanem reményekkel telve.

Újrakezdhettem.