Change (Befejezett) (Javítás alatt)

2.

Daniel szemszöge:
Az első korrepetálás után rögtön egy irodalom óra. Azt hiszem, ezt úgy is értelmezhetem, hogy kilencvenkilenc százalék, hogy én fogok ma felelni.
Luke kárörvendő mosollyal nézett rám, amióta betettem a lábam a terembe:
– Haver, egy tízest teszek rá, hogy Petterson ma téged fog szívatni. Sok sikert Mr. Shakespeare.
– Luke, ha nem akarsz egyet abba a nagy pofádba, akkor befogod! – mondtam dühösen.
Luke védekezően felemelte a kezeit:
– Nyugi. Csak vicceltem.
A kis "vitánk" után elkezdődött a rémálmom: Bejött a tanár.
Amikor minden óra eleji tevékenységét elintézte, felnézett, és feltette a rettegett kérdést:
– Na nézzük! Ki is meséljen nekünk, ma? Hm... Mondjuk legyen... Daniel Wood!
Istenem! Hogy tudtam!
Luke kárörvendő mosollyal nézett rám.
Komótosan kiballagtam a tanári asztal elé, és, mint aki a halálára vár ránéztem a tanárra. Vártam az "ítéletem".
– Szóval Daniel, kérlek mesélj ma nekem a Legyek ura című műről.
Olyan önelégült képet vágott, hogy már az is ösztönzött, hogy valahogy kicsikarjam magamból a jó feleletet, azért, hogy letöröljem az arcáról azt az önelégült vigyort.
– Ah! Az egy remek könyv. Szóval... a műfaja regény, az írója William Golding... – amikor ezt kimondtam az az idegesítő vigyor kezdett eltűnni, ami még jobban felbátorított. A probléma csak az volt, hogy ez volt a maximum, amit tudtam. Minden erőmmel próbáltam visszaemlékezni a Hogyishívjákkal tanultakra, de csak az unalmas elemzések alatti gondolataim ugrottak be, amik mondanom sem kell, semmilyen módon nem kapcsolódtak magához a regényhez.
– Ööööö... és sok ember szerepel benne, van női szereplője, meg férfi...
A tanár összeráncolta a szemöldökét, és kaján vigyorral nézett rám:
– Mr. Wood, ha azt hiszi, hogy mostantól elnézőbb leszek, akkor nagyot téved. Az irodalom utáni érdeklődése, nos...nem elég buzgó. A tudása meg eléggé hiányos, tudja egy regény elemzése nem csak a regény íróját tartalmazza. Egyes. Leülhet.
Egy halk szitkozódás kíséretében lopva Hogyishívjákra pillantottam, miközben a helyemre igyekeztem. Idegesen a hajába túrt, amitől szőke tincsei összegabalyodtak. Gondolom most nagyot csalódott bennem.
Kelly szemszöge:
Amikor Daniel a helyére ment, egy kisebb csalódást éreztem, hiszen nem értem el nála a kívánt eredményt. Úgy éreztem, mintha nem is ő, hanem én kaptam volna azt az egyest.
Óra után, utána mentem, és kérdőre vontam:
– Mi volt ez az előbb? Azt hittem, hogy megtanultad a Legyek urát. Daniel figyelmeztetlek, ha nem szeded össze magad, akkor még én sem segíthetek rajtad...
Daniel idegesen beletúrt sötétbarna hajába:
– Figyelj! Te vállaltál el. Tudtad, hogy nem lesz könnyű, és mégis elfogadtad az ajánlatot, akkor most ne gyere nekem azzal,  hogy nem segíthetsz rajtam, de tudod mit? Leszarom. Komolyan. Csinálj amit akarsz. Nekem mindegy.
Ezzel sarkon fordult, és ott hagyott a folyosó közepén.
Hogy fogom én ezt túlélni?