Change (Befejezett) (Javítás alatt)

15.

Kelly szemszöge:
Csak némán bámultam magam elé. Ami pár perce elhangzott köztem, és Daniel közt... képtelenség.
Nem szerethet.
Nem és nem. Daniel egy izomagyú focista, egy bogár érzelmi szintje is nagyobb, mint az övé. Szerelem...ugyan már. Csak keresztbe akar tenni az öccsének.
A folyosó szerencsére üres volt, most nem volt kedvem senkit sem látni, ez a dolog Daniellel túl sok volt. Igaz. hogy mióta Hunter-rel járok, már senki nem szól be nekem, de nem is azért nem akarok senkivel se összefutni, a gondolataim túl kuszák félek, ha valaki hozzám szólna, rá zúdítanám az összeset.
– Kelly. Várj, kérlek mond el mi történt. – szólalt meg valaki a hátam mögül.
Hunter. Most vele akartam a legkevésbé diskurálni.
– Hunter, kérlek nem beszélhetnénk meg ezt később? Most nem vagyok, abban az állapotban...
– Mit mondott az a féreg? – szakított félbe mérgesen.
Istenem...
– Rendben, azt mondta, hogy...azt mondta, hogy szeret. – mondtam ki a számomra is hihetetlen tényt.
– Tessék?!?!? Mi az, hogy szeret? Ő nem képes szeretetre... várjunk csak...szeret mármint kedvel, vagy úgy szeret? – esett le neki.
Szomorúan néztem rá :
– Azt hiszem, hogy az utóbbi...
– Megölöm!!! – Hunter keze ökölbe szorult, és a nyakán kidagadt egy ér.
– Ne Hunter! Nem éri meg. Azt akarod,hogy kicsapjanak? Tudod mit mondott az igazgató. Még egy bunyó, és mindketten repültök. Mit szólnának a szüleid, ha kicsapnának? Ugyan már Hunter...gondolkodj.
Hunter leroskadt a fal mellé.
– Hunter! Mi a baj? Hunter! – szólítgattam kétségbeesetten.
Leguggoltam elé, mire a két keze közé fogta az arcom, és így szólt:
– Szívem. Ezt te nem értheted. Elég jól ismerem a bátyám. Ha ő valamit akar..., akkor...akkor meg is szerzi. Mindig is így volt.
Megcsókolt.
– Szeretlek. Nem akarlak elveszíteni. Azt nem élném túl. Főleg, ha a bátyám venne el tőlem. Belepusztulnék érted? Ígérd meg, hogy soha nem hagysz el Kelly. – nézett a szemembe.
Megcsókoltam.
– Soha. Soha nem hagylak el. Érted? Nélküled még mindig az a szürke kisegér lennék, akit semmi nem érdekel. Te vagy a legjobb dolog az életemben – mondtam.
Hunter elmosolyodott.
– Szeretlek.
– Én is szeretlek. – csókoltam meg.
Daniel szemszöge:
Őt szereti. Csak őt.
Abban a percben, ahogy ezt kimondta, a szívem apró darabokra tört. Soha nem éreztem még ekkora fájdalmat...na jó talán egyszer, de az már régen volt, és talán ez nagyobb mint az.
– Hé haver! Ne felejtsd el a mai edzést! Hallod? – kiáltott utánam Jack.
Nem figyeltem. Nem érdekelt. Már semmi sem érdekel.
– Bro! Süket vagy? – állított meg a vállamnál fogva.
– Hagyj békén Jack –  csattantam fel – nem megyek edzésre ma. Sőt, azt hiszem többet soha.
Jack értetlenül nézett rám.
– Ezt nem mondhatod komolyan Daniel. Ha ezt az edző bá' megtudja letépi a golyóidat, megőröli, és elfogyassza ebédre! Basszus! Te vagy a csapatkapitány, a francba nélküled nem ér semmit a csapat! Szedd már össze magad tesó! – rázta meg a vállam.
A düh hulláma kezdett felfelé kúszni a gerincem mentén, hogy az agyamban állapodjon meg, ellepve azt vörös köddel. Megragadtam Jack pólóját, majd löktem rajta egyet:
– A fenébe Jack! Hagyj már a szarságaiddal! Fogd fel, hogy nem érdekel többé a kibaszott foci sem az, hogy mit szól majd ehhez az edző. Magasról teszek az egészre!
Sarkon fordultam, de Jack utánam szólt:
– Ez amiatt a csaj miatt van igaz? A Stréber miatt.
Megfordulva a pólójánál fogva a falhoz szegeztem azt az idiótát.
– Ne. Merd. Így. Hívni. Őt. Megértetted pajtás? – olyan elmebetegen néztem rá, amennyire csak tudtam.
Jack védekezően emelte maga elé a kezeit, már amennyire tudta:
– Rendben, rendben. Nyugodj le haver. Nem úgy gondoltam.
Eleresztettem azt az idiótát, majd már indultam volna, de az a félkegyelmű persze nem tudja csukva tartani a lepénylesőjét:
– Szóval igazam van. Miatta van. Pajtás, már kismillió alkalommal elmondtam neked, hogy felejtsd el azt a csajt! Nem téged választott. Ez van. Fogadd el. Hogy is van az a hülye szöveg? Ja meg van...Ha igazán...
– ...ne merd kimondani. Ez hülyeség. A gyengék kibúvója! De én nem vagyok gyenge a fenébe is! Ha kell átúszom azt a kurva nagy óceánt is, vagy mit t'om én... De akkor sem hagyom, hogy az a balfácán nyerjen! – ütöttem ököllel a szekrényembe.
Jack csak a fejét csóválta:
– Nem lesz ennek jó vége Bro...