Change (Befejezett) (Javítás alatt)

7.

Kelly szemszöge:
Daniel Jordan Wood. Arrogáns seggfej. Mégis...Mégis, hogy gondolta ezt? Semmi joga...
– Szia Kell', hát te? Nem a bátyám agyának kapacitását kellene növelned? – hirtelen szakított meg egy nagyon is ismerős hang.
Na tessék meg is érkezett a másik Wood. A másik probléma.
– Igazából igen, de tudod a bátyád reménytelen eset. Egyszerűen képtelenség őt korrepetálni. Ő és az irodalom...ájh! Mintha soha nem is hallott volna Shakespeare-ről! És ha ez még nem lenne elég, képtelen vagyok öt percnél tovább, egy légtérbe lenni vele, annyira idegesítő és...arrogáns...és...
Hunter közelebb lépett, megragadta a derekam és...megcsókolt.
Mintha felrobbant volna körülöttünk a levegő. Hunter ajkain, és érintésén kívül semmit nem érzékeltem. Akár egy hurrikán is végig söpörhetett volna az utcán, még azt sem érzékeltem volna. Elvesztem az ölelésében, és aztán hirtelen, mint akit pofon csaptak felébredtem az álomvilágból, és rájöttem, hogy mit is csinálok. Amilyen erővel belevesztem a csókba, olyan erővel löktem el magamtól.
– Ez... – kezdtem el, de Hunter félbeszakított:
– ...csodálatos volt.
Hitetlenül néztem rá:
– Nem Hunter, vagyis...mindegy. Mi a fene volt ez?
– Egy csók. – válaszolta a nyilvánvalót.
– Azt én is tudom, de mégis miért? – kérdeztem.
Hunter elmosolyodott:
– Te egy csodálatos lány vagy Kelly.
Erre a kijelentésre elpirultam.
Hunter közelebb lépett és gyengéden megérintette az arcom:
– Kérlek hagyd, hogy bebizonyítsam neked ezt. – mondta, majd egy pillanattal később, már megint éreztem az ajkait a sajátomon.
Ezúttal nem löktem el magamtól, de ha akartam volna se sikerült volna. Teljesen belevesztem a csókjába. A nyaka köré fontam a karjaim, és elvesztem az ölelésében.
Egy pillanattal később egy picit eltolt magától, épp csak annyira, hogy a szemembe tudjon nézni, és így szólt:
– Kelly, leszel a barátnőm?
Uram atyám! Hunter Wood komolyan ezt kérdezte tőlem? Az ország legnagyobb balfékétől?
– Hunter...-tudom, hogy mit akarok, és mégis...nem tehetem ezt vele, nem tudja mit csinál, ha tényleg a barátnője leszek vége a jelenlegi iskolai státuszának, és ő is pont ugyanolyan célpont lesz mint én. Nem tehetem ezt vele...ő nem ezt érdemli – nem lehet.
Megütközve bámult rám, mint, akit pofon csaptak. Elengedte a derekam, és értetlen tekintettel bámult rám, majd így szólt:
– És megtudhatnám, hogy miért nem? És ne akard bemesélni nekem, hogy te nem érzel irántam semmit, mert tudom, hogy ez hazugság. Éreztem a csókban, ha nem éreznél irántam semmit, akkor nem lett volna ilyen szenvedélyes. Szóval mi a kifogásod miss "Nem lehetek a barátnőd" ? – nézett rám kérdőn.
Nem is olyan buta ez a Hunter...
– Rendben...nézd Hunter, én értékelem azt, amit tettél az utóbbi hónap folyamán, és igen igazad van...tényleg érzek valamit irántad, de hidd el, jobb neked, ha messziről elkerülsz engem. – mondtam szomorúan.
– Mégis miért? És honnan veszed, hogy jobb nekem? – kérdezte értetlenül.
Istenem,Hunter kérlek ne nehezítsd meg...
– Oké, tegyük fel, hogy igent mondok, és összejövünk...mit szólnának a barátaid? A csapattársaid? És ne feledkezzünk meg a bátyádról. Ő mit szólna hozzá? Nem akarom, hogy miattam veszítsd el, a mostani jó státuszod. Hidd el, jobb neked nélkülem. – a kis monológom végére érve, hátat fordítottam Hunter-nek, és habár fájó szívvel, de elindultam haza fele.
– Kelly várj! – szólt utánam.
Nem hallgattam rá. Hirtelen megragadta a karom, és visszahúzott, majd megszólalt:
– Nem érdekel.
Hogy mi?
– Tessék?!?! – néztem rá megrökönyödve.
Megfogta az arcom a két kezével, és mélyen a szemembe nézett:
– Azt mondtam: Nem érdekel! Leszarom, hogy ki mit gondol vagy, hogy ki mit mond, mindig is így tettem, és ez most sem fog megváltozni. Az, hogy hogyan, és kivel vagyok boldog, az nem tartozik sem a csapattársaimra, sem pedig a bátyámra. Csak is rám. És én veled vagyok boldog Kelly. Veled akarok lenni, boldog akarok lenni, és ezt senki, hallottad? Senki nem akadályozhatja meg. Még te magad sem.  – simította meg az arcom – Ne aggódj azon, hogy ki mit gondol, vagy ki mit mond, csak az a fontos, hogy te mit gondolsz. Szóval...mit gondolsz, leszel a barátnőm? – tette fel újra a kérdést.
Lehet, hogy igaza van...végül is, ha őt nem zavarja, akkor engem miért idegesítene...a szemébe néztem, és megadtam a választ:
– Rendben, leszek a barátnőd.
Hunter szeme felcsillant, majd magához ölelve újra megcsókolt.
A lavina elindult...
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
Kedves olvasóim! Végre ezt a részt is be tudtam fejezni, így este 10-kor. Egy hatalmas szintű ihlethiányon vagyok túl, és azt hiszem, hogy még ez a rész sem érte el, az általam kijelölt szintet.
Próbálok minél eseménydúsabb részeket megkreálni, de valahogy soha nem jön össze.
A fentieknek a tudatában mostanában nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy abbahagyom az írást.
Lehet, hogy egyeseknek talán ez nem elég indok, de nekem igen. Plusz még bennem van az az érzés is, hogy nem elég jó, amit csinálok, és nincs értelme tovább folytatnom.
Nehezen megírok egy részt, de visszaolvasva nem érzem elég jónak, és rendesen szégyenlem kirakni, de  úgy vagyok vele, ha már megírtam, akkor már kirakom.
Fogalmam sincs, hogy mit csináljak, magammal. Nem akarom abbahagyni az írást, mégis úgy érzem, hogy jobban teszem, ha így teszek, mivel nem keserítem az ártatlan valahogyan ide tévelygő olvasok életét ezzel a szarral.
Nem tudom, hogy mi lesz a sorsa a történeteimnek, még rágódom a dolgon, de természetesen értesítelek a fejleményekről.
Commentben írjátok meg, hogy ti mit javasolnátok? Abbahagyjam vagy folytassam? Kíváncsian várom a véleményeteket...
Addig is, legyetek jók 😊