Change (Befejezett) (Javítás alatt)

20. Epilógus

Daniel szemszöge :
/Két hónap múlva /
Mosolyogva várom az autóban Kelly-t, aki mint mindig most is késésben van. Lóhalálában szalad el a sövény mellett, majd amikor odaér a kocsihoz, rángatni kezdi annak ajtaját, ami természetesen az automatazár miatt, nincs nyitva.
– Lassabban szívem, nem üldöz a tatár – nevettem, majd kinyitottam az ajtót, ami Kelly számára nagy fejtörést okozott.
Természetesen duzzogva szállt be, mivel egyszerűen ki nem állhatja, ha valamit jobban tudok, és én ezt határtalanul édesnek találtam.
– Mégis minek kell bezárni, ha benne ülsz? Csak nem viszik el veled együtt... – duzzogott.
Közelebb hajoltam, és egy csókot nyomtam az ajkaira.
– Nos Bogyó, ez mind azért van, mert imádom ahogy duzzogsz, olyan cuki vagy. – mondtam.
Mint, aki meg sem hallotta a szavaim, éles pillantást vetett rám, majd egyszerűen nem szólt, hozzám egész út alatt, ami azt eredményezte, hogy, amikor meglátott valami állatokat az úton, nem szokás szerint hozzám fordult, hogy "nézd Daniel, ott egy mókus ", hanem egyszerűen csak magában mondogatott olyanokat, mint "jé bárcsak kapnék egy saját mókust".
Beálltam a suli elé, de még nem nyitottam ki a kocsit, ki kellett engesztelnem az én kis szívem.
Kelly ezt szóvá is tette:
– MR. Mindent jobban tudok, nem akarsz kiengedni?
– Nem – feleltem egyszerűen.
– És megtudhatnám, hogy miért nem? – kérdezte duzzogva.
– Azért, mert tartozol nekem egy rendes üdvözlő csókkal, mivel az a reggeli nem igazán felelt meg, az elvárásaimnak.  – kacsintottam.
Kelly szúrósan nézett rám, mint, aki szét tudna szedni, de ellágyult a tekintete, majd rám csapott.
Ohh... Hogy tudtam, hogy ezt kapom...
– Daniel Jordan Wood, szemét vagy! – mondta.
– De a tied – mosolyogtam.
– És tahó. – fokozta.
– De ez a tahó, szeret téged és ez a tahó, szeretné megkapni a reggeli "jólvan nem hisztizek tovább" csókját.
Végre elértem a célom, mivel Kelly a nyakam köré fonta a karjait, és egyre közelebb hajolt... És adott egy puszit az orromra.
– Héj nem, egyáltalán nem erről volt szó! – hisztiztem.
Kelly csak nevetett.
– Azt mondtad, hogy adjak egy csókot, azt nem mondtad, hogy hová kéred – kacsintott.
És ennyi annyira röhögtem, hogy a könnyem is kicsordult.
– Ajjaj, azt hiszem rossz hatással vagyok rád, ez egy rám jellemző húzás. – csóváltam a fejem.
– Van benne valami – nevetett ő is.
Most már én hajoltam közelebb hozzá, és végre valahára megkaptam, amit akartam, Kelly ajkai, mint egy puzzle darab, úgy tapadtak az enyéimre, olyan tökéletesen összeillettek, mint egy mesében.
– Szeretlek Kelly – leheltem az ajkaira.
– Én is szeretlek Daniel.
Azt hiszem, végül a mi történetünk is jól alakult. Az a sok szenvedés, a sok reménytelen helyzet... Mind jóra fordult, és most egy év elteltével itt ülök az autómban, és végre a karjaim közt tudhatom azt a lányt, akire mindig is vágytam.
– Min agyalsz?  – suttogta a fülembe Kelly.
– Rajtunk.
– Hát akkor van min agyalni – nevetett – Istenem még emlékszem, amikor először megtudtad, hogy én foglak korrepetálni, nem voltál valami boldog, miután kiviharzottál Petterson tanár úrtól, rögtön letámadtál, hogy mégis miért vállaltalak el, így most egész évben miattam szívsz. – nevetett.
– És igazam is volt, egész évben miattad szívtam, csak éppen, nem úgy ahogy én képzeltem, hanem amiatt, hogy az öcsémmel enyelegtél. Már az első korrepetáláson szemet vetett rád, és ahogy elmondta, már akkor éreztem, valami féltékenységhez hasonlót, pedig akkor még nem is tudtam, hogy te leszel életem szerelme...
– Aztán jött az első felelésed az első korrepetálás után... Miről is kellett volna mesélj? – nevetett.
– A legyek uráról – húztam el a szám, mert még mindig élénken élt bennem az emlék, ahogy egy hatalmas elégtelent kaptam rá, mivel csak az íróját tudtam megemlíteni.
– Ja és igen... Akkor nagyon bunkó voltál velem, már-már azon gondolkodtam, hogy visszamondalak, és soha többet nem segítek. – mondta szemrehányóan.
– De aztán mégis eljöttél a második korrepetálásra is. – mondtam mosolyogva.
– Igen... És akkor hívott el Hunter az első randinkra – láttam rajta, hogy még mindig fájdalmas Hunter-re gondolnia, ezért megcsókoltam :
– Hej... Ne gondolj rá, már a múlté, itt vagyok én neked, és esküszöm az égre, hogy én soha nem foglak cserben hagyni... Szeretlek.
– Én is téged . – mondta mosolyogva.
– És persze nagyon dühös voltam arra, hogy igent mondtál, viszont még akkor nem igazán akartam bevallani magamnak sem, hogy féltékeny voltam, ezért ostoroztam magam, hogy mégis miért érdekel, hogy te kivel mész randira...
– Oh... Hát remélem, most már kitomboltad magad – kacsintott rám.
– Maximálisan – bólintottam.
– Oh... És ezután megkergetett egy kecske. – borzongás futott végig rajta az emlék hatására.
– Egy kecske? – kérdeztem furán.
– Igen, épp a fizikát tanultam, és minduntalan elkalandoztam így, úgy döntöttem, hogy kiszellőztetem a fejem, de miközben sétáltam az egyik bokorból előugrott egy kecske, aztán miközben kergetett összefutottam Hunter-rel, és a hatalmas sokknak köszönhetően azt mondtam neki, hogy épp hozzátok készülök, amikor persze ez nem így volt.
– És ezután jött az a szombat, amikor jöttél egy újabb korrepetálásra, és...
– ...és te elüldöztél...
– ...én nem ezt akartam mondani, akkor vallottad be, hogy egész nap engem bámulsz a suliba. – néztem rá azzal a "tudom, hogy nem bírsz ellenállni nekem" mosolyommal.
– Azt nem úgy értettem te Seggfej! – bokszolt a vállamba.
– Hát persze...Mindegy is azután hatalmas lecseszést kaptam anyámtól, hogy elüldöztelek.
– Tényleg? Hát megérdemelted – nevetett ki. – Na de ezután indult el a lavina, összejöttem az öcséddel. Igazából ez egy romantikus emlék lenne, ha aztán nem csalt volna meg...
– Hej...ne gondolj rá. Amúgy meg ezután jött a kedvenc részem: A cicaharc közted és Layla között. – nosztalgiáztam.
– Jaj ne is mond...
– De mondom, mert értem folyt a harc, ami így belegondolva igazán hízelgő...
– Szállj le a földre... Ezek után meg azt mondtad rám, hogy szerencsétlen vagyok, két óra múlva meg már miattam összeverekedtetek Hunter-rel.
– Ja igen... Az igazán jól esett. Viszont az, ahogy végig kellett néznem, hogy enyelegtek a folyosón nem igazán volt kedvemre, akkor elhatároztam hogy véget vetek a kapcsolatotoknak.
– Féltékenység? – kérdezte.
– Naná. És persze ideges is voltam, mert eltiltottak miatta a focitól, de persze hála Istennek az edző elintézte, hogy eltekintsenek eme büntetéstől.
– Szerencséd volt. Aztán megint megleptél mert bocsánatot kértél, amikor nekem jöttél. – folytatta.
– Heh, azért nem vagyok akkora seggfej, hogy ne kérjek bocsánatot ha fellöklek. Ezután megint összezördültem Hunter-rel, mert már megint féltékeny voltam, és ekkor vallottam szerelmet neked.
– Igen és én erre nem mondtam semmit. – nézett rám.
– Hát nem, aztán elpanaszoltam mindent a haveromnak, akit szintén majdnem elagyabugyáltam, mivel strébernek titulált. – csóváltam  a fejét.
– Oh... Ez igazán lovagias. Ó... És eztán jött a gyönyörű felelésed a Rómeó és Júliából.
– Igen, akkor nagyon bizonyítani akartam neked. – húztam ki a magát.
– Hát sikerült. És ezt követte, amikor lelepleztem Hunter-t. – itt megint elszomorodott .
Megemeltem a fejét az álla alá nyúlva, és a szemébe néztem :
– Mindezek után végre elérkezett az a nap is, amikor minden megoldódott, és most itt vagyunk egy évvel azután az ominózus nap után, amikor elvállaltad a korrepetálásom, és most akármikor magamhoz húzhatlak, és megcsókolhatlak, minden előjel nélkül.
– Azért jobb ha figyelmeztetsz – nevetett Kelly.
Erre persze bebizonyítva a szavaim, minden előjel nélkül megcsókoltam.
– Szeretlek Kelly, és bármi történjék ez mindig így marad.
A fák árnyéka ránk vetült, két tinire, akik habár nem gondolták volna, egymás mellett kötöttek ki, és ezt, természetesen egyikünk sem bánta...

Vége