*NAMJOON POV*
Másnap reggel a kávémért indultam, mikor kifelé menet meghallottam a két őr beszélgetését:
-Hát nem gondoltam volna a főnökről, hogy buzi...
- Ha nem a saját szememmel látom én sem hiszem el. -Mondta a másik. Berongyoltam hozzájuk és a grabancánál fogva a falhoz nyomtam a szemtanút.
-Mi a francot láttál te? -Kérdeztem, mire az hebegni kezdett, de csak kinyögte.
-Be-bementem ahhoz a fiúhoz és... Játszottam vele egy kicsit... És berontott a főnök, majd rámparancsolt, hogy hagyjam abba. A-Azt hittem ott halok meg, de utána ő is megrakta a kölyköt. Utána meg mondta, hogy csináljak vele amit akarok, de az a gyerek nem akart leszopni sz-szóval lelőttem. -Teljesen lesokkoltam a hallottaktól. Elengedtem a férfit, de ne higgye, hogy végeztünk.
-Mi a neved? És hol van Yoongi?
-Stan... És úgy tudom a kórházban...
-Rendben. -Mondtam és a kórház felé robogtam, a reggeli kávét elfelejtve, hiszen elég jó ébresztő volt ez...
*YOONGI POV*
A kórházban ültem és vártam. Ahogy felfogtam mi történik rögtön behoztam Jimint. Én nem akartam ártani neki! Matt részeg voltam... És ehhez hasonló mentségeket mondogattam magamnak. Reméltem valamelyik tényleg igaz, mert ha nem akkor sohasem bocsájtok meg magamnak... Hosszú éveknek tűnő órák után kijött az orvos a műtőből és megszólalt:
-A barátja erős fiú. Az operáció jól sikerült, a golyót eltávolítottuk. Az állapota stabil. De van egy probléma... -Itt tartott egy kis szünetet, majd folytatta. -A páciens kómában van.
-Tessék? Hogy miben van?! És mikor kel fel?! -A kezdeti nyugodtságom rémületbe fordult.
-Kómában, Uram. És sajnos azt nem tudjuk megmondani. Lehet, hogy holnap felkel, de lehet, hogy csak évek múlva, sőt tragikus esetben az is lehet, hogy soha... Persze általában maximum pár hón~
-Na ide figylejen! Milliókat perkálok maguknak ezért a magánkórházi ellátásért, és nem elég, hogy kómában van még azt sem tudják mikor kel fel?! Akkor miért fizetek, he?! A virágokért a kórteremben?! Neki úgyis mindegy HISZEN ÚGYSEM LÁTJA!! -Köptem az arcába a szavakat mire csak egy még idegesebbé tevő 'Kérem nyugodjon meg!'-et kaptam. Összeszedtem magam és ismét nyugodt hanggal kérdeztem.
-Bemehetek hozzá?
-Természetesen Uram. -Mondta, majd bekísért és magunkra hagyott minket. Lesokkolva néztem Jiminre, aki az ágyban feküdt, lélegeztetô- és más gépekre kötve. Arca rezzenéstelen és nyugodt volt, a szobában csak a szívveréseit jelzô masina hangja víszhangzot. Odamentem hozzá, ágyára ültem és arcára simítottam, közelhajoltam a füléhez, mert az orvosok azt mondják a kómában lévô emberek hallanak minket, és rekedt hangon suttogtam.
-Melletted leszek ameddig fel nem ébredsz. És azt akarom, hogy tudd nagyon sajnálom! -Mondtam és elengedtem egy könycseppet, mely elôször az én, utána pedig Jimin arcán gurult végig. Nem is tudom mióta nem sírtam... Megbánásból még soha, de amikor Jimin elment dühbôl igen. A lényeg, hogy mindig miatta. Azt a kósza cseppet több is követte, de azokat felegyenesedve morzsoltam el. Mikor kellôen lenyugodtam visszatértem Chim bámulásához és selymes hajának simítgatásához. Néha meg-meg mozdította a fejét és ez volt az egyetlen dolog ami bizonyítékul szolgált zavart szívemnek, hogy egyáltalán él még. Hosszas bámulása után teljesen megbizonyosodtam róla, hogy itt akarok leni amikor felébred, amikor kávébarna szemeit újra kiyitja. Teljesen elmerültem gondolataimban és Jimin bámulásában, hogy csak akkor eszméltem fel amikor meghallottam, hogy a kórterem ajtaja kivágódik. Hátra fordultam és megláttam ahogy Namjoon bevágtat a terembe, majd bevágja maga mögött az ajtót. Az ingem nyakánál fogva felhúzott és az arcomba ordított.
KAMU SEDANG MEMBACA
Dirty past ÁTÍRÁS ALATT
Aksi"Mivel a lakásban teljes sötétség honolt, ezért elindult, hogy felkapcsolja a villanyt, ám egy távoli villám fénye megvilágított egy a fotelben ülő alakot. Egy alakot amit Jimin azt hitte soha többé nem fog látni. Egy alakot szőke hajjal és éjsötét...
