Drogbáró | ✓

21

2 1． ｆｅｊｅｚｅｔ:
A z   i g a z s á g

Sage már majdnem rám törte az ajtót, annyira dörömbölt. Még mindig hüppögtem, amikor beengedtem a lakásba, és nem szólt egy szót sem, csak szorosan megölelt. Szerintem sosem voltunk szoros kapcsolatban a lánnyal, de az utolsó napon, amit az erdei házban töltöttünk, szinte teljesen kiöntöttem neki a lelkemet. Magához szorított, és már csak azt vettem észre, hogy zokogni kezd és a vállamba temeti az arcát. A telefonját a kezében szorongatta, és az ujjai szinte már teljesen elfehéredtek tőle.

Mikor elváltunk, nagyjából lecsillapodott a hirtelen rá törő sírás, de még mindig elég savanyú ábrázatot vágott. Karon ragadtam és magam után rángattam a nappaliba, ahol a dohányzóasztalon még mindig ott volt a kihűlt kajám. Leültettem a kanapéra, aztán átsiettem a konyhába, hogy hozzak neki egy bögre teát.

- Whisky nincs? - mosolyodott el halványan, és közben elvette tőlem a bögrét, mikor visszaértem vele.

Amíg beleivott a forró italba, én visszamentem a konyhába, ahol annak idején még beraktam a szekrénybe egy fél üveg whisky-t. Most egy bíztató mosollyal nyomtam Sage kezébe az italt, ő pedig egy laza mozdulattal letekerte a tetejét, majd beleöntötte a teájába, aztán belekortyolt.

- Sokkal jobb.

Leültem vele szembe, és aggódó pillantással mértem végig. Sage volt a legerősebb nő, akit valaha is ismertem, most pedig úgy ült előttem, mint egy törött porcelánbaba. Az afro-fonatai rendezetlenül meredeztek mindenfelé a feje tetején, a sminkje pedig a könnyeivel együtt lefolyt az arcán. Vett egy nagy levegőt, aztán lassan kifújta, mintha a lelkét nyomó problémákat is ezzel együtt el akarná üldözni a testéből. Kinyitotta a száját, aztán pedig újra becsukta.

- Láttad a híreket - kezdte el végül, a hangja erőtlen volt és remegett. Bólintottam, ő pedig folytatta. - John-nak nem lett volna szabad felvennie neked a telefont, de nem bírtuk ki, hogy titokban tartsunk mindent - magyarázta, közben pedig megállás nélkül dobolt az ujjaival a teásbögrén. - Manuel ott volt a bankban és megszerezte a listát. Hatalmas túlerőben voltak! - fakadt ki végül megint.

Lélegzet visszafojtva hallgattam a beszámolóját, tudni akartam minden egyes apró részletet.

- De - vettem nagy levegőt. - Derek és Nate... Életben vannak? - nyögtem ki végül, ő pedig bólintott, miközben a keze hátuljával megtörölte az egyik szemét.

- Hagyták magukat elfogatni - szipogta. - Manuel rajtuk ütött és… És annyira rosszul néztek ki!

- De John és te jól vagytok, igaz?

- Fogjuk rá - újból töltött whisky-t a teájához, aztán egy nagyot kortyolt belőle.

- Így most mi lesz veletek? Mert ha nem tudtok hová menni, akkor…

- Nem! - szakított félbe rögtön. - Nem. Téged nem sodorhatunk bele ebbe megint!

- A múltkoriért Nate volt a hibás - a kézfejére fektettem az enyémet, hogy valamennyire próbáljam lenyugtatni. - Igen, elcseszte, de nektek bármikor kész vagyok segíteni!

- Nate a barátunk - kelt a fiú védelmére rögtön Sage. - Családtag…

- A normális barátok nem visznek bele a szarságokba - ráztam meg a fejem makacsul, de Sage tekintete továbbra is határozott maradt.

- Mi is bűnözők vagyunk - fújta ki a visszatartott levegőt. - Ugyan olyan faszságokat csináltunk, mint Nate, csak te ezt úgy tűnik gyakran figyelmen kívül hagyod! Mindig kiálltunk egymás mellett - az ujjaival kezdett játszadozni, én pedig nem bírtam levenni a szemem a tövig rágott körméről és a kikapart bőréről. Sage-nek mindig ápolt volt a keze. - Most pedig hagytuk őket, hogy szitává lövessék magukat!