Drogbáró | ✓

30

3 0． ｆｅｊｅｚｅｔ:
Ö n g y i l k o s j e l ö l t

Este Nate mellett aludtam a kanapén. Vagyis álmatlanul forgolódtam. Megint. Egész éjjel azon rágódtam, hogy mit is fogok kezdeni magammal, amikor már Manuel-nél leszek. Nem tettem le az ötletről, hiába próbáltak a többiek lebeszélni. Három napon keresztül igyekeztek megállítani, de továbbra sem jártak sikerrel. Elhatároztam magam, és innen már nem volt megállás.

Ráadásul komolyan meg akartam menteni Nate-et. Mostanában teljesen máshogy bánt velem, de jó értelemben. Gyengéd volt, kedves és úgy tűnt tényleg befogadott, mint társat, és mint barátot egyaránt.

Én pedig most készülök porrá zúzni a belém vetett bizalmát.
Gratulálok, Pandora!

Nate még jobban magához szorított és a nyakamba sóhajtott. Legalább most ő képes volt aludni. Sok dolog történt az elmúlt hónapok alatt, így egyáltalán nem csodáltam, hogy rémálmok gyötrik minden éjjel. Megkéselték, lelőtték, összeverték, és mindenét elvették. Ráadásul nem is ő választotta ezt az életet. Az apró morzsák, amelyeket elhintett a családjával kapcsolatban, legalább most már kezdtek összeállni. Minden felelősség és a vagyon is a nyakába szakadt, amikor a szüleit megölték. Plusz, megkapta az apja ellenségeit és gyilkosait is, hogy még véletlenül se élhessen nyugodtan.

-Aludj már, Pandora! - suttogta a bőrömre, én pedig összerezzentem a halk, mély hangtól mellettem. Azt hittem, hogy már rég alszik.

- Te miért nem alszol? - motyogtam, és fordultam egyet, hogy a szemébe nézhessek. Nate fáradt, sötét pillantása hosszú másodpercekig rajtam időzött, mielőtt újra szólásra nyitotta volna a száját.

- Nem vagyok álmos - hunyta le szemeit egy kicsit hosszabb időre, de aztán megint rám pillantott.

- De, de az vagy - megsimogattam az arcát, aztán a hajába vezettem az ujjaimat. Hosszan kifújta a levegőt, ajkai elnyíltak, de nem szólt egy szót sem. - Fáradt vagy, kimerült, és rossz kedvű. Amikor megismertelek, nem ilyen voltál.

- Amikor megismertél, egy székhez voltál bilincselve - mosolyodott el halványan és kisimított egy kósza tincset az arcomból. Ujjai az állkapcsomon állapodtak meg. - Sajnálom, hogy nem más keretek között találkoztunk.

- Mondjuk a börtönben? - az én ajkaim is fölfelé görbültek, ő pedig megrázta a fejét és adott egy csókot a homlokomra. Csak pillanatokkal később húzódott el, én pedig behunytam a szemem és a lélegzetvételeire koncentráltam.

- Tudod… Nagyon csodállak téged, Pandora Nolan - suttogta megint a hosszúra nyúlt hallgatásunk után. Kérdőn felvontam az egyik szemöldökömet.

- Ez most honnan jött?

- Csak… - ismét a szemembe nézett. - Csak egyszerűen hihetetlen vagy. Makacs vagy, és akaratos, de egyben önzetlen és kedves is. Amikor elraboltalak, rongyként bántunk veled, és te mégis visszajöttél, és kiszabadítottál minket, amikor majdnem szitává lőttek engem és Dereket New York-ban. Otthon maradhattál volna a családoddal, de te inkább utánunk jöttél. Csak azt akarom, hogy tudd, soha, senki sem tett még értem ennyit, és ezért nagyon, de nagyon hálás vagyok - továbbra is suttogott, és a szavak csak nagyon lassan kúsztak el a tudatomig. - És nem vagy normális - vigyorgott rám, én pedig lágyan a vállára csaptam.

- Miért mondod ezt?

- A helyedben én már a második nap elhúztam volna a francba - mosolygott továbbra is, és közelebb hajolt, így az orrunk már majdnem összeért.

- Nem csak arra gondolok. Nem hiszem, hogy annyira csodálnivaló lennék.

- De az vagy, hidd el - a szavak legördültek az ajkairól, és a számra siklottak. Alig volt már közöttünk távolság. - Hidd el nekem - ismételte el még egyszer egy apró szünet után.