Tekergők És Kihívások

22

- Diana! James! Mi történt? - futott oda hozzánk Sirius, amint beléptünk a klubhelyiségbe.
- Sirius...majd fent elmondom..ez nem a megfelelõ pillanat. - próbált mosolyogni a bátyám, de nen sikerült neki.
- Remélem nem rossz hír! - már õ is kezdett feszült lenni.
- De.. De ha nem haragszol, felmegyek a szobámba. - mondtam.
- Menj csak!
Amkor a lépcsõket másztam meg, Lily lefelé ment, de mivel hallotta a beszélgetést, nem kérdezõsködött.
Amikor beléptem a szobába, túl gyengének éreztem magam ahoz, hogy ne pihenjek le. Ledõltem az ágyra, és azonnal elnyomott az álom.

Lily kiabálására ébredtem.
- Diana! Tudod hány óra van?! Fél 1 van! Kelj már ki az ágyból!
- Oké, jövök! - mondtam búskomoran.
- Neked meg mi bajod van? Nem aludtál jól az éjjel?
- Gondolom neked is elmondta James, nem?
- Mit? Szakítottál Siriussal? Mi történt? Nem mondott semmit!
- Mi? Nem mondta el neked, hogy...hogy a szüleink tegnap...
- Mi? Mi történt a szüleitekkel? Tegnap? Akkor végig velünk voltál,  és nem volt semmi bajod? Csak most kezdtél ilyen lenni, amikor felébredtél.
-De...de tegnap Jamessel voltunk Dumbledore professzor szobájában, és ott mondta el a rossz hírt. Aztán visszajöttünk, és itt mondta el James nektek...
- Mivan? Tegnap együtt voltunk, és sétáltunk a tópartnál, és egész nap boldogan csináltunk mindent. Nem voltatok Dumbledore professzornál! Mi van veled? Ne képzelõdj, és ne hülyéskedj, mert ez nem vicces!  
- Szerinted pont ezzel viccelnék? Komolyan beszélek! Persze nem örülök, mert nagyon rossz volt tegnap, de...
- Tegnap minden rendben volt veled! Megyek beszélek Jamessel, mert remélem õ talán észhez térít!
Lilyt nem láttam még ennyire idegesnek. De mi baja van? Tudom, mit beszélek? Vagy megbolondultam? Én ilyennel nem viccelnék.
Amikor lementem a klubhelyiségbe, azt hittem, az már teljesen üres, de tévedtem.
- Végre! Nem tudtam elképzelni, hol vagy! - szökött fel a kanapéból Sirius.
- Nemrég keltem fel...de...
- Akkor biztosan jól aludtál az éjjel! - nevetett.
-Neked ez vicces? - idegeskedtem. - Gondolom Lily elmondta... te is hülyének nézel?
- Figyelj...- komolyodott el.- én nem tartalak hülyének, de én is csak annyit tudok mondani, amit Lily. Lehet, hogy te csak álmodtad, hogy Dumbledorenál voltatok, és a szüleid...tudod.
- De az nem lehet...annyira részletes volt, és olyan volt, mintha egy egész nap lenne. Ugye nem aludtam át egy napot?
- Nem, dehogy. Csak fél 1-ig aludtál, de tegnap nagyon kifáradtál, szóval biztosan azért.
- Szerinted szóljak valakinek?
- Az egyetlen ember, akit ajánlani tudok, az Dumbledore. Ha el akarod mondani valakinek, vagy választ vársz, akkor vele beszélj. Minél hamarab!
- Oké. És...köszönöm, Sirius.
Lesétáltunk a nagyterembe kézenfogva, ahol már elkezdōdött az ebéd.
Amikor Sirius elmondta Jamesnek és Lilynek, hogy õ mit gondol errõl a fura dologról, õk igazat adtak neki. Pechemre mind elküldtek Dumbledore professzorhoz. Nem várattam magam, ezért ebéd után, a klubhelyiség helyett, az irodája felé vettem az irányt.
- Dumbledore professzor! - szóltam, amint benyitottam.
- Itt vagyok. - sétált le a lépcsõ tetejérõl.
- Bocsánat, hogy zavarom, de lenne egy fontos dolog, amirõl érdeklõdni szeretnék.
Elkezdtem mesélni Dumbledorenak. Olyan jól esett elmondani mindent elejétõl végig. A professzor egyszer sem szakított, majd amikor befejeztem a mesélést, így szólt.
- Azt hiszem tudom, mi ez. - egy rövid szünetet tartott, majd folytatta. - Az álmodban, reggel amikor fölébredtél...azt mondtad magadban, hog te vagy a legszerencsésebb, és a legboldogabb a világon?
- Nagyjából. Igen.
- Akkor megvan a megoldás!... A varázslóvilágban az álmok nem engedik, hogy te parancsolj nekik. ( A mugli világban sem), de nálunk az álmok döntik el, hogy mit álmodsz. Ha amikor elalszol, és a Boldogság álma jön el hozzád, ezt a Rémálmok rögtön észreveszik, és elválasztanak téged a normális álmoktól. A boldog álomnak nagy a hatalma, de a rémálmot nem tudja legyõzni. Éppen ezért nem tudtál már szépeket álmodni, csak rosszat, ami nagyon hosszúnak tūnik, úgy ahogy mondtad, olyan, mintha egy napot aludnál. Ha azt akarod, hogy boldog, és vicces álmaid legyenek, akkor mindig légy vidám, és a jelenben élj.
- Köszönöm.
Amikor kiléptem Dumbledore szobájának ajtaján, eldöntöttem, hogy véget vetek a sok szomorúságnak, és a múlt gondolkodásáról. A jelenben kell élni, úgy, ahogy Dumbledore is mondta. És nem keresem a bajt, hanem igyekszem mindig mindenkivel barátságos lenni.
Vidáman sétáltam a klubhelyiség felé. Elmondtam a jelszót a Kövér Dámának, majd beléptem a terembe. Nem voltak sokan, mert szép idõ volt, ezért a legtöbben a tóparton, vagy legalábbis az udvaron töltötték szabadidejüket. De sikerült kiszúrnom az én ,,bandámat,,.
- Mit mondott?- sietett hozzám James.
Most nekik meséltem el mindent, ami a Dumbledore szobájában történt.
- Nem tudtam, hogy ennyire szemetek az álmok! - röhögött Sirius.
- De most már tudod! - bokszolt a vállába James.
- De ahogy Diana mondta, a fontos, hogy kerüljük a bánatot! - zárta le a témát Lily.
- Gyertek! Menjünk, látogassuk meg Hagridot. - mondtam, egy kis csend után.
Mind a hárman úgy gondolták, hogy ez megfelelõ ötlet, ezért elindultunk a kis kunyhó felé.
Amikor kiléptünk a hatalmas tölgyfaajtón, már érezni lehetett a nap melegét, ami nagyon jól esett annyi idõ után.
Ezt a vidám, napos hangulatot csak egyvalami zavarhatta meg. Vagy bocs, két valami: Piton és Malfoy.
- Lám, Black is kapott egy csajt magának, akivel kedvére játszhat. - kezdte gúnyosan Malfoy.
Láttam, ahogy Sirius arcizmai megfeszülnek, a bátyám meg elindul Malfoy felé, de Lilynek sikerült visszatartania õt.
- Vigyázz, Potter! Még levonnak pontokat a házadtól - vigyorgott Malfoy.
- Gyere, Lucius! Menjünk. - Piton most szólalt meg elõször, de amit mondott, az nagyon meglepett.
- Tessék?! - hihetetlenkedett. - Itt a lehetõség, hogy esetleg valami pontot is szerezzünk a Mardekárnak, és te megfutamodsz?!
- Nem futamodok meg! - idegeskedett Piton.
- Csak félsz? Félsz Pottertõl! Jajj Perselus, igazán...
- Igaza van! - léptem közbe, de nem tudtam miért. - Igaza van Pitonnak! Simán menjetek el, és akkor nem lesz megint balhé ebbõl.
- Te csak hallgass! - indult el felém Malfoy, de vele egyszerre Sirius is.
- Nehogy megpróbáld! - szólt Sirius.
- Te csak ne dirigâlj nekem, Black!
- Tūnj el innen, és hagyjatok minket békén!
- Te is félsz?! Úgy látszik Perselus, van társad..
- ELÉG! Fejezzétek be a veszekedést- kiáltottam, lehet, hogy kicsit hangosan. - Miért kell folyton veszekedni?! Miért nem lehet elkerülni a konfliktusokat?! Vagy ha vannak is, miért nem lehet normálisan, embermódra elintézni, és megbeszélni õket?!
Sirius, Lily, James, Malfoy és Piton úgy néztek rám, mintha egy zombi lennék.
- Nekem te nem fogsz parancsolni, Potterlány! - ordította dühösen Malfoy, majd elviharzott.
De Piton nem. Õ ugyanott állt, és nem akart megmozdulni.
- Lily...- kezdte egy hosszú, kínos csönd után. - Sajnálom.
Most Pitonra néztünk úgy, mint rám az elõbb.
- James...én õszintén....csak azért utáltalak eddig, mert tudtam, hogy szereted Lilyt. És tudtam, hogy õ is téged. Ezért féltékeny voltam, de kérlek....meg tudnál nekem bocsátani?... Ez persze nem azt jeleni, hogy BFF- ek leszünk, de legalább nem lennénk ellenségek.
James falfehér lett. Ha választania kellett volna a között, hogy meghal, vagy Piton bocsánatot kér tõle, 100% hogy a halált mondta volna, de most...
- Perselus...én....sajnálom, hogy annyiszor csúfoltunk, meg na. Minden. Érted. Elfogadom a bocsánatmérést, ha ezemtúl nem nyomulsz Lilyre. - váltott mosolyra a szája.
- Nem. Már nem. Ígérem.
Siriussal is egy ehez hasonló ,,barátságot,, kötött, és persze velem is.
Azt hiszem, ez a nap után kimondthatom, már hivatalosan is, hogy barátságot kötöttünk Perselus Pitonnal.