Vajon létezik? /S Z Ü N E T E L/

37. fejezet

2 hét múlva..

Alexandrina szemszögéből:

Miután Adam felhívott, a remény szikrája újra fellobbant bennem..Nagy előrelépésnek vettem, hogy erőt vett magán és keresett. Lehet, hogy nem gondolkozott tisztán, de felhívott és csak ez számít. Ha van egy ember akiért bármit megtennél, de összetörte a szíved, te a lelked mélyén arra vársz, hogy lépjen. Próbálkozzon, harcoljon azért, hogy bocsáss meg neki. Igaz, hogy még nem voltam kész arra, hogy megbocsájtsak, de már valamit megmozgatott bennem. Lassan, de biztosan kell haladunk előre, hogy a sebek megfelelően forrjanak össze. Sokat kell tepernie, hisz a következményekkel is számolnia kell. Darcyt is hihetetlenül megviseli, hogy Adam nincs a közelében..Lehet, hogy még csak pár hónapos,viszont ő is észrevette, hogy egy szerves tényező hiányzik az életünkből...Elég sok éjszakát virrasztottam fent mellette az utóbbi két hétben. Egyszerűen nem bírtam megnyugtatni..Volt, hogy együtt és volt, hogy felváltva sírtunk, hiszen én is ugyan azt éreztem amit ő..Sokszor keltem fel úgy, hogy majd szét szakadt a koponyám, a szemeim vörösek és duzzadtak voltak a sok sírástól. Ilyenkor Luna a szárnyai alá vett és volt, hogy órákig el sem mozdult mellőlem...Ilyenkor Jason rengeteget vitte Darcyt sétálni és sokat is játszott vele. Nem tudom, hogy ezt a sok türelmet és gondoskodást, hogyan is köszönhetném meg nekik, hiszen nem a legjobban kezeltem a dolgokat. Állva kellett volna maradnom és nem elhanyagolnom a saját lányom...Sok mindent kell bepótolnom vele kapcsolatban. Hihetetlenül rossz anyának érzem magam ez miatt. Úgyhogy mostantól mindent megteszek, hogy Darcy jobban legyen, hogy én jobban legyek... Most éppen ebédet főzök a gerléknek köszönetként, hogy befogadtak és még nem raktak ki minket a sok álmatlan éjszaka miatt. A hajam egy kócos konytba fogtam a fejem tetején, felvettem egy rózsaszín rövid nadrágot és egy fehér spagetti pántos trikót, fölé pedig egy fekete kötényt. A lasagne már a sütőben van, így a tésztát kezdem el gyúrni az almás sütihez. Rakoncátlan tincseimet próbálom eltűrni lisztes kezeimmel, mikor megszólal a telefonom. Yra neve jelenik meg a kijelzőn, én pedig a zőld ikon elhúzásával fogadom a bejövő hívást.

--Szia Yra! Miújság?

--Szióka Al! Gondoltam összefuthatnánk hiszen olyan régen láttalak titeket és hiányoztok!.-mondja szomorúan.

--Te is hiányzol nekünk és bocsi, hogy eddig nem kerestelek..

--Ne butáskodj! Azon se lepődtem volna meg ha nem veszed fel a telefont. Nehéz időszakon mész keresztül. Teljesen megértelek és melletted állok.

--Nagyon hálás vagyok nektek, hogy ennyire próbálkoztok nekünk segíteni. Nem is tudom mi lenne velünk nélkületek!-mondom őszintén, miközben a tésztát félreteszem pihenni és megnézem, hogy áll a lasagne..

--Ez csak természetes, hogy segítünk, hiszen te is ezt tennéd a mi helyünkben. Szóval hányra menjek értetek? -Az órára nézek, hogy lássam pontosan mennyi időre is lenne szükségem.

--Mondjuk két óra múlva?-vonom fel a szemöldököm, bár ő ezt nem láthatja.

--Tökéletes. Akkor két óra múlva találkozunk. Addig is szióókaa!-mondja vidámabb hangon.

--Várlak. Szia.-teszem le.

A beszélgetés után gyorsan befejeztem az ebédet, vagy lassan inkább vacsorát és felöltöztettem az én drága egyetlen kislányomat, utána pedig én is elkészültem. Mondjuk lehet egy kicsit túlzásba vittem a dolgokat és nem egy anyukához illően sikerült összeállítanom az öltözékem, de sebaj. Gyorsan a fürdőszobába mentem, ahol egy kis alapozót kentem az arcomra, hogy legyen egy kis színem, a hajamat szoros lófarokba fogtam és mentem a már kicsit türelmetlen Darcyhoz. Gyorsan írtam egy levelet Lunának és Jasonnek, hogy tudják, hogy merre vagyok és egyéb kis információkról, mint például, hogy behűtöttem nekik egy üveg pezsgőt a vacsi mellé. Sietve magamra kaptam az elmaradhatatlan bőrdzsekim, mikor dudaszót hallottam, ezért fel is kaptam a hordozót és már indultunk is Yrához, aki hatalmas vigyorral az arcán szállt ki a kocsiból.