Vajon létezik? /S Z Ü N E T E L/

27. fejezet

Lágyan, lassan és érzelmekkel telve csókolt. Hülye lettem volna nem viszonozni. Beletúrtam barna, selymes hajába, úgy vontam magamhoz még közelebb addig, amíg a hasam engedte. Igaz még nem olyan nagy, de szembetűnő és érezhető, hogy nem vagyok olyan hű de vékony. Levegő hiányában elváltunk egymástól, de csak annyira, hogy oxigénhez jussunk.
-Ha a srác helyében lettem volna, az a Lucas már nem élne.-simított végig az arcomon.-Ha az kellett volna hozzá, hogy biztonságban legyél, még meg is szöktettelek volna.-csókolt meg újra majd kiszállt a kocsiból. Az ajtómhoz érve kisegített és a tó széléhez vezetett ahol helyet foglalt egy jókora kövön és az ölébe húzott. A mesélést pedig onnan folytattam, ahol abbahagytam.

-Szóóóval..egy jobb élet reményében költöztél a város másik felébe?-kérdezte a mesedélután befejeztével.
-Hát valami olyasmi. De még az is megeshet, hogy vissza megyek Sydneybe...Csak annyi a bibi, hogy a bátyám sokmindenről nem tud.-húztam el a szám.
-Értem. A babát mikor akarod neki elmondani?
-Igazából nem tudom...Pár hónapja még azon veszekedett velem, hogy felvettem ruhákat amik nem igazán takartak olyan sokat. Nem tudom mit szólna hozzá ha bejelenteném, hogy a hugicája aki elköltözött otthonról nemsokára szülni fog. Lehet nem reagálna túl jól.
-Hát a báty már csak ilyen. Próbál mindentől megvédeni, de sajnos nem mindig sikerül mindezt végrehajtani.
-És ez így van rendjén. Tanultam a leckéből...Nem minden esetben jó az az elv, miszerint ,,ami a szívemen, az a számon,,.
-Főleg ha nincs veled senki...Ha az erőviszonyok nem neked kedveznek jobb csendben maradni..
-Na ez az ami nekem nem megy.-nevettem föl.
-Majd én megtanítom...mit szólsz?
-Ezt nem tudnád. Sose tudom mikor kellene csendben maradnom. Különben is...-nem tudtam befejezni a mondandóm, ugyanis elhallgatatott egy csókkal....
-Tényleg nem tudod mikor beszélj, vagy mikor maradj csöndben.
-Legalább többet taníthatsz.-vigyorogtam és most én hajoltam hozzá. -Mit szólnál ha feljönnél hozzánk és megismerkednél a főző tudásommal?-kérdeztem mikor elváltunk egymástól.
-Szerinted hagynám, hogy főzz nekem?-vonta föl szemöldökét.
-Nem azt kérdeztem, hogy hagynád-e, hanem azt, hogy mit szólnál hozzá.
-Legyen. De.! Csak akkor ha segíthetek.
-Megeggyeztünk.-pusziltam meg.

Ezzel el is indultunk.
Egész úton a keze a combomon pihent, míg én valahogy próbáltam megtalálni a helyem. Végül magam alá gyűrtem a lábam és elterültem az ülésen. A hozzá közelebb lévő kezemet ráhelyeztem az övére, míg a másikkal a hasamat fogtam.
-Mikor érkezik pontosan?-fordult felém egy pillanatra.
-Augusztus 12.-ére van kitűzve, de ahogy érezni szoktam milyen kis virgonc már most, tuti, hogy előbb fog érkezni. Mondjuk egy kicsit félek a szüléstől. Nem gondoltam még gyerekre a közeljövőben... nemhogy most így tízenhat évesen...-mikor megemlítettem az életkorom, éreztem, hogy erősebben fog.
-És e..ez a Lucas tudja?-tette föl azt a kérdést, amit szerettem volna elkerülni.
-Múltkor megtalálta az ultrahangfelvételt mert én hülye előlhagytam.
-Ugye nem csinált semmit?-pillantott rám.
-.....Kórházba kerültem miatta..-sütöttem le a szemem.
-Mondd, hogy ez csak egy rossz tréfa akar lenni!!
-Bárcsak az lenne.-kezdtem piszkálni a kezét.
-Ugye nem az történt amire gondolok?
-Megvert. Utána pedig ott hagyott.-annyira szorította a kormányt, hogy ujjai elfehéredtek, állkapcsát pedig szorosan összeszorította.
-Csak egyszer futnék vele össze.!! Azt garantálnám, hogy nem élné túl.-miközben dühöngött mutattam neki, hogy merre menjen, így időközben meg is érkeztünk. Mikor kinyitottam az ajtót, szembe találtam magam egy olyan személlyel akire a legkevésbé sem számítottam....
-Szia.-köszönt Zayn.
-Sz..szia. Hát te?-kérdeztem döbbenten.
-Meg tudtam ezt azt..-gondolkozott.
-Mint például?-húztam el a szám.
-Azt, hogy elszöktél a nevelőszüleidtől Alexandrina! Hogy gondoltad ezt?-emelte meg kicsit a hangját.
-Történt egy-két dolog...
-És beavatnál engem is húgi?
-Ooh..ő a bátyád?-nézett rám Ad.
-Jajj! Ne haragudjatok! Adam, ő itt a bátyám Zayn. Zayn, ő itt a..-nem tudtam mit mondjak hírtelen, így Ad közbevágott.
-A barátja Adam.-nyújtott kezet amit szerencsére Zayn elfogadott.
-Üljetek le hozok nektek valami erőset Mondjuk inkább csak neked Broo.
-Nem hiszem, hogy...-a pólót a hasamra simítottam-szükségtelenül gondoltad.-túrt a hajába, majd leült a kanapéra. Letettem az üveg whiskyt két pohárral együtt az asztalra.
-Miről maradtam le?-leültem mellé ő pedig megfogta a térdem..
-Már az elején mondtam, hogy Lucassal mi a helyzet....éés hááát ez egyszer egy ,,kicsit,, elfajult annyira, hogy....megerőszakolt.-és már töltötte is a szeszt a két pohárba.
-Kérlek mondd azt, hogy Adamé a gyerek és nem Lucasé!!-nézett a szemembe én pedig a nyakába borulva zokogtam. Teste megfeszült. Körém fonta karjait és szorosan tartott.
-Sshh...nyugodj meg kérlek. Megoldjuk!
-Nem így és nem vele terveztem, hogy először megtörténik..-most Ad nyúlt az üvegért. Ezek után egy ideig csendben maradtunk és csak az én szipogásomat lehetett hallani. Mikor sikerült megnyugodnom felálltam és bementem a fürdőbe, hogy megmossam az arcom.  Onnan egyenesen a konyhába mentem keresni valami ehetőt.
-Éhesek vagytok?-értem a nappaliba.
-Igen.-mondták egyszerre.
-Akkor jó, mert én is az vagyok de nincs itthon semmi-sóhajtottam.-Rendelhetnénk valamit.
-Kínai?-nézett rám bátyám. Tudja, hogy az a kedvencem.-Kínaiii.-vigyorogtam.
-Akkor ez eldőlt.-mosolygott Ad és már nyúlt is a telefonjáért, hogy megtudja rendelni a választott ételeket...Már vagy fél órája hívtuk őket, a kaja pedig még sehol..és csodák csodájára megszólalt a csengő. Hirtelen álltam fel és már nyitottam is az ajtót. Kifizettem az összeget a futárnak és már haladtam is a konyhába. Letettem magam elé a három dobozt és beleszippantottam az isteni illatáradatba. Eközben a fiúk is leültek az asztalhoz. Megfogtak egy-egy adag kaját és maguk elé húzták. Gondoltam megpróbálok a hozzá küldött evőpálcikákkal enni, de ez mint mindig, most sem sikerült.A fiúk csak nevettek rajtam, hogy milyen szerencsétlen vagyok. Erre én csak az egyik pálcikát használva láttam neki enni, ami úgy nézett ki, hogy minden egyes falatot felszúrtam rá.
-Azóta se jöttél rá a használatára?-mutatott a kezemre.
-Nem..nem igazán. Veled ettem utoljára ilyet..
-Az sem most volt..
-L-el miujság? Ő, hogyhogy nem jött veled?
-Khm...azért mert... kórházba van..-megdermedtem...
-Mondd, hogy nem történt az ami veled is!!
-Neeem..nyugodj meg...Vakbél műtétje volt...-a kezem már remegett, de ezután a mondat után nyugodtabb lettem, hogy nem csináltak vele semmit..Nyugtatás képp ráhelyzte kezét az enyémre..
-Ne pánikolj..
-Jól vagyok! Mindjárt elmúlik.-állok fel egy pohár vízért..
-Hány rohamod volt az elmúlt fél évben?
-...Három, négy? Nem tudom!
-Valamiről lemaradtam?-szólalt meg Adam is.
-Pánik beteg vagyok.-sütöttem le a szemem.-Egyre könnyebben és egyre többször jön rám...
-Tudom milyen nehéz lehet Alex...Anya is sokáig küzdött ugyan ezzel a betegséggel..Nem monda el senkinek..Így amikor egyszer suli után  hazaértem és a konyhában találtam rá..eszméletlen volt és a saját hányásában feküdt a földön..Nem tudtam, hogy mitévő legyek így hívtam a mentőket. Bevitték a kórházba, adtak neki gyógyszereket. A főorvos elmagyarázta, hogy mi is történt vele. Azt is elmondta, hogyha legközelebb is előfordulna ez a helyzet, mit kell csinálni. Sokszor láttam rajta, hogy nehezen viseli ezt az egészet. Az öcsémmel próbáltunk mindig mellette lenni, hogy érezze nincs egyedül..elkezdte rendszeresen szedni a gyógyszereket és csökkent a rohamai száma.. Örülnék neki, ha te sem éreznéd  azt, hogy egyedül vagy. Lehet, hogy a bátyád és L nincs mindig itt, de tudod, hogy rájuk mindig számíthatsz ahogy rám is és Matt-re is.-fejezte be mondandóját.Oda sétáltam hozzájuk és egyszerre öleltem meg őket.
-Mi lenne velem nélkületek?-tettem fel a költői kérdést.
-Hát nem is tudom..-vágott elgondolkodott fejet Ad, majd az ölébe vont és a hasamra helyezte hatalmas tenyerét.
-És mióta vagytok együtt?
-Háát..öhm..ma délelőtt óta..
-Isteni koktélokat tud keverni.
-Mondd, hogy nem dolgozol..kérlek!!-erre csak elhúztam a szám.
-Khm..nem szeretnék hazudni..
-Miert hasonlítasz még ebben is anyára??-vállat vontam.
-Szerintem még mindig jobb, hogy anyára hasonlítok mint apára.-nevettem.
-Ez igaz.
-Szerinted mit szólnának ehhez az egészhez?
-Apa már élve elásta volna Lucast, anya pedig mindenben melletted állna. Mondjuk előtte szerintem mind a két féltől hallgathatnád a szent beszédet.-töprengett.-viszont ha még itt lennének nem történt volna ez. Mondjuk azok után, hogy követted az életformám, lehet előbb vagy utóbb akkor is megtörtént volna.
-Mit csináltál?-kérdezte Ad. Mielőtt belekezdtem volna, a bátyám megelőzött.
-Rossz emberről vett példát...mondjuk lehet, sőt biztos, hogy én voltam az aki rossz példát mutatott. Buliztam, ittam, drogoztam..Azt hittem, hogy attól jobb lesz majd neki, hogy eltávolodom tőle.. hát nem igazán...Kezdjük azzal ahogy elkezdett öltözködni..-itt felnevettem-mindent fölvett ami nem takart szinte semmit...a srácok csak úgy csorgatták rá a nyálukat..nem győztem rá figyelni, ha már egyszer belekevertem ebbe az egészbe..
-Az ment az előző sulimban, hogy egy vérbeli kurva lettem...Ujjal mutogattak rám, miközben ők tényleg megvoltak mindenkinek aki számított valamit.
-Van róla képed?-nézett bátyámra. Ő csak elkezdett vigyorogni.
-Nee..csak azt ne!-fogtam a fejem nevetve.
-Szégyenled húgi?
-Igen!!-és felénk tartotta a telefont rajta az egyik tavalyi képpel, amin L-el vagyok ,,enyhén,, illuminált állapotban.
-Lehetetlen, hogy ez te vagy!-nevetett Ad.
-Pedig az én vagyok!
A napunk pedig ezzel telt el. Cikibbnél cikibb képeket nézegettünk egymásról és a történtek ellenére jól zártuk a napot.