Vajon létezik? /S Z Ü N E T E L/

32. fejezet

Az idő, amit kettesben töltöttünk csodálatos volt. Azt éreztem, hogy életem azon részét újra élem, amikor az ember megtalálja első igaz szerelmét. Végig gondolva a Kevinnel való ,,kapcsolatomat,, nem volt több testi vonzódásnál, vagy fellángolásnál. Szívemben egy bizonyos helyet elfoglaló személy marad, csak nem ugyan abban a szerepben, mint azt mi lassan egy éve elképzeltük. A sors sokmindent tartogat még számunkra, de ezek szerint nekünk csak ennyi időnk volt élvezni egymás társaságát. És ahogy ez a történet befejeződött, nemsokra rá elkezdődött valami új. Életem legjobb döntése volt, hogy a Dab-ben kezdtem el dolgozni akkoriban, és megismerhettem azt a személyt, aki a lányomon kívül az életet jelenti számomra. Sokan ítélnek el első látásra. Mindenki csak azt látja amit látni akar. Külső szemlélőként nem lát betekintést abba, ami valójában zajlik. Nem tudhatják, hogy miért szültem ennyi idősen egy gyönyörű kislányt, vagy, hogy miért is vagyok ott, ahol. Számukra csak egy fiatal lány vagyok aki nem végezte el az iskolát azért mert teherbe esett és túl elhamarkodott döntés volt az, hogy meg is tartottam őt. Hálás vagyok azért, hogy Darcy van nekem, de nem így képzeltem el az első terhességemet. Nem szeretném, hogy átélje azt, hogy apa nélkül kelljen felnőnie, de eddig szinte biztos vagyok abban, hogy Adam erre a megfelelő személy, hogy betöltse a kislány életében az apa szerepet. Miután Yra megérkezett vele, szinte ki sem lehetett venni a kezéből. Még akkor is alig adta oda, amikor meg szerettem volna etetni. Épp kiléptem a fürdőszoba ajtaján, amikor halk lépteket hallottam, majd éreztem, hogy két erős kar hátulról a derekam köré fonódik.
-Végre elaludt!-puszilt bele a nyakamba.
-Te ragaszkodtál hozzá, hogy lefektesd.-nevetek.
-Nem vettem figyelembe, hogy ugyanolyan makacs mint az anyja.-fordít maga felé.
-Nem is szabad neked olyan könnyen engedni mindent.-fonom nyaka köré karjaimat.
-Ooh...Igazán?-vonja föl a fél szemöldökét.
-Igazán. Ha minden egyből úgy lenne ahogy szeretnéd, akkor túlságosan is elbízhatnád magad.
-Akkor szerintem ez a törölköző feleslegesnek bizonyul.-kezdi el leszedni rólam. Mire én csak halkan felnevetek és megcsókolom hihetetlen puhaságú ajkait. Már az ajtó kilincsen van a keze, mikor a másik szobából hangos sírás szűrődik ki.
-Látod? Még ő is ellenünk van.-mutat az ajtó felé. Elhúzódok tőle és megigazítom magamon a törölközőt és elindulok a kicsi szobájába.
-Feküdj le nyugodtan, mindjárt jövök.-mondom.
A kiságyból kiemelem a kis csöppséget, mire abbahagyja a sírást.
-Apának úgy látszik igaza volt.-kuncogok.
Elkezdem ringatni és mikor már laposakat pislog nyomok egy puszit a homlokára és visszahelyeztem a puha szivacsra, hogy nyugodtan tudjon tovább aludni, de mikor megérezte, hogy nem a kezemben tartom, újra elkezdett sírni.
-Ennyire nem szereted anyát picikém?-mire két apró tenyerét egymásnak érintette.
-Jolvan. Akkor ma velünk alszol és az mind a kettőnknek jó lesz. Plussz apának sem kell éjjel átrohangálnia.
Kinyitom a hálószoba ajtaját, mire Ad felkapja a fejét.
-Nem akart ott aludni. Remélem nem gondd, hogy ma velünk alszik.-nézek rá.
-Meg se forduljon ilyen a fejedben. Nem lehet nektek ellenállni. Két gyönyörűséggel pedig öröm aludni.-vigyorog majd kihúzódik az ágy szélére, hogy biztosan elférjünk. Közénk fektettem az aprócska kis testét, de most nem sírt azért mert letettem.
-Látod? Ő is jobban szeret veled aludni!-kulcsolom össze az ujjainkat.
-Mert ilyen ellenállhatatlan vagyok.-mondja majd egy csókot lehel az ajkaimra.-Szép álmokat hercegnőm!
-Álmodj velem hercegem!-mondom és most én hajolok hozzá.
-Minden eggyes éjjel.-néz mélyen a szemembe.
-Szeretlek.!
-Mindennél jobban!-felénk fordul és úgy helyezkedik, hogy mindkettőnket jól lássa. Én is úgyan úgy helyzkedtem és ahogy lehunytam a szemem, már el is nyelt az álmok világa.

Reggel mikor kinyitottam a szemem a látvány ami elém tárult az minden szívet megolvasztana. Ahogy az az apró kis test elterült Ad mellkasán és látszott, hogy ha akarnám se tudnám elvenni onnan. Ezt a pillanatot pedig mindenképp meg kell örökítenem. Gyorsan a telefonomért nyúlok és már készül a rengeteg kép, de elfelejtettem lehalkítani. És amikor néztem vissza a képeket, hogy melyik lett a legjobb észrevettem az egyiken, hogy Ad nyitott szemmel vigyorog a kamerába.
-Legközelebb majd jobban fog menni.-nevet.
-Hahaha. Sokkal jobb lett azzal a mosollyal a kép.-mondom és felé mutatom a kijelzőt.
-Hmm...Imádom!-nyom puszit a pici homlokára.
-Ezzel nem vagy egyedül!-ölelem meg őket. -Kérsz reggelit mielőtt elmész dolgozni?-nézek fel rá.
-Az az isteni gofrid jól esne.-csókól meg.
-Oké.-kelnék ki az ágyból mikor eszembe jut, hogy este nem vettem fel a pizsim, így a törölköző VOLT csak rajtam.
-Mi a baj? Jól vagy?-kezdi fürkészni az arcom.
-Igen csak...este elfelejtettem felöltözni. Nem láttad valahol a törölközőt?-fordulok meg. Figyelem ahogy tekintete egyre sötétebb árnyalatú lesz.
-Mindjárt megnézem.-emeli fel a takarót.
-Hééy..mit csinálsz?-nézek rá összevont szemöldökkel.
-Most miért?? Láttalak már meztelenül. És még élvezeted is.-kacsintott, mire vállon csaptam.
-Akkor sem szeretek Éva kosztümben rohangálni.
-Pedig sokkal jobban áll.-nevet.
-Hát jolvan.-elindultam a szekrényemhez úgy ahogy voltam, de, hogy még élvezetesebb legyen egy kis fenékrázást is vittem a dologba, amire egy morgás volt a válasz.
- A kis hercegnő is ilyenkor szeretne itt aludni.
-Pech.-mondom miközben a mai ruháimat keresem. Gyorsan előkaptam egy fehér fehérnemű szettet, majd egy szürke mackó nadrágot és egy fekete pólót veszek fölé.
-Lent leszek, ha kellek.-hajolok oda hozzájuk.