Vajon létezik? /S Z Ü N E T E L/

8. fejezet

Meghallottam ahogy Barbaraék és  az osztályból még páran pontosan ugyan ide tartanak és nincs időm elmenni innen, hogy ne találkozzak velük. A falnak támaszkodva állok, hogy ne essek össze és próbálom összeszedni magam, hogy ne látszódjon rajtam semmi, de nem nagyon sikerül.
-Nocsak, Alex. Hát te itt?-kérdezi Barbara.
-Egy kis magányra vágytam, de úgy látszik rossz helyre jöttem.-indultam el vissza az épület felé de Barb megfogta a csuklóm és visszarántott.
-Hova, hova ilyen sietősen?
-El innen.-rántottam ki a kezem szorításából, ami nem bizonyult túl jó ötletnek, mert ismét megszédültem és ismét a falba kapaszkodva tartottam meg magam.
-Csak nem rosszul vagy?-elindult felém és a vállamnál meglökött melynek következtében hátra kellett lépnem de a lábaim összeakadtak és a földön kötöttem ki, ahova nem kis erővel a fejemet is bevágtam.
-Egyből nem olyan nagy a szád.-hallottam még Barbara hangját majd elsötétült minden.

LUNA szemszöge:

-Utána kéne mennünk.-mondtam.
-Luna, Alex tud vigyázni magára amint láttad.-mondta Kevin.
-De nekem nem tetszett! Mintha hírtelen rosszul lett volna.-mondtam aggodalmasan.
Miközben a fiúkkal beszéltem Barbara a csatlósaival együtt az udvar felöli ajtón jöttek be és nevettek valamin.
-Srácok nekem itt valami nagyon nem tetszik. Nézzétek Barbarának hírtelen milyen jó kedve lett.-mondtam.
-Igaza van Kevin. Menjünk ki körülnézni nem vesztünk semmit, hogyha körülnézünk.-válaszolta Jason.
Elindultunk ki az udvarra, mindenhol körülnéztünk de Alexet nem találtuk sehol. Egyszercsak eszembe jutott, hogy egy helyen még nem néztük meg.
-Biztos a régi raktárnál van.-mondtam majd elindultam.
Mikor beforultam nem hittem a szememnek. Alex ott feküdt a földön eszméletlen állapotban. Hírtelen meg sem tudtam mozdulni csak álltam és néztem, ahogy Kevin oda megy hozzá és megnézi mi baja lehetett.
-Vérzik a feje. Vigyük be az orvosiba ott biztos többet tudnak majd mondani.-mondta majd felkapta Alexet és elindult vele. Feleszmélve a bambulásomból utánuk indultam.

Mikor odaértünk gyorsan bekopogtam majd egy ,,Igen!,, kiáltás után bementünk.
-Mi történt?-kérdzte és odalépett Alexhez, akit idő közben Kevin letett az ágyra.
-Nem tudjuk. Így találtunk rá az udvaron, de annyit észrevettem, hogy vérzik/vérzett a feje. Eleshetett valami miatt vagy nem tudom.-magyarázta össze-vissza Kevin.
-Rendben. Nyugodjatok meg. Feltehetőleg semmi komoly. Azonnal megvizsgálom, addig kérlek fáradjatok ki a folyosóra.-mondta a doktornő. Ha végeztem azonnal szólok.

Amint kiértem a folyosóra a fal mentén lecsúsztam a földre és elkezdtem sírni.
-Héé..-jött oda Jason. Nyugodj meg nem lesz semmi baja. Erős lány.-mondta majd átölelt. Hírtelen ötlettől vezérelve én is visszaöleltem és a mellkasába fúrtam a fejem és úgy sírtam tovább. Simogatta a hátam amitől egy kicsit megnyugodtam. Negyed óra múlva kijött a doktornő.
-Hogy van?-kérdeztem.
-Nyugodjatok meg jól van. Pánikrohama volt. A fején ért ütéstől enyhe agyrázkódása lett és nem gondolom, hogy attól van mert összeesett.-mondta.
-Ezt, hogy érti?-kérdezett vissza Kevin.
-Úgy, hogy szerintem ellökték, ő pedig a kezdődő rohama miatt, elvesztette az egyensúlyát, a földre zuhant és beverte a fejét.
-Mikor tér magához?-kérdeztem.
-Mikor kijöttem már ébredezett. Ha szeretnétek bejöhettek hozzá.
-Köszönjük.-mondtuk.

ALEX szemszöge:

Mikor magamhoz tértem és kinyitottam a szemem egy rendelőszerűségben találtam magam. Megpróbáltam felülni de abban a pillanatban éles fájdalom nyilalt a fejembe.
-Feküdj vissza.-jött be egy doktornő. Hogy érzed magad?-kérdezte majd megláttam mögötte a többieket.
-Fáj a fejem.-válaszoltam.
-Emlékszel mi történt?
-Beszélgettünk az asztalnál és úgy éreztem, hogy kezd fogyni a levegőm és szédültem, úgyhogy kimentem az udvarra. Elmentem hátra, és reménykedtem, hogy nem lesz ott senki. Aztán hallottam ahogy röhögnek de már nem tudtam eljönni onnan.-magyaráztam.
-Kik voltak?-kérdezte Kevin.
-Nem tudom.-hazudtam.
-Rendben. Sok pihenésre van szükséged ezért a hét további részére kiírlak. Még annyit szeretnék kérdezni, hogy mióta van nálad ez a betegség?-kérdezte a doktornő.
-Apukámtól örököltem. Legelőször 10 éves koromban volt rohamom legutóbb pedig lassan egy éve.-válaszoltam.
-Értem. Vigyázz magadra és legközelebb ha érzed, hogy rosszul vagy ne egyedül menj ki levegőzni.
-Rendben. Köszönöm.-mondtam majd lassan felálltam.
-Segítsek?-kérdezte Kevin.
-Haza kísérnél?
-Persze.-vágta rá egyből.
-Van otthon valaki?-kérdezte az orvos.
-Anyukánk otthon van.-mondta majd tartotta a kezét, hogy karoljak belé.
-Testvérek vagytok?-lepődött meg a doki.
-Csak mostoha.-mondta. De számomra már most olyan mintha a vérszerinti lenne.-mosolygott rám.
-Rendben akkor vigyázz rá. Sokat kell pihennie és nem erőltetheti meg magát.-mondta határozottan.
-Mindenképpen. Köszönjük a segítségét. Viszontlátásra.
-Sziasztok.-mondta majd becsukta mögöttünk az ajtót.

-Úgy aggódtam Alex.-borult sírva nyakamba Luna.
-Nyugi csajszi nem vészes.-mondtam.
-Gyere Alex.-szólt Kevin.
-Oké. Jason két szemed Lunán.-mondtam.
-Természetes.-mosolygott rá a lányra.
Erre én is elmosolyodtam. Látszik, hogy mind a ketten oda vannak egymásért.

Lunánál voltak a cuccaim így nem kellett azzal időznöm, hogy felmegyek értük. Kevinnel elindultunk ki a buszmegállóhoz. Tíz perc után a busz is megérkezett. Maga elé engedve felszáltam a buszra majd helyet foglaltam, ő pedig lecsapódott mellém.
-Barbara volt?-kérdezte meg hírtelen.
-Miért olyan fontos?
-Csak kíváncsi vagyok  meddig képes elmenni.-felelte.
-....
-Ő volt?-kérdezte meg újból.
-I..igen. De nem megütött. Elakartam onnan jönni de megfogta a csuklóm én pedig kirántottam a kezem a szorításából, ennek következtében pedig megszédültem és a falnak támaszkodtam, ő pedig a vállamnál meglökött és ahogy hátraléptem összeakadtak a lábaim és elestem. Ennyi történt.-mondtam.
-Hogy vagy képes még mindig őt védeni?-kérdezte felháborodva.
-Nem védem.-mondtam.
Idő közben megérkeztünk. Leszáltunk a buszról majd hazafelé vettük az irányt.
Mikor beléptünk az ajtón, az orrunkat finom illatok csapták meg. Most éreztem igazán, hogy éhes vagyok, amit a hasam egy hangos korgással jelzett is. Kevin elmosolyodott majd a konyha felé vettük az irányt.
-Sziasztok.-köszönt nekünk Gabi. Háát ti?-kérdezte.
-Alexnek rohama volt és hazaküldte a doki de nem jöhetett egyedül, így elkisértem.-mondta Kevin.
-Úristen! Jól vagy?-lépett oda és jobban szemügyre vett.
Elmosolyodtam viselkedésén majd adtam egy puszit arcára.
-Persz semmi komoly, csak váratlanul ért mert már régen volt utoljára, hogy előjött.-feleltem.
-Örülök, hogy nem lett semmi komoly bajod.-símított végi a hátamon.
A hasam mégegyszer felmordult mire mind a hárman elnevettük magunkat.
-Együnk.-mondta Gabi.