Vajon létezik? /S Z Ü N E T E L/

25. fejezet

A szám már a gyorshívómban is szerepelt, így valamivel könnyebben bajlódtam annak keresésével miközben már magamról is alig tudtam valamit. Egész végig azon aggódtam, hogy a kislányomnak semmi baja ne legyen. Ha pedig Lucas miatt történt vele valami,..a..azt nem élem túl. A telefon csak cseng..majd nemsokára motoszkálást hallok a vonal túlsó végéről, amint felveszik.
-Alex..Nemrég voltál itt. Baj van?-először nem bírtam megszólalni, de nagy nehézségek árán sikerült kinyögnöm egy értelmes mondatot..
-Jess...i..ide tud..tudnál jönni?
-Jézusom Alex.! Mi történt?-hangjából csengett a félelem és az aggodalom, a zajokból ítélve pedig amiket kivettem a hangja mögött, azt következtettem le, hogy őrült tempóban pakol, hogy minél előbb eljusson hozzám.
-Ke..kezdődő ro..-nem tudtam befejezni a mondandómat, ugyanis az eddig sem csillapodó hányinger tovább fokozódott és öklendezni kezdtem, majd a nap folyamán másodszor láttam meg a reggelimet.
-Figyelj rám Alex! Gondolj valami vagy valaki másra, ami eltereli erről az egészről a figyelmed...Sietek ahogy csak tudok..Próbálj meg valahogy egy kicsit lehiggadni!

Nem tudom, hogy mennyi idő telt el amíg ideért, de pár percnél nem lehetett több. Mondjuk nekem óráknak tűntek. Amikor meglátott még úgy ahogy képben voltam és láttam az arcára kiülő döbbenetet..Az ezek után történtekre nem nagyon emlékszem. Hallottam beszélni, de nem tudtam kivenni, hogy mit mondott... El akartam neki mondani, hogy mi is történt..Kérdezni szerettem volna, hogy a kicsivel minden rendben van-e.., de a betegségem minden erőm leszívta. Az utolsó halvány emlékem a sziréna éles hangja, amely egyre hangosabban hasít a levegőbe.

A gondolataim enyhén ködösek, a fejem zúg. Úgy érzem magam, mint akin átment egy úthenger..vagy háromszor. A testem nem hajlandó azt csinálni amit én szeretnék. A szememen mintha egy tonna súly helyezkedne el, ami megakadályoz abban, hogy kinyissam. A végtagjaimban szinte egy lehelletnyi erő sincs. Tompán hallom amint valaki belép a szobába és leül az ágyam mellé. Sokáig nem történt semmi. A lélegzetvételen és a gép csipogásán kívűl nem hallatszódott semmi. Kezdtem tisztábban látni a dolgokat, így amikor végigondoltam a történteket nyugtalan lettem. A szívverésem felgyorsult, amit a mellettem elhelyezkedő gép is jelzett. Ekkor egy kezet éreztem meg a sajátomon.
-Nyugodj meg. Jól van. Rendbe fogtok jönni.-hallottam Jess hangját. A hír hallatán nyugalom árasztott el és a csipogás is lassúlt. Ezután nem erőlködtem hanem hagytam, hogy elnyeljen az álom.

-Hogy érzed magad?-kérdezte a doki amikor látta, hogy egy kicsit feljebb csúsztam, így most félig fekszek, félig ülök az ágyon.
-Voltam már jobban is.-feleltem.
-El tudod mondani, hogy mi történt?
-Homályos az egész. Rámtört a pánikroham, miután elolvastam egy levelet, amit a bátyámtól kaptam és ahogy csak tudtam felhívtam Jesst...a többi ami ez előtt és után lehetett kiesett..-hazudtam. Láttam rajta, hogy nem hitte el amit mondtam, de nem erőltette.
-Értem.-nézegette a papírt, amin feltételezem az eredményeim vannak-Komolyabb sérülést nem szenvedtél és a magzat is jól van. Így, mivel látom jó kezekben vagy-biccentett Jess felé-még ma megírom a zárójelentést és haza is mehetsz.
-Köszönöm.-mosolyogtam.
-Köszönjük Josh.-mondta hálásan Jess.
-Nagyon megijesztettél.-kezdte Jess mikor Josh kiment-Amikor megláttalak a földön nem tudtam mit gondoljak, hogy mi történhetett veled. Reménykedtem abban, hogy majd te elmondod.
-Nem lehetne majd inkább otthon? Úgyis Luna is ki fog faggatni.
-Rendben. De otthon már nem úszod meg ilyen könnyen.-húzta össze szemeit.
-Okéééé.
Másfél óra múlva elhagyhattam a korházat és egyenesen Jessicához vettük az irányt.
-Nem vagy éhes?-pakolt le az asztalra.
-De. Egy kicsit..nagyon..-vigyorogtam. Erre ő csak megrázta a fejét. Amint az első falatot lenyeltem, a bejárati ajtón kopogtak, majd a választ meg sem várva kicsapódott az ajtó. Másodpercek elteltével pedig egy dühös Luna állt meg előttem.
-MÉGIS MI TÖRTÉNT??-fakadt ki.-MIÉRT NEM HAGYTAD, HOGY ELMENJÜNK VELED? JÓL VAGY? JÓL VAN? JÓL VAGYTOK??-bombázott meg a kérdéseivel.
-Először is nyugodj meg. Vegyél levegőt. Ülj le. Másodszor.:Azért nem hagytam, hogy gyertek, mert nem tudtam, hogy lesz otthon valaki....Vagyis épp Lucasra nem számítottam. Harmadszor.:Minden a legnagyobb rendben. Jól vagyunk.
-Huhh..Ennek nagyon örülünk..de akkor is lehettél volna óvatosabb.
-Tudom.-mondtam.
-De! Pár dolgot még mindig nem tudtunk meg. Például, hogy mi történt veled, veletek...-türelmetlenkedett. Én pedig evés közben mindent részletesen elmeséltem.
-Ezt miért nem mondtad el Joshnak amikor kérdezte, hogy mire emlékszel?
-Gondolj bele Jess...Ha kitálaltam volna rendőrségi ügy lenne belőle. Ott pedig minden kiderült volna. Az, hogy megerőszakolt és az is, hogy tőle vagyok terhes.-mikor befejeztem a mondandóm, Luna megfogta mindkét vállam és maga felé fordított.
-FIÚ vagy LÁNY?-tette fel ismételten a kérdést.
-Még mindig ezen agyalsz?-nevettem ki.
-Hát hogyne!!? A leendő keresztfiamnak/lányomnak időben el kell kezdenem vásárolni. Mindenképp kell vennem egy olyan bodyt, amire az van írva, hogy ,,Az én keresztanyukám a legjobb!,,.-rajzol idézőjelet a levegőbe. Csak nevettem a hülyeségén.
-Csak akkor mondom el, ha megígéred, hogy nem veszel neki olyan bodyt.
-De nemááár...Most miért? Tök jó lenne..Most milyen kis cuki lenne benne?
-Akkor sem.!-mondtam.
-Oké..oké. Csak mondd mááár.-nxaggatott. Jessre néztem és elmosolyodtam. Vizsgálat után meglepett egy kis rózsaszín cipellőcskével. Beletette nekem egy kis fehér dobozba, amit most átnyújtottam Lunának. Szinte kitépte a kezemből, majd leemelte a tetejét.
-Szóóval..KISLÁNY lesz??-csillant fel a szeme.
-Igen..-ééés elkezdett sikítozni, majd a nyakamba vetette magát. -Luna..kinyírlak..-nevettem fel újra.
-Mégis miért?
-Felkeltetted.
-Bocsiii.-vigyorgott.
-Nem olyan kellemes ám. De majd hamarosan megtudod. Igaz Jason?
-Miii? Kicsim, te is terhes vagy?
-Mi? Dehogy is.-védekezett egyből-Alex ne zavard össze szegényt. Nézd meg, hogy megijedt.-mutatott barátjára, aki még mindig mozdulatlanul ült kihúzott háttal.
-Jolvan naaa. Nyugi Jason! MÉG nem lesz ,,kicsi Jason,,.-boxoltam a vállába. A hasamra simítottam hátha ettől megnyugszik és nem rugdal annyit. A következő pillanatban pedig hallottam, amint elkészül a kép.
-Luna...
-Naa..Nemáááár. Néézd milyen aranyos lett.-mutatta felém vigyorogva a telefont, amin az elkészült fotó díszelgett.
-Átküldöd?-tartottam felé a készülékem.
-Tudtam, hogy tetszeni fog.
Amint visszakaptam a telefonom beállítottam háttérképnek.