Vajon létezik? /S Z Ü N E T E L/

24. fejezet

Az idő elteltével együtt nőtt a pocakom is. A pici egészséges, szerencsére minden rendben van velünk. Ugyan ez nem mondható el a Kevinnel való kapcsolatomról..Távolságtartó lettem vele szemben..Nem akartam/akarok nagyobb fájdalmat okozni neki azzal, hogy elmegyek, ugyanis már nem sokáig fogom tudni bő ruhákkal eltakarni, hogy terhes vagyok. Már szerintem így is gyanús, hogy sokkal többet eszek mint ez előtt. Lehet, hogy sokan hálátlannak tartanak majd azért, hogy egy levélben köszönök el attól a két személytől akik ide, ehhez a helyhez, házhoz kötnek, de nincs más megoldás..A nő, akit anyám helyett anyámnak tekintettem összetörne ha megtudná, hogy Lucas megcsalta és csalja is folyamatosan. A fiú, akit életemnél jobban szerettem, szeretek és még szeretni is fogom, nem tudom miként élné meg, fogná fel a dolgokat. Hírtelen haragból cselekedne-e vagy végig gondolná-e a tetteit....A leveleket gondosan írtam meg sok ezer könny között melyek nagy része a lapra vetett gondolataimon landolt. Próbáltam összefogalani, hogy mit is jelentett számomra az a sok segítség, támogatás és beszélgetés amit nyújtottak nekem. Hosszú időn keresztűl csak a toll sercegését lehetett a halk szobában hallani, amint a lapra karcolt betűket formálva alkottam meg a búcsúzóúl szolgáló levelet...Volt egy-két alakalom, amikor azt hittem, hogy nem lesz semmi sem rendben...de egy valami jó is van ebben a dologban. A legjobb helyen és legjobb kezekben leszek, ugyanis Jessica felajánlotta a lehetőséget, hogy mi lenne ha hozzáköltöznék addig, amíg helyre nem rázkódok anyagilag.
A vizsgálatok során szoros kapcsolat alakult ki köztünk ami csak erősödött a továbbiakban. Luna és Jason kivételével csak ő tudja a teljes igazságot. Rengeteget győzködött, hogy tegyek feljelentést, de sokadik alkalom után rájött, hiába minden szó, nem fogok elmenni. A suliba a pletykák elkerülése érdekében nem járok be...Visszatérve a jelenbe pedig..Éppen készülődök, hogy elindulhassak a korházba. Ma tudom meg a picikém nemét. Már nagyon várom azt a pillanatot, amikor már a karjaim között tarthatom, de addig még négy hosszú hónapnak kell eltelnie. Mint mindig egy bő fekete pólóra és egy szintén fekete farmerre  esett a választásom. A telefonom zsebrevágtam a bejáratnál pedig belebújtam a cipőmbe. Mivel nincs messze, így gyalog szoktam menni. Az utóbbi időben Luna nélkül, mert ugye a suli miatt nem mindig tudott/tud eljönni velem. A főbejárattól egyenesen Jess rendelőjéhez mentem, ahol helyet is foglaltam a kirakott székek egyikén. Tíz perces várakozás után kiszólt, hogy mehetek.
-Szia Jess.-köszöntem.
-Szia Alex. Hogy vagytok?
-Köszönöm. Nagyon jól vagyunk...De persze nagyon kíváncsiak is.-vigyorogtam.
-Hát akkor mire várunk?-tette föl a költői kérdést.-Helyezd magad kényelembe-mutatott a fehér ágyra. Tettem amit mondott, felhúztam a pólóm, ő pedig bekente a hasam azzal a hideg zselével. Percekig csak nézegette a monitoron megjelenő felvételt, majd hosszú percek elteltével megtudtam az eredményt és csináltattam egy képet mellé.

Hazafelé tartva boldogan hívtam fel Lunát. Megbeszéltük, hogy a megszokott helyünkön találkozunk, de előtte még el kell pakolnom egy-két dolgot. Már majdnem mindenem Jessicánál van, így szinte a szekrényem üres. Párszor azon gondolkoztam, hogy hogy nem tűnik fel a többieknek ez az egész dolog. Na de mindegy. Az íróasztalomra helyeztem az ultrahangos felvételt és nekiálltam pakolni. A táskákat a szekrény mögé raktam. Megnéztem a telefonomon, hogy mennyi az idő és a kijelzőn lévő óra szerint egy kicsit késésben voltam. Ezért a szobámat, úgy ahogy volt, itt hagytam. Kilépve az utcára, amennyire csak tudtam szedtem a lábaim. A kávézóba szinte úgy robbantam be és egyből a szokásos asztalunkhoz siettem. Luna már ott ült Jason társaságában. Na igen. Visszatérve Jasonre. Sok időmbe és energiámba telt, hogy rá tudjam venni, hogy hazudjon rólam a legjobb barátjának. Nehéz volt de sikerült megértetnem vele, mit miért teszek. Mikor Luna meglátott felállt és megölelt. A vigyort pedig nem lehetett letörölni az arcomról.
-Mondasz nekünk is valamit vagy csak vigyorogsz mint a tejbetök?-kívácsiskodott.
-Nyugi Luna. Mindent a maga idejében, ugyanis rendelnem kell valami nagyon csokis finomságot.-csillant fel szemem a sütiket látva. A kijelentésemre pedig Jas elnevette magát.
-Aahrrg...-morgott Luna, melyen most én nevettem egy jót. Percekkel később a duplacsokis tortaszeleteimmel tömve magam meséltem el minden részletet a legfontosabb dolgot a végére hagyva.
-Igen..igen. Ez mind nagyon szép és jó, de azt MÉG. MINDIG. NEM. Mondtad, hogy FIÚ lesz vagy LÁNY?!!-kezdett egy kicsit idegeskedni.
-Mielőtt még megtudnátok az eredményt, egy képet szeretnék mutatni.-kezdtem el matatni a táskámba..Egyre idegesebben kezdtem túrni a cuccaim között mikor nem találtam sehol.- A francba. Az íróasztalon felejtettem.-hűltem el.-Szerintem jobb ha most megyek. Ne haragudjatok!-könnyeztem be.
-Rina. Nyugodj meg oké!? Semmi baj! Majd ha rendben lesz minden elmondod, jó? Addig Lunát csak bízd rám.-kacsintott és átkarolta barátnőjét.
-Köszönöm.-öleltem meg őket egyszerre és már rohantam is haza. Bekanyarodva az utcánkra, tekintve, hogy az elején lakunk a kocsifelhajtón megpillantottam Lucas fekete audiát. Az idegességtől remegni kezdtek a végtagjaim. Lassan nyitottam ki a bejárati ajtót és egyből a szobámba indultam....ahol egy váratlan személybe botlottam, amint valamit fog a kezében.
-Ez mi?-mutatta fel a kezében tartott felvételt a kislányom(unk)ról.
-A..az nem az enyém.-dadogtam.
-Óóó..valóban? Akkor mégis mi a fenét keres az asztalodon?-vonta föl a szemöldökét.
-...-nem tudtam mit mondani.
-Felcsináltattad magad a fiammal?-emelte fel a hangját.
-Nem..Kevinnel nem feküdtünk le.-ráztam meg a fejem miközben a padlót fikszíroztam és éreztem, hogy egyre nehezebben veszek levegőt.
-Legalább van fogalmad arról, hogy ki az apja?
-Van.-motyogtam-Sajnos.
-Tessék?-lépett közelebb.-Esetleg meg is osztanád velem?
-Semmi közöd az életemhez azok után, hogy tönkretetted.-emeltem meg én is a hangom.
-Ne emeld meg a hangod.
-Ha lenne egy kis eszed már kitaláltad volna magadtól, hogy ki is a gyerekem apja.
-......Az nem lehet, hogy tőlem van.-hüledezett.-Hogy lehettél ennyire ostoba, hogy megtartottad? Mit fogsz mondani ha megkérdezik kitől van? Normális vagy?
-Háát ha már ilyen szerencsétlen vagy, hogy megerőszakolsz valakit és ő teherbeesik tőled vállald a következményeit.-vetettem oda.
-Honnan veszed, hogy nem vagyok képes megakadályozni, hogy megszüld ,,azt,,?-mutatott a hasamra.
-Semmi közöd sem hozzá, sem pedig hozzám. Ha kérdeznek valamit, majd kitalálok valami hazugságot. Sokkal több jogom van dönteni a gyerek sorsáról, mint neked. Meg. Fogom. Szülni. Ha tetszik, ha nem.!-zártam volna le a témát, mikor megragadta a csuklóm és visszarántott magához, majd egy jó nagy pofonnal lettem gazdagabb, amit követett a többi. A fejembe hírtelen éles fájdalom nyilalt, melynek következtében a földön kötöttem ki.  Így nagyobb teret adva Lucasnak. Miközben próbáltam felállni, ő csak rúgott és rúgott. Időközben feladtam mert nagyon szédültem és hányingerem lett a kezdődő roham miatt, de közben sikerült magzatpózba vergődnöm, hogy a hasamat megtudjam valamennyire védeni. Már mindenem sajgott a sok ütéstől. Alig bírtam mozdulni, de még mindig nem fejezte be. Mikor látta rajtam, hogy már nem igen vagyok magamnál, fogta magát és elment. A levegővételem gyorsabb lett, a szédülés és hányinger mellé újra társult a remegés. Mielőtt pedig a következő fázisba lépnék átt, fel kell hívnom valakit....