Vajon létezik? /S Z Ü N E T E L/

12. fejezet

Miután a terembe értünk, leültünk a helyünkre és Luna elkezdett mesélni, de én nem nagyon voltam beszédes kedvemben. Az esti dolgokat igazából még csak most kezdem feldolgozni....
-Hahóó..-lengette meg kezét az arcom előtt.-Itt vagy?
-Mi? Ja.-makogtam össze-vissza.
-Te nem is figyelsz.-jelentette ki.-Mi történt veled?
-Nem történt semmi.
-NE hazudj!-mondta ellent nem tűrő hangon.
-...
-Látom, hogy történt valami, és megértem ha nem szeretnéd nekem elmondani, ezért nem is erőltetem a dolgokat. Ha majd úgy érzed, akkor majd elmondod.
-Köszönöm..-öleltem meg.
-Ígérem, hogy mindent elmondok csak nem most.
-Rendben. De ne zaklasd fel magad, mert nem szeretném ha rosszul lennél.

Az órák ebédszünetig csigalassúsággal teltek. Mikor beléptünk az étkező ajtaján, a srácok
asztalához mentünk.
-Sziasztok.-köszönt Luna.
Szokásos helyemet elfoglalva leültem Kevin mellé, köszönés képpen pedig intettem egyet.
-Mi a baj?-kérdezte Kevin.
-Semmi.
-Látom..-ingatta a fejét.
A nap további része egyhangúan és lassan telt. Mikor hazértem, egyből felmentem a szobámba és bezárkóztam.

Egy hét telt el azóta az eset óta...Nem mondtam el senkinek, mert nem akartam, hogy ez miatt sajnáljanak vagy szomorkodjanak... Luna és Jason elkezdtek randizgatni és tök jól alakul a kapcsolatuk. Örülök nekik, mert mind a kettőjükön látom, hogy oda meg vissza vannak egymásért, na meg Luna sokkal nyitottabb és boldogabb lett. Igaz, hogy nem ismerem régóta, de ahogy Jason nézi csillogó szemekkel mikor nevet, abból arra következtettem, hogy nem igazán lehetett boldog... Péntek van, már vége vannak az óráinknak. Éppen a buszon ülünk és hazafelé tartunk. Kevinnel beszélgettem, amikor az előttünk ülő Barbara megfordult.
-Titeket is felhívott apu?-kérdezte.
-Nem.-válaszoltuk egyszerre.
-El akar menni kempingezni. Azt mondta, hogy megbeszélte Smith-székkel, és jönnek ők is.-vigyorgott.
-Ennek most örülnünk kellene?-kérdeztem.
-Nem ártana.-felelte flegmán.
Erre csak a szememet forgattam.

Nemsokra, a beszélgetés után hazaértünk.
-Sziasztok.-köszöntek anyuék.
-Szia-léptem oda hozzá és egy puszit nyomtam az arcára.
Lucassal nem igazán szoktam foglalkozni, nem mintha azelőtt olyan hű de jóban lettünk volna...
-Ha ettetek menjetek fel összepakolni.-mosolygott ránk anyu.
-Nem vagyok éhes.-mondtam majd elindultam fel a szobámba.
Leültem az ágyamra és felhívtam L-t.
--Szióó.-köszönt.
--Szia.-mosolyodtam el halványan, mikor végre meghallottam a hangját.-Miújság? Hogy vagytok?
--Zayn szépen javul. Ne aggódj! Jó kezekben van. Te, hogy vagy? Nagyon letört a hangod.
-Háát..nem telefonon keresztül szeretném elmondani...-csuklott el a hangom.
--Életem nyugii...
--Annyira hiányoztok és annyi mindent el kell mondanom..-folyt le könnyem az arcomon.
--Alex...Figyelj! Ha Zayn felépült, az lesz az első dolgunk, hogy meglátogatunk.-mondta.
--Köszönöm!!-hálálkodtam.
A beszélgetésünket az zavarta meg, hogy kopogtak az ajtón.
--Tartsd egy kicsit.-tettem le a telefont az ágyra, majd az ajtóhoz sétáltam, hogy megnézzem ki az.
-Nem zavarok?-nézett rám Kevin.
-Dehogy is! Gyere csak.-álltam félre.
-Mi a baj? Olyan szomorúnak tűnsz!?-faggatott miközben leült az ágyra.
-Hiányoznak.-feleltem.
Ezután a telefonomért nyúltam, hogy kihangosítsam azt.
--Itt vagyok!-szóltam bele.
-Ki az?-kérdezte Kevin.
--Neked is szia.-jött L hangja.
-L. Szia. Mizu? Hogy vagytok?
--Már jobban köszi.
.......
Még sokat beszélgettünk, nagyjából meg is nyugtatott, hogy újra beszélhettem L-el, na meg persze az is, hogy Zayn jól van. Kevinnel jól kijönnek egymással, aminek nagyon örülök. Amíg beszélgettek, én gyorsan összepakoltam a ruhákat, amiket magammal viszek erre a ,,családi,, kempingre. Ezután Kevin elbúcsúzott L-től, hogy már ideje lenne neki is bepakolni. Nemsokra rá befejeztük a társalgást, utána pedig az ágyamra dőltem és zenét hallgattam. A hátamra fordultam és csukott szemmel figyeltem a zene ritmusát. Már félálomba voltam, amikor valaki gyengéden megrézta a vállam.
-Hhhmm...-morogtam.
-Indulunk.-csilingelt anya hangja.
-Mmm..-fordultam át a másik oldalamra.
-Na gyere..-kezdett el húzni a lábamnál fogva.
-Jójó. Jövök.-puffogtam.
Kezembe véve a táskát indultam meg utána. Kimentem az autóhoz, bedobtama cuccom a csomagtartóba, majd bevágódtam középre Kevin mellé.
-Na mizu csajszi?-ölelt magához a vállamnál fogva.
-Semmi.-hajtottam a fejem a vállára.
-Fáradtnak tűnsz.
-Most keltett fel anyu...
-Mindent értek.-röhögte el magát.
Halvány mosoly szökött az én arcomra is, ekkor kinyitódott a mellettem lévő ajtó, és Barbi szállt be mellém. Egy nagyot sóhajtottam, és beletörődtem, hogy egész úton el kell viselnem... Lassan elindultunk az úticélunk felé. Az ablakon át néztem az elsuhanó tájat,ahogy az épületek helyét, egyre inkább a fák vették átt. Amíg el nem álmosodtam, így ismét Kevin vállán kötöttem ki, és ott aludtam az út hátralévő részében.