Vajon létezik? /S Z Ü N E T E L/

7. fejezet

7.rész

Amint kiértünk a buszmegállóhoz két percbe sem telt és már meg is érkezett a busz. Megindultam az ajtajához, vagyis indultam volna, ha Barbara nem lökött volna félre.
-Állj le.-szólt rá Kevin majd felszállt. Barbara egyből utána ment és helyet foglalt mellette, hogy én ne tudjak oda ülni, így hát kerestem magamnak egy másik helyet. Gyorsan, de nem túl feltűnően körbenéztem és megállapodott a tekintetem egy szőke hajú, kedvesnek kinéző lányon. Mikor oda értem mellé láttam, hogy egy kicsit meglepődött arccal néz rám.
-Leülhetek?-kérdeztem.
-Persze.-vágta rá.
-Alex vagyok.-nyújtottam felé a kezem.
-Én pedig Luna.-fogadta el. Új vagy?
-Igen. Két napja költöztem ide.-válaszoltam.
-Értem. Ha szeretnéd körbevezetlek a suliban.
-Köszönöm, de már Kevin felajánlotta, hogy körbevezet, de nyugodtan tarts velünk.-mosolyogtam rá.
-Rendben. Addig is jobban megismerhetlek és lesz kivel beszélgetnem.
-Mi van az osztálytársaiddal?-kérdeztem felvont szemöldökkel.
-Háát van az osztályban egy lány, aki hazugságokat terjesztett rólam, ennek következtében nem nagyon beszélnek velem.-mondta lehajtott fejjel.
-Ki volt az?
-Barbara Morgan.
-Gondolhattam volna.-sóhajtottam. Figyelj ne foglalkozz a többiekkel most már van kire számítanod. Én itt leszek és méghozzá az osztályodba fogok járni, szóval ha valaki be mer szólni velem gyűlik meg a baja.-mondtam.
-Köszönöm.-mondta hálásan mosolyt eresztve felém.

Közben megérkeztünk a sulihoz, ahol egyből mindenki felállt a helyéről és azt ajtót célózta meg. Lunával jobbnak láttuk, ha megvárjuk amíg a többiek leszálnak és csak utána megyünk mi is. Mikor leértünk láttam, hogy Kevin egy másik srác társaságában vár rám. Elindultam de meg is álltam mert nem láttam a mellettem sétáló Lunát. Vissza fordultam és láttam, hogy még mindig ott áll ahonnan elindultam.
-Miért nem jössz?-kérdeztem mikor odaértem mellé.
-Háát....öhhm..tudod nekem most mennem kellene.-mondta majd elindult a másik irányba. Utána kaptam és elkaptam a csuklóját.
-Neked tetszik az a fiú aki Kevinnel beszélget, igaz?-kérdeztem halvány mosollyal ajkaimon.
-Taláán..
-Szóval igen. Gyere velünk hátha lesz valami.-mondtam majd rákacsintottam.
-Nem is tudom.-mondta lesütött szemmel.
-Na gyere.-karoltam belé és úgy mentünk oda a srácokhoz.

-Sziasztok.-köszöntem.
-Sziasztok.-köszönt vissza Kevin. Látom már ismerkedsz.-mosolygott rám.
-Háát muszáj. Ha már egyszer magamra hagytál.-mondtam neki lebiggyesztett szájjal.
-Jolvan bocsi. Alex had mutassam be a legjobb haveromat, Jasont. Jason ő....a mostoha húgom Alex.-mondta.
-Szia.-nyújtotta felém kezét.
-Szia.-fogadtam el.
-Hol kezdjük?-kérdezte Luna.
-Igazgató?
-Oké.-mondták.

Oda értünk az igazgatói irodához ahol egyből be is kopogtam. Egy ,,Igen!,, kiáltás után benyitottam.
-Ááá. Ön biztos Alexandrina Kirs.-mondta.
-Igen, de kérem csak Alex.
-Rendben, Alex! Itt vannak a könyveid, az órarended és a szekrényed kulcsa, amit az ötvenötös szám alatt fogsz megtalálni. Üdvözöllek iskolánkban.-mondta nagy mosollyal.
-Köszönöm.-mondtam majd felálltam és az ajtóhoz léptem.
-Remélem nem sokszor fogunk itt találkozni.-mondta. Erre a mondatára elnevettem magam, mert tudtam, ha piszkálnak vagy beszolnak akkor nem hagyom magam és tuti, hogy itt fogok kikötni.
-Én is. Viszontlátásra.-mondtam majd kiléptem az irodából.

-Na akkor most meg kéne keresni az ötvenötös szekrényt.
-Nem lesz nehéz.-válaszolta Luna.
-Miért?
-Mert az én szekrényem az ötvennégyes.-mosolyodott el.
-Jól áll. Csinálhatnád gyakrabban.-mondta neki Jason.
Ezt hírtelen nem értettem, de amint ránéztem Lunára láttam, hogy zavarban van és leesett, hogy Jason a nevetésre célzott.
-De cukik vagytok.-vigyorogtam.
-Alex.-szólt Luna.
-Jolvan.-emeltem fel a kezeimet.- Befejeztem.
Ekkor megszólalt a csengő utálatos hangja.
-Mivel kezdünk?-fordultam újra Lunához.
-Matek.
-Neee.-mondtam elkseredve.
-Na jolvan lányok. A következő szünetben gyertek az ebédlőbe.-mondta Kevin.
-Oké.-mondtuk szinte egyszerre. Erről egyből L jutott eszembe. Vajon, hogy bírja nélkülem?-gondoltam magamban, de Luna kizökkentett.
-Gyere mert elkésünk.-húzott maga után.

Mikor beléptünk a terembe mindenki egy emberként fordult felénk.
-Mivan Lunácska, már be sem mersz jönni a terembe egyedül?-kérdezte egy srác hátulról.
-Most a bátyámat szemelted ki te kis ribi?-lépett be Barb.
-Nem szemeltem ki senkit és amúgy sincs semmi közötök hozzá.-mondta majd leült volna a helyére ha Barb nem fogta volna meg a csuklóját és rántja vissza.
-Hogy mertél visszaszolni te ribanc?-kérdezte kicsit hangosabban a kelleténél és már emelte is ütésre a kezét. Reflexszerűen nyúltam a keze után és fogtam le.
-Meg. Ne. Merd. Ütni.-szótagoltam neki.
-Csajbunyóóó..-üvöltött hátulról valaki.
-Miért mi lesz Alex? Meg kéne ijednem? Ha megütöm mit csinálsz?-kérdezett vissza.
-Csak adtam egy tanácsot. Nem akarod megtudni, hogy akkor mi lesz mert az neked egy kicsit se lenne kellemes.-mondtam.
Erre fogta magát és pofon vágta Lunát, akinek az ütés erejétől elfordult a feje.
-Na most mit fogsz velem csinálni?-kérdezte cinikus hangnemben.
Nem válaszoltam csak behúztam neki egyet. Meghátrált egy kicsit és az orrához kapott.
-Eltörted az orrom!!-mondta idegesen.
-Mondtam, hogy ne nyúlj hozzá.-mondtam majd otthagytam és leültem Luna mellé. Megnéztem az arcát, ahol most vörösen ott virított Barbara tenyerének nyoma.
-Jól vagy?-kérdeztem.
-Igen. Egy kicsit csíp de nem vészes.-mosolygott rám. Köszönöm.-ölelt meg.
Nemsokra a kis incidens után megérkezett a tanár aki egyben az osztályfőnök is volt.(Nem rég mondta Luna).
-Sziasztok gyerekek.-kezdte. Amint látom megjött az új osztálytársatok.-nézett rám. Kijönnél bemutatkozni és mesélni magadról pár dolgot?-kérdezte.
-Persze.-mondtam majd felálltam és kisétáltam a tanári asztal mellé.
-Alexandrina Kirs vagyok. A barátaimnak csak Alex.Két napja költöztem ide Londonba. Van egy bátyám Zayn, ő Sydneyben él. Szeretek rajzolni és a barátaimmal lenni. Imádom a fekete színt ami látszik is rajtam.-mosolyodtam el. Kiállok magamért és a barátaimért is. Nem szeretem ha bántják sértegetik őket vagy esetleg engem.-fejeztem be.
-Köszönjük Alex.-mondta az osztályfőnök.
Az osztályfőnök megvárta ameddig leülök, majd körbenézett és megállapodott a tekintete a vérző orrú Barbarán.
-Hát veled mi történt?-kérdezte aggódva a tanár.
Erre nem válaszolt csak rám nézett.
-Amint mondtam, nem szeretem ha a barátaimat bántják vagy sértegetik.-feleltem
-Úgy érzem Alex veled még sok gondom lesz.-sóhajtott egy nagyot a tanár.

Kicsengettek az óráról mi pedig egyből az étkezőbe mentünk. Luna arca egy kicsit bedagadt de semmi komolyabb baja nem lett. Mikor beléptünk az ajtón egyből kiszúrtam az egyik asztalnál Kevint és a mellette ülő Jasont. Elindultunk az asztaluk felé, majd mikor odaértünk én leültem Kevin mellé így szabad utat hagyva Lunának.
-Háát veled mi történt?-nézte Jason Luna acát.
-Semmi.-válaszolta majd lehajtotta a fejét.
-Luna! Az, hogy Barbara felpofozott az nem semmi.-mondtam neki egy kicsit erőteljesebben.
-Mit csinált Barbara?-kérdezte Kevin.
-Le ribizte majd meg pofozta.-válaszoltam.
-Fáj?-hallottam aggódó hangját Jasonnek.
-Már nem.-mosolygott rá Luna.
-Hol van most?-kérdezte Kevin.
-Szerintem vakolja magát a lány WC-ben. Bár nem hiszem, hogy segíteni fog rajta.-vontam vállat.
-Miért?.-kérdezte Kevin.
-Háát ilyen állapotban én ki se lépnék onnan.-válaszola Luna.
-Milyen állapoban?-kérdezte Kevin.
-Háát egy kicsit bepipultam amikor megütötte Lunát és háát......taláán én is megütöttem őt.-mondtam lassan.
-Nagyon durva?-kérdezte Jason.
És akkor belépett az étkezőbe a felduzzadt orrú Barbara....
-Komolyan elintézted.-mondta Jason.
-Hű.-szólalt meg Kevin.
-Ide jön.-sápadt el Luna.
-Nyugi. Nem fog bántani.-fogtam meg a kezét.
-Aleeex.-hallottam meg vékony hangját. Látod ezt?-mutatott az orrára.
-Igen.-mondtam nemes egyszerűséggel.
-Ezt még nagyon meg fogod bánni.-mondta majd otthagyott minket.
-Nagyon megijedtem.-szóltam utána.
-Apu ki lesz bukva.-szólalt meg Kevin.
Erre a mondatára megállt bennem az ütő. Eltörtem apuci pici lányának az orrát. Éreztem, hogy egyre gyorsabban veszem a levegőt, majd elkezdtem szédülni.
-Ne haragudjatok de nekem most egy kis levegőre van szükségem.-mondtam majd felálltam az asztaltól és kimentem az udvarra.
Aputól örököltem a pánikbetegségemet. Ha izgulok valami miatt vagy esetleg megijedek, mint most akkor mindig előjön. A suli legeldugottabb részéhez vettem az irányt gondolván ott megnyugodhatok és elkerülhetem a rohamom.
Tévedtem....