Vajon létezik? /S Z Ü N E T E L/

29. fejezet

Adam szemszöge:

A nap hátralévő részét az ágya mellett töltöttem egy fehér, kényelmetlen kórházi széken. Nem bírtam elmozdulni a közeléből. Itt akartam lenni amikor magához tér...Ami késő este be is következett. Kezem a kezén pihent és már majdnem elaludtam amikor éreztem, hogy megmozdította az ujját. Hirtelen felkaptam a fejem és odaálltam, hogy lássa, itt vagyok. Aprókat pislogva nyitotta ki gyönyörű szemeit, melyekkel pillanatokkal később engem figyelt.
-Hogy kerülsz ide?-lepődik meg, de hangja szomorú.
-Azért, hogy megmagyarázzam a történteket és, hogy bocsánatot kérjek tőled.!-kezdem.
-Miért is kérnél bocsánatot?-néz a szemembe.
-Ne csináld ezt! Először is azért, mert ide juttattalak. Rosszabb is lehetett volna és azt nem biztos, hogy elviseltem volna..-gyűlik könny a szemebe.-Másodszor pedig azért szeretnék bocsánatot kérni, mert nem mutattam be neked valakit...
-Miről beszélsz?
Az ajtóhoz mentem és behívtam a nővérem. Mikor Alex meglátta, hogy ki is ő, egy ,,kicsit,, megdöbbent.
-Miért is..-kezdte, de félbeszakítottam.
-Kicsim..ő itt a....nővérem..Kyra Jonson.-mondatom hallatán arca elfehéredett és szabadkozni kezdett.
-Jézusom..Ne..ne haragudj..é..én annyira hülye vagyok.-sírta el magát, mire vissza mentem és kezeim közé vettem könnyekkel áztatott arcát.
-Ki. Ne. Mondd. Még. Egyszer. Ha itt valaki okolhatja magát valamiért az csakis én lehetek. Meg szerettelek volna lepni.-törlöm le arcát.-Azt szerettem volna, hogy mire a hercegnőnk megszületik, addigra odaköltözz hozzám, ezért megkértem Kyrát, hogy segítsen egy kicsit az előkészületekben..De egy kicsit felgyorsultak a történések.-simítottam végig a pocakján, ami már nem volt akkora mint pár órája.
-U..ugye ne..nem?-esett kétségbe.
-Nyugodj meg, jól van!-lehelek csókot ajkaira. Lassan elválok tőle és kilépek az ajtón, ami előtt egy nővér várt karjában a kislányunkkal, ugyanis amíg mi Alexal épp el voltunk foglalva a nyálcserénkkel, addig Kyra idehozatta a kis csöppséget.
-Háát szijja!-gügyögök neki, mire elmosolyodik. Átveszem a nővérkétől és elindulok vele az anyukájához. Mikor meglát minket kezét a szája elé kapja és újra sírni kezd, de most a boldogságtól.
-Nézd kit hoztam.-helyeztem az ölébe.

Alexandrina szemszöge:

Istenem, hogy én milyen hülye voltam.!! Nem lett volna szabad egyből elbírálnom a látottakat. Ad egy csodálatos meglepetéssel készült nekünk, én pedig még meg sem hallgattam, hanem hisztis ku**a módjára reagáltam és sajnáltattam magam. Ez az egy amihez nagyon értek... És most itt fekszek a kórházban, kezemben a nemrég még szívem alatt növekvő csöppséggel akinek sokkal nagyobb baja is eshetett volna. Kis kezecskéjével megszorította a mutatóujjam és ekkor tűnt fel a kezén lévő karszalag amire már rá volt írva  a neve. Többször el kellett olvasnom hátha én látok rosszul.
-A..Ad..-kezdtem, de közbeszólt.
-Reméltem, hogy tetszeni fog és nem ölsz meg mert nem az lett amit megbeszéltünk. Úgy gondoltam, hogy ennyivel tartozom neked, neki és...nekik is. Biztos csodálatos nő volt hiszen te is az vagy. Sajnos én már nem találkozhattam velük, de a tiszteletet ugyan úgy megadom, hiszen ennyi lenne a minimum.-puszilja meg a homlokom, miközben nekem újra megindultak a könnyeim. Nem is tudom mivel érdemeltem ki, hogy egy ilyen férfi legyen mellettem. Soha nem gondoltam volna, hogy ez velem megtörténhet.
-Köszönöm!-suttogom ajkaira. Az ajtó pedig ismételten kinyílt, de most a doki jött be kezében a papírjaimmal.
-Áá...látom jobbam van Mss. Kirs. Ezt örömmel látom. A kicsi jól van. Makk egészséges..Ami önt illeti..A belső vérzést sikeresen elállítottuk, de a jobb lába két helyen is eltört. Enyhe agyrázkódás és egy-két helyen kisebb nagyobb zúzódások keletkeztek, de viszonylag gyorsan gyógyul. Az eredmények igazán jók és amint látom jó kezekben van.-biccent Adam felé.-Így két nap múlva hazamehetnek ha a kicsivel és önnel is minden rendben lesz.
-Köszönjük doktor úr.-mondtam hálásan.
-Darcyhoz pedig gratulálok.-nyújt kezet Adnek.
-Köszi doki!-vigyorog. És az a vigyor miattunk van ott. A kicsi miatt és miattam..El sem hiszem..

Most értünk haza a kórházból. Istenem de jó ezt kimondani..haza... Ugyanis Adamhez költöztünk. Abban a két napban mindenki bejött meglátogatni aki számított. Jesstől kaptam egy alapos fejmosást, hogy miért nem figyeltem jobban, a bátyám oda vissza volt az örömtől, hogy babázhatott és, hogy van egy unokahúga..Matt emellett köszönetet mondott nekem, miszerint nem látta még ilyen boldognak a testvérét. Luna és Jason agyon ölelgettek minket és persze mindenki mindent tudni szeretett volna. És persze ne hagyjuk ki Kyrát sem, akivel ez alatt a két nap alatt nagyon közel kerültünk egymáshoz. Mindenben segít és persze kitartóan tanítgat. Adammel felajánlottuk neki, hogyha szeretne akkor nyugodtan maradhat, ugyanis neki dolgoznia kell, így egyedül maradnék itthon a kicsivel és valjuk be, nem közlekedek olyan könnyen és gyorsan. Örömmel elfogadta az ajánlatot és már pakolta is ki a holmiját. Adam a kicsivel a kezében lép be a házba, aki most békésen szundikál a hordozójában.
-A szobáját az emeleten készítettük elő, de tekintve az állapotodra és arra, hogy mankóval kicsit nehézkes lépcsőzni, a legnagyobb szobába lehoztuk Zaynnel a kiságyat és úgy gondoltam, hogy akkor velünk fog aludni. Gyere, megmutatom.!-már ösztönösen a kezemért nyúlna, de ugye nem tudja megfogni.-De rossz lesz ez így!-csóválja a fejét mire nevetnem kell.
-Egy hónap és már járógipszem lesz.-lehelyezi a hordozót a kiságyba és odalép hozzám.
-Egy egész hónapig nem tudok hozzád bújni, persze az ágyon kívül.-húzza perverz mosolyra azokat a csókolni való ajkait, mire a nyakába fúrom a fejem és úgy nevetek.