Lovestruck I. |BEFEJEZETT| Bradley Simpson FF. • HUN|

Chapter 17

Hogyha legalább nyolcvan kép nem volt arról ahogy Bradley a kezemet fogja, megölel, vagy éppen megcsókol, akkor egy sem. Negyed óra telhetett el azzal, hogy a képeket néztük, amik közt tényleg voltak jók. Bármennyire idegesített, hogy pont Bradleyvel vannak közös képeim, nem akartam kitöröltetni a fiúkkal az összes képet. Négy kép megmaradt. Egy, ahol a kávézóban fogja a kezemet az asztal felett, ahol megölel a kávézóban, ahol kézen fogva sétálunk a park felé, és még egy ahol a parkban csókolózunk. Az utolsó volt a kedvencem. Talán azért, mert az első igazi csókomról készült. Tizenhat éves koromban csókolóztam először, de az egy házibuliban volt és nem is ismertem a srácot, akivel történt.

-Szóval mi a helyzet Daliaval ? -kérdezte Tristan, miközben a kávézó felé sétáltunk.

-Nos, Dalia... Nem tudom hol van -mondtam szomorúan- Pár napja nálunk lakik, mert a szülei nem igazán jönnek ki egymással, és Dalianak nincs kedve őket hallgatni, ahogy veszekednek. A bátyja pedig itt él Londonban, de az iskola miatt Dalia hozzánk költözött, és nem hozzá. Viszont ma reggel mikor felkeltem, nem találtam Daliat sehol. Aztán a bátyám mondta, hogy Dalia elment a bátyjával, szóval valószínűleg itt van Londonban -meséltem Tristannek.

-És nem is beszéltél vele azóta ? -kérdezte Tristan. Hallatszott a aggodalom a hangjában, de látszólag erősnek akarta magát mutatni.

-Hívtam ezerszer, írtam neki SMS-t, üzenetet messengeren, hogy hol van, de nem válaszolt semmire.

-És akkor most mi lesz ? -kérdezte Connor.

-Várok, amíg jelentkezik. A bátyját nem akarom felhívni, régen beszéltünk, ráadásul a telefonszáma sincs meg.

-Pedig muszáj lesz beszélned vele valahogy -mondta James.

-Tudom, de Nate... nehéz eset. Nem igazán bőbeszédű, ráadásul tizennégy évesen őrülten szerelmes voltam belé, és ezt ő is tudta. Azóta bármikor ha beszélünk, felhozza a témát és megkérdezi, hogy még mindig szerelmes vagyok-e belé, vagy találtam valaki mást -mondtam idegeskedve.

-Legközelebb mondd azt, hogy Bradleyvel vagy együtt. Végül is így van, nem ? -kérdezte Tristan mosolyogva.

-Ez... -mondtam zavartan.

-Még van mit megbeszélnünk -fejezte be helyettem Bradley, majd hálásan rápillantottam.

-Ti tudjátok... -mondta Tristan. Hallatszott a hangján, hogy nem igazán örül a válasznak.

Tíz perc múlva már a kávézóban ültünk, és a kávéinkat ittuk. Természetesen most is megbámultak minket a tinédzser lányok, és képeket is készítettek a fiúkkal, míg én csendben ültem a kávém felett. Hallottam pár lányt sugdolózni, hogy rólam beszélnek, hogy kinek a barátnője lehetek. Szerencsére pár perc múlva már visszaültek a fiúk hozzám, és nyugodtan beszélgethettünk.

-Mikorra kell haza menned ? -kérdezte Bradley.

-Mivel öt óra van, elég későn fogok hazaérni, mert lekéstem azt a vonatot, amelyikkel még viszonylag korán hazaérnék -válaszoltam.

-Ha gondolod, haza vihetünk. Autóval jöttünk -szólalt meg Connor.

-Ja, szívesen haza viszünk, ha szeretnéd -felelte James.

-Nem, srácok, autóval is sokáig tart hazajutnom, és még vissza is kell jönnötök.

-Ne viccelj, rengetegszer autózunk éjszaka -mondta Tristan.

-Nem baj srácok, nem kell haza vinnetek, majd vonatozok.

-Legalább az én kedvemért hadd vihessünk haza! -mondta Bradley, majd megfogta a kezemet.

-Hogyha ennyire ragaszkodtok hozzá, akkor haza vihettek -mondtam halvány mosollyal az arcomon. Bradleyvel egymásra néztünk mosolyogva, majd összekulcsoltam az ujjainkat.

Még tíz percet maradtunk a kávézóban, és beszélgettünk, utána elindultunk az autó felé.

-Brad vezetsz te ? -kérdezte Connor, és meg sem várva a választ, Bradnek odadobta a kulcsot, amit hála Brad remek reflexének, elkapott.

-Szeretne a friss pár egymás mellett utazni ? -kérdezte Tristan vigyorogva Bradtől és tőlem.

-Tris -mondta Bradley mosolyogva.

-Persze, szívesen ülök elöl Bradley mellett -válaszoltam mosollyal az arcomon, majd beültem az autóba.

-Most megsértődött, vagy tényleg szívesen ül melletted ? -kérdezte James Bradtől.

-Én már nem tudom követni. Viszont középen én ülök! -jelentette ki Tristan, majd ő is beszállt. Utána James is beült Tristan jobb oldalára, Connor pedig a másik oldalra, majd Bradley is beszállt előre, és elindultunk hozzánk. 

Haza felé a rádióban szóltak a zenék, és természetesen pár Vamps zenét is lejátszottak, amiket Connor és James végig énekelt, Tristan pedig a lábán dobolta a ritmust. Az ablaknak döntöttem a fejemet, összekulcsoltam a karjaimat, és úgy ültem szinte az egész úton. Bradley elkezdte kapcsolgatni a rádiót, és az egyik zenénél hirtelen elkapta az ujját a rádió gombjaitól.

-Ezt ismered ? -kérdezte tőlem halkan Bradley.

-Igen... Azt hiszem már hallottam -füllentettem. Persze, hogy ismertem azt a zenét, közel állt a szívemhez.

-Tristannek a kedvenc zenéje -mondta Bradley.

-Igazán ? -kérdeztem, majd mosolyogva hátra fordultam Tristanhez- Szereted az Aerosmith-t ?

-Azt hiszem, még sok mindent nem tudsz rólam. Pedig kegyed korábbi állítása szerint, nagyon is ismersz engem és a többieket -gúnyolódott Tristan.

-Talán Dalia nem említette, hogy a kedvenc dobosának a kedvenc zenéje az I don't wanna miss a thing  -válaszoltam mogorván.

-Szóval nem csak hallottad, hanem tényleg ismered ezt a zenét -mondta Bradley mosolyogva- Komisz vagy -fordult felém.

-Nem vagyok komisz! -védekeztem- Csak talán nem mondtam igazat.

-Azta, ez tényleg nem nagy bűn -szólalt meg hátulról Tristan.

-Na jó, te inkább maradj csendben, és foglald el magad valamivel. Vagy hallgass zenét, mint a melletted ülő két szépfiú -mondtam hátra fordulva Tristannek, majd a kezébe nyomtam a fülhallgatómat. Tristan nem válaszolt, csak felhúzta a szemöldökeit, majd elővette a telefonját, bedugta a fülhallgatót a telefonba és a füleibe, majd hátradőlt, és elkezdett zenét hallgatni.

-Szóval szereted az Aerosmith-t -szólalt meg Bradley miután visszafordultam.

-Honnan veszed, hogy szeretem ? 

-Nem úgy nézel ki, mint aki nem szereti. És ami a táskádon a kitűzőket illeti, van köztük pár Aerosmithes is -fordult felém egy pillanatra.

-Oké, azt hiszem lebuktattál. Szeretem az Aerosmith-t. És az I don't wanna miss a thing elég közel áll hozzám.

-Tényleg ?

-Igen -feleltem- Mikor tizenöt éves voltam, egyszer összevesztem a szüleimmel, de annyira, hogy a szobámba zárkóztam, és sírtam. Majd Eric bekopogott a szobámba, de nem válaszoltam. Viszont tudtam, hogy ő az, úgyhogy beengedtem. Vele mindig hajlandó vagyok beszélni. Akármiről van szó. Ő volt az, aki akkor megvigasztalt engem. Közben ez a zene szólt a rádióban. És most lehet, hogy furán hangzik, hogy ezért áll közel hozzám ez a dal, mert ez a zene szólt, mikor a bátyám megvigasztalt, de nem erről van szó. Az volt az első olyan alkalom, mikor tényleg nagyon közel engedtem magamhoz Ericet, és tényleg úgy éreztem, hogy rá bármikor számíthatok. Attól a naptól kezdve tudom, hogy bármi történjen, Eric mindig mellettem lesz. És ha csak erre gondolok, egyből az a zene jut eszembe. Jobb testvért el sem tudnék képzelni nála -meséltem Bradleynek az egyik kedvenc történetemet magamról és a bátyámról. 

Bradley csendben végig hallgatta, amit mondtam, majd rám pillantott mosolyogva, és a combomra tette a kezét, ahol a kezeim pihentek, majd megfogta a balkezemet, és közelebb húzta magához. Bradleyre néztem egy halvány mosoly kíséretében, mire összekulcsolta az ujjainkat, és úgy utaztunk tovább haza felé.