Lovestruck I. |BEFEJEZETT| Bradley Simpson FF. • HUN|

Chapter 37

Körülbelül este fél tizenkettő lehetett, amikor végre haza értünk. Elaludtam a hosszú út során, és arra keltem fel, hogy Eric a bal karomat simogatja, és a fülembe suttogja, hogy kelljek fel. Lassan kinyitottam a szemeimet, és a bátyámra mosolyogtam, majd eltoltam a bal kezemmel az arcát a fejemtől.

-Na, gyere, pihenned kell! -mondta mosolyogva, majd kiszállt az autóból, és a másik oldalra átsétált és kinyitotta nekem az ajtót.

-Nem vagyok már hat éves, Eric! Akkor csináltad velem ezt mindig. Kinyitottad az ajtót, kicsatoltad az övemet, utána kézen fogva bekísértél a házba -emlékeztem vissza mosolyogva.

-Igen, emlékszek. Szóval menj kicsit arrébb, hogy kicsatolhassam az öved! -mondta mosolyogva- Hiába nézel így rám, a kishúgom vagy, és az is maradsz, nem érdekel hány éves vagy! -mondta, miután látta a furcsa arckifejezésemet az arcomon.

-Agh...! Megengedem, hogy ezt csináld, de csak azért, mert tényleg nagyon fáradt vagyok! -mondtam Ericnek, majd arrébb csúztam, hogy kicsatolhassa az övemet, ezután tartotta a kezét, én pedig megfogtam, és segített kiszállni- Anyáék már bementek ? -kérdeztem miután észrevettem, hogy nincsenek kint.

-Igen, anya csinál neked valami ennivalót, mert legalább hat órája nem ettél semmit, ráadásul még kínzott is egy féreg. Szóval sajnálom, de itthon is megkapod a megfelelő kórházi ellátást -mondta mosolyogva, majd bezárta az autót, és besétáltunk a házba.

-Semmi szükség a kórházi ellátásotokra, jól vagyok! Csak pihenésre van szükségem -mondtam, majd miután levettem a cipőmet, leültem az ebédlőbe az asztalhoz.

-Narcissa drágám, muszáj, hogy legalább egyél, utána felmehetsz aludni. Viszont holnap biztos, hogy nem mész iskolába! -jött oda anya hozzám, majd megsimogatta a fejemet- Beszéltem az osztályfőnököddel, és ő is tud már mindent, mivel a kedves osztálytársad a polgármester fia, amit eddig is tudtunk. Felhívtam Dalia anyukáját is, és Dalia holnap iskola után átjön hozzád. 

-Rendben...! -mondtam halvány mosollyal, majd anya elém rakott egy tányért, amin rántotthúsos szendvics volt, én pedig lassan elkezdtem enni.

-Jól vagy, hercegnőm ? -ült le mellém apa. Nos, igen apának mániája volt már kiskoromban is "hercegnő"-nek hívni.

-Igen, már jobban vagyok -mosolyogtam rá apára.

-Tessék, ezt idd meg! -rakott elém Eric egy pohár vizet.

-Köszönöm! -néztem fel rá.

Őszintén szólva nagyon régen éreztem már ilyesfajta törődést. Utoljára biztos, hogy akkor éreztem ezt, mikor anyáék még nem utaztak mindenfelé a munkájuk miatt. Még Bradley se foglalkozott velem ennyire, pedig tőle is elég nagy figyelmet kaptam. Mondjuk igaz, hogy csak kicsivel több, mint egy hete vagyunk... illetve voltunk együtt, és nem történt semmi olyan, ami miatt ennyire kellett volna figyelnie rám. Legalábbis mostanáig nem történt semmi olyan. De úgy érzem, hogy most szükségem lenne rá, bármennyire érzem úgy, hogy jobb is lenne nélküle, és neki is jobb lenne inkább Haleyvel.

Fél óra múlva befejeztem a vacsorázást, és felmentem a szobámba. Mikor átvettem a felsőmet a pizsamafelsőmre, akkor megpillantottam a hegeket hátamon, amik nem igazán néztek ki jól. Végig simítottam a kezemet az egyik hegen, és egyből felszisszentettem a fájdalomtól. Gyorsan felkaptam a pólómat, hogy ne is gondoljak a hegekre a hátamon, majd átvettem a nadrágomat is. 

-Ez... -jött be anya a szobámba- A tiéd -mondta, majd letette a táskámat az asztalomra.

-Hol találtad ? Azt hittem Oliver...