Chapter 32

523 26 0
                                    

Miután Dalia fizetett, megköszöntem még egyszer a fodrásznak, hogy megcsinálta a hajamat, majd kimentünk a szalonból és az autó felé vettük az irányt. Beszálltunk az autóba, majd elindultunk... valamerre. Nem tudtam hova megyünk, mert ismeretlen volt az út amerre mentünk, de rájuk hagytam. Tristan és Dalia egyfolytában nézték a GPS-t, szóval biztos tudták az utat. Körülbelül negyed órával később kiszálltunk az autóból, és egy piercing szalon előtt találtam magamat.

-Biztos, hogy ide akartatok jönni ? -kérdeztem szemöldök ráncolva a két szőkétől.

-Egészen biztos! -mosolygott rám Dalia.

-Rám ne nézz, én ebben nem voltam benne, csak a hajfestésben! -mondta Bradley védekezően, mikor ránéztem.

-De nem ellenkeztél! -mondta Dalia.

-Nem, mert tudom, hogy jól állna Narcissanak a piercing! -felelte Bradley.

-Mivel már ide hoztatok, és feltételezem Dalia ide is foglalt időpontot, ezért nem mondhatok nemet. Mellesleg tizenöt éves korom óta szeretnék piercinget az orromba, szóval... -sóhajtottam egyet- Menjünk. 

-Biztos készen állsz ? -kérdezte Dalia.

-Tizenhét éves vagyok, nemsokára tizennyolc. Igen, készen állok, hogy átszúrják az orrom!

-Akkor menjünk! -mondta Tristan, majd megfogta Dalia kezét, engem pedig egy kicsit meglökött hátulról, hogy induljak el a bejárat felé. Bradley megfogta a kezemet, és együtt bementünk, mögöttünk pedig jött Dalia és Tristan is. 

Mint a fodrászatban, itt is Dalia beszélt a pultnál ülő emberrel, hogy foglalt időpontot. Nem kellett sokat várni, hamar hátra hívtak engem oda, ahol a piercinget csinálják. Mielőtt hátra mentem volna, Bradley hosszan megcsókolt és a fülembe súgta, hogy „Erős vagy, nem fog fájni!".

Mikor hátra mentem, leültetett a piercer egy székre és megkérdezte, hogy hova szeretném a piercinget, majd miután megmondtam, hogy az orromba, elmondta hogyan tartsam a fejemet, és hogy nem fog nagyon fájni. Pár perc alatt megvolt az egész, és őszintén szólva tényleg nem fájt nagyon, kibírható volt. Miután végzett a piercer, elmondta, hogy mindenreggel és este kenjem be gyulladáscsökkentő krémmel, illetve tisztítsam lemindig a piercing körül az orromat, és pár hét alatt teljesen begyógyul. Megköszöntem a piercer munkáját, majd kimentem a többiekhez.

-Na milyen ? -kérdeztem mosolyogva Daliatól és a fiúktól, akik beszélgettek valamiről. 

-A szádba is kéne, de olyan, ami összetűzi az alsó ajkadat a felsővel! -mondta nevetve Tristan.

-Mindjárt én tüzöm össze a te szádat! -válaszoltam mosolyogva.

-Egyre jobban hasonlítasz önmagadra! –jelentetteki mosolyogva Dalia.

-Szóval azért viszel mindenhova, hogy végre önmagam legyek ? -kérdeztem.

-Azért, hogy végre teljesen önmagad legyél -javított ki Dalia.

-A tetoválás még hiányzik! -szólalt meg Bradley.

-Ne adj neki ötleteket! -mosolyogtam Bradre.

-Nem adja az ötletet, hanem lopja! -mondta Dalia Bradleyre nézve- Megyek fizetni, addig menjetek ki az autóhoz!

-Megyek veled én is! -mondta Tristan, majd Daliaval elmentek fizetni, én pedig Bradleyvel kimentem az autóhoz, és beszálltunk.

-Nem fáj nagyon az orrod ? -kérdezte Bradley miután beszálltunk.

-Csak egy kicsit, de kibírható. A piercer azt mondta pár hét alatt begyógyul, csak kennemkell gyulladáscsökkentő krémmel, és tisztítanom kell az orromat  -válaszoltam.

Lovestruck I. |BEFEJEZETT| Bradley Simpson FF. • HUN|Where stories live. Discover now