Beszélj Hozzám! | YOONSEOK

13. Fejezet: Öt nap

MIN YOONGI

Az éjszakáim álmatlanra fordultak azóta. Gondolataimat egyetlen dolog töltötte ki, ez pedig Hoseok volt.

Hiányzott, ugyanakkor megrémített az, hogy képtelenség elérni őt az utóbbi napokban. Egészen pontosan, mióta olyan szorosan ölelt magához az autóban, s utamra engedett. Azóta nem találkoztunk, nem is beszéltünk, pedig számtalanszor kerestem, ami nem vall rám.

Tudtam, hogy nagy a baj, nemcsak, hogy láttam, de éreztem is. A zsigereimben.
Minden, amire vágytam, az az volt, hogy láthassam. Akár így, akár úgy, de tudni akartam, hogy mi van vele.

Már hajnali kettő van. Feladtam, hogy az altató hatni fog, így lassan felültem az ágyban.

A napokban nem ettem valami sokat, ez most meg is bosszulta önmagát, hiszen amint felálltam, a lábaim rögtön összerogyni vágytak alattam. De nem hagytam nekik, hamar összekaptam magam, majd az ablakhoz léptem, hogy kinyithassam azt. Levegőre volt szükségem.

Az emlékek kisfilmként pörögtek a fejemben, ahogy az éjszakai nyüzsgést figyeltem.

Az első találkozás, ahogy akkoriban még gyűlöltem Őt, és a gondolatát egyaránt.

Az a csók, amit akkor talán még csak muszájból kaptam.

A nélküle töltött napok.

A hallgatás.

Az a néhány betű, amit először a lapra firkantottam.

Amikor megváltozott, és én haragudtam.

Amikor azt mondta, barátok leszünk.

Az indulás.

A fesztivál.

Az elpárolgott italok.

Az az éjszaka.

Az a hívás...

És az érkezés.

Életem legjobb időszaka apró képkockákból állt. Némelyik boldog volt, némelyik vicces, néhányat fekete-fehérben láttam. Főleg az utolsó kettőt. Azok borzalmasan sötétek voltak.

Öt nap.

Ennyi telt el azóta, hogy utoljára láttam az arcát. Viszont, még mindig tisztán élt az emlékeimben a tekintete; kétségbeesett volt, és rettentően bánatos, szomorú.

Nemcsak egy pszichológus tud ám olvasni az emberi pillantásban. Semmiféle képesítés nem kell ahhoz, hogy tudd, valakinek odaveszett minden bátorsága, és épp magával küzd.

Hoseok egészen biztosan csak, és kizárólag önmagával küzdött.

Igazából, nem tudom, hogyan működnek az emberek.

Van, aki elfojt érzéseket, van, aki kiöli magából azokat. Sokféle megoldás létezik még ezeken kívül is, és én nem tudom, Hoseok melyiket választotta, hiszen akkor nem rejtette el előlem teljesen, most pedig még saját magát is elrejti.

Őszintén, néha az jut az eszembe, hogy becsavarodtam, és ez az egész meg sem történt, mindössze csak a fejemben.

Pedig annyira valóságos a fájdalom a mellkasomban.

¤ ¤ ¤

Ébredés után, s a csodálatos alvással töltött másfél órám után, utam szokásosan a fürdőszobába vezetett. Megtámaszkodtam a mosdókagylón, úgy néztem farkasszemet magammal a tükörben. Kialvatlan voltam, talán kicsit sovány is. Szó, mi szó, úgy néztem ki, mint, akin áthajtott egy úthenger.