Beszélj Hozzám! | YOONSEOK

14. Fejezet: Utoljára

Hali mindenki!:)
Megérkeztünk az utolsó előtti fejezettel. Őszintén megmondom nektek, hogy nem így terveztük a végét, de ettől függetlenül reméljük, tetszeni fog mindenkinek.
Ne feledjétek, még egy rész, és az utószó hamarosan meg fog érkezni! ;)
Jó olvasást! ❤

MIN YOONGI

Nem akartam hinni a fülemnek. Amit hallottam, megérintett, kicsit feldühített, elszomorított, kétségbeejtett.

Meghalt az az ember, akit Ő szeretett.

Ő most gyászol.

A gyász pedig... nem a legjobb dolog a világon.

Más az, ha szerelmet vesztesz el. Úgy vélem, azt talán soha nem tudja teljesen elfogadni az ember. Takarózhatnánk azzal, hogy Hoseok pszichológus, de ugyanolyan ember, mint mindenki más. Tehát olyan, akinek egy részét felemészti a veszteség.

Csak tudnám, miért hallgatta el előlem...

- Yoongi, figyelj rám! - mondta Jin, én pedig rápillantottam. Egészen addig két lábam közt lógó, összefűzött ujjaimat bámultam. - Hoseok meg akar téged óvni. Ő egy olyan ember, aki, ha rosszul van, bezárkózik, és meggyógyítja önmagát, mielőtt bántana egy számára fontos embert. És ez sokszor sül el visszafelé, igen...

Bólintottam.

Tökéletesen igaza volt.

Hiszen biztosan nem akart kikészíteni, de kikészített. Az idegeim eddig sem voltak kötélhez hasonlíthatóak, de mostanra talán már tönkre is mentek.

- Tudod, Haeunnak hívták, ő egy...

Csendre intettem.

Nem voltam hajlandó nem Hoseok szájából hallani a történteket. Ennyivel tartozik csak nekem. Semmi mással. Nem tartozik sem a szerelmével, sem a jelenlétével, semmijével. Csak egy rohadt magyarázattal, hogy miért csalta meg azt a szegény lányt, és miért pont velem.

Majd, ha hallom, megnyugszom.

,, Adjátok meg a címét, odamegyek "

- Yoongi, attól tartok, ez csak rontana a helyzeten, Hoseok most...

- Hagyd! - szakította félbe Jin Namjoon mondandóját. - Megvárjuk, míg átöltözöl, és elviszünk. Nincs vesztegetnivaló időd - mosolygott lágyan, én pedig kimondhatatlanul hálás voltam neki.

Magamra hagytak, én pedig azonnal feltúrtam a szekrényem, néhány tiszta gönc után kutatva. A szokásos fehér póló-fekete farmer páros tökéletesnek bizonyult most is, s nem törődve a fájdalommal a kezemben, felrángattam magamra a nadrágot, a pólómat pedig felügyeskedtem magamra, miközben rohantam lefelé a lépcsőn. Anyát megint a konyhában találtam, azonnal odasiettem hozzá, és átöleltem hátulról. Ő megfordult a karjaimban, és semmi sem értett.

Az ajtó felé mutattam.

Elmosolyodott.

- Vigyázz magadra! És csak azt mondd, amit érzel, rendben?

Bólintottam, majd egy puszit nyomtam az arcára, és robogtam is tovább.

Apa, remélem, te is büszke vagy rám!

¤ ¤ ¤

Útközben azt kívántam, bárcsak már ott lennénk, odaállhatnék az ajtóba, és a Fordító közvetítésével elmondhatnám Hoseoknak, mi a helyzet.

De igazából...

Elég lett volna, ha simán csak kiszúrom, hogy éppen odabent tesz-vesz a nappaliban, és látom, hogy él még.