Beszélj Hozzám! | YOONSEOK

15. Fejezet: Tökéletes kompromisszum

Nos, eljött ez is; az utolsó fejezete ennek a könyvnek.
Tudom, hogy nem mindenki marad itt az utószónál is, ezért arra kérlek titeket, hogy aki velünk tartott ebben az egy évben, írjon valamit kommentben, az is aki eddig esetleg nem tette ezt meg. Elég egy emoji, vagy bármi, szimplán csak kíváncsi vagyok, hányan voltunk!😊
Köszönjük nektek!❤
Az utószóban találkozunk még!

- Egy évvel később -

MIN YOONGI

Az utolsó doboz is a csomagtartóba került, minden olyan dolgommal, ami igazából teljes mértékben elengedhető, de számomra mégis annyira szükséges volt. Kulcstartók, néhány füzetnyi bélyeg, apa néhány régi dolga, amit igazán nem tudtam volna itthagyni.

Elrendezgettem mindent, majd lecsuktam a csomagtartót, ami kattanással jelezte, hogy készen állok az útra.

Nagyot sóhajtottam végignézve az autón, ami tömve volt a dobozaimmal és táskáimmal. Mégiscsak nehéz lesz itthagynom anyát, és ezt a házat is. Ahol felnőttem...

- Mindent elraktál, Drágám? - állt mellém anya, én pedig bólintottam.

Karjai közé húzott, s hosszan öleltük egymást.

- Bármi történjék, én maradok a legbüszkébb anyuka a világon. És bármi történjék, a fiam vagy - fogta két keze közé arcomat, én pedig nem bírtam ki mosolygás nélkül.

Ezt követte a még hosszabb, könnyes búcsú, majd autóba ültem, és lehajtottam a bejáróról.

Igazán élveztem, hogy végre megszereztem a jogsit. Megkönnyítette a dolgomat. Akkor mentem, és oda, amikor, és ahova csak akartam, ezzel anyának is sok mindenben be tudtam segíteni, ami persze még jobb érzéssel töltött el.

Francba, elfelejtettem szólni Hoseoknak, hogy úton vagyok - mérgelődtem magamban, azonban később már úgy voltam vele, majd rájön, hogy elindultam, ha megérkeztem.

Egy piros lámpánál rostokolva eldöntöttem, hogy ezentúl mindig kerülőúton közlekedem majd, igaz, hosszabb, de nincs ennyi lámpa, idióta, szabálytalan kocsis, és beképzelt gyalogos.

A vezetés nem nekem való. Hamar felkapom a vizet.

¤ ¤ ¤

Egész jó tempóban haladtam ahhoz, hogy háromnegyed óra alatt odaérjek Hoseokhoz.

A garázs előtt leparkoltam, de amint kiszálltam az autóból, egy felettébb furcsa, nem odaillő dolog szúrta ki a szemem. Egy nagy tábla, rajta az ,, eladó " felirattal. Ott volt a ház előtt. Igen, pont úgy, mintha el akarnák adni.

Ez nem lehet igaz...

A biztonság kedvéért odamentem, lenyomtam a bejárati ajtó kilincsét, de zárva volt.

Zárva...

A régóta nem érzett félelem, és pánik egyszerre lettek úrrá rajtam. Nem is tudtam felfogni épp ésszel, mi is történik most.

Hazudott nekem, amikor a múlthéten azt mondta, hogy velem akarja leélni az életét? Minden bizonnyal igen.

De miért így közölte, hogy túl elhamarkodott volt a kijelentése?

Talán megint túl naiv voltam.

Nem szabadna minden szavát elhinnem.

Éreztem, ahogy a boldogság és a remény kiszáll belőlem, de amíg még volt bennem egy csepp, írtam neki egy SMS-t. Egy próbát megér. Egy utolsót.