Beszélj Hozzám! | YOONSEOK

10. Fejezet második fele: Elpárolgott italok

MIN YOONGI

A cipekedés nem nekem való meló, ez azután, hogy megérkeztünk, be is bizonyosodott.
Éreztem, hogy mennyire le vagyok gyengülve az állandó gyógyszerszedés és punnyadás miatt. Kicsit azért szégyelltem is magam, amiért egy bőröndöt tudtam csak bevonszolni magam után. Az is a sajátom volt, és ráadásul a legkisebb.
Gyász vagyok.

- Na, kész, menj be nyugodtan, itt vannak a kulcsok, én addig beállok a garázsba - nyomott a kezembe Hoseok egy elég súlyos kulcscsomót, miután minden poggyászt felcipelt a teraszra. Egy pillanatra el is gondolkodtam, hogy nem e lett volna egyszerűbb először beállnia, és aztán cipekedni, viszont amikor rájöttem, hogy a garázs az konkrétan a bazinagy telek másik szegletében van, azonnal hálálkodni kezdtem, hogy ennek a szerencsétlennek van ennyi esze.

Hogy miért is titulálom szerencsétlennek? Elmondom!

Az első másfél óránk az autóban remekül telt. Komolyan. Erre még én is azt mondom, hogy na, basszus, ez oszt' igen. De ami ezután következett, az maga volt a pokol. Ez aztán ment össze-vissza, lazába' kétszer súroltuk a szalagkorlátot, és ha ez még nem lenne elég, elütött egy galambot. Egy galambot!
Szó, mi szó, ki voltam akadva elég rendesen. A változás sem tett jót, na de az sem, hogy így kellett megtudnom, hogy ez a félőrült még vezetni sem tud.

Kidühöngtem magam, nem sokkal később pedig már a hatalmas nappali közepén álltam, és csak tátottam a szám. Minden fából volt; a lépcső, a padló, a lámpaállvány, néhány falon lévő kép is egy-egy fadeszkába volt belefaragva. Az egyik egy nőt ábrázolt, akinek az egyik szemét könnyek áztatták, a másik pedig feltehetően a boldogságtól ragyogott olyan szépen. Kicsit megleltem benne magamat.

- Tetszik? - hallottam meg Hoseok hangját közvetlenül a hátam mögül. Közel volt, hirtelen ért, mégsem ijedtem meg és rezzentem össze azonnal. Valahogy ő nem képes megrémíteni engem. Néha elengedi magát a társaságomban, és vihog, röfög, dumál, olyan, mint egy gyerek, de ő ezzel sem tud megijeszteni.
Nem ijeszt meg, hogy emberként kezel.
Válaszként csak bólintottam.

- A régi tulaj asztalos volt - mondta halkan, én pedig így már meg is értettem, miért van az egész berendezés fából. Szép volt, csak szokatlan.

- Gyere, pakoljunk ki! Két szoba van fent, úgyhogy kényelmesen elférünk majd - sóhajtott fel Hoseok, miközben két kezét végigvezette derekam vonalán. Én még mindig a berendezést csodáltam, ő pedig mögöttem állt, s érintése talán ezért hatott olyannyira másnak, különlegesnek. Lágy volt, rettentően óvatos, mintha csak attól félne, hogy összetörök kezei alatt.

Az emelet egyszerűbben volt megoldva a földszinthez képest. Ez egy hosszabb, fehér folyosó volt, három ajtóval. Két szoba, és egy fürdő, mint azt megtudhattam.
Már javában pakoltam kifelé az ideiglenes szobámban lévő szekrénybe, amikor ismét meghallottam Hoseok hangját. Valahonnan az ajtóból.

- Este lesz egy buli. Nyári fesztivál. Igazából tök jó dolgok szoktak lenni, és arra gondoltam, elmehetnénk. Mit szólsz? Előtte meg elmehetnénk ebédelni, vagy megnézhetünk egy filmet, ha ahhoz van kedved. Vagy... csinálhatnánk bármit - hadarta el mondandóját, ami egy apró mosolyt csalt az arcomra. Érezhetően törte magát azért, hogy jól érezzem magam, de az igazat megvallva, nem igazán feküdt nekem ez a nyaralósdi. Tudtam, hogy ezt sem egy film, sem pedig egy ebéd nem fogja tudni csillapítani. Ki kellett fújnom magam.
Hoseokra néztem, majd felvettem magam mellől a telefont, hogy segítségül hívhassam a robothangot.