Ébredő Múlt

3.

Állam alá nyúlt és megemelte a fejem, kényszerítve, hogy a szemébe nézzek.
- Camz... bátor vagy - hajolt közelebb Lauren, és éreztem, ahogy ajkai gyengén súrolják az én ajkaim.
Úgy éreztem, fel fog robbanni mindenem.
Nem tudtam, mi volt az az érzés... teljesen lefagytam. Párszor még próbálkozott, de én a sokk hatása alatt voltam és emiatt vissza sem csókoltam.

- Camila... - húzódott hátra, mikor feladta. - Mi a baj?
Megráztam a fejem.
- Én... sajnálom - itt nyeltem egy nagyot, mert éreztem, mindjárt sírni fogok.
- Mi a baj? - Lauren szeme is megteltek könnyekkel.
- Olyan sok ideig nem láttalak. Hiányoztál... - kezdtem bele. - Felkavarsz. Nagyon.
És itt mindkettőnkből előtört a sírás.

Nem bírtam tovább. Visszarántottam magamhoz, és szorosan magamhoz öleltem. Hallottam, ahogy elakad a lélegzete. Tudtam, hogy nem számított erre. Gyorsan az ölembe fészkelte magát és az arcomat fürkészte.
- Még csak másfél órája vagy a közelemben... - sóhajtott fel. - Mégis mássá teszel.

- Vagyis? - húztam fel az egyik szemöldököm.
- A suliban is én vagyok a bunkó gyerek... Amióta elmentél, senkit nem merek közel engedni. Na jó, volt egy barátom, de az más. Jártunk, és mint utólag kiderült, megcsalt... - szipogott.
- Oh, hogy az a... - és itt Lauren újra megcsókolt. Félve visszacsókoltam, és el is vált tőlem. - Hé... csak el akartalak hallgattatni. Nem akartam smárolni.

- Oké - ennyit bírtam kinyögni, és a földön lévő bikinimre pillantottam. Mikor esett az oda? - gondoltam magamban.
- Én átöltözök - közöltem és Lauren felállt. Hátat fordítottam neki. A tekintete szinte lyukat égetett a hátamba. Lehajoltam és felvettem a földről a bikinit.

Lopva ránéztem, és... ő már a bikini felsőjénél tartott. A gyomrom összeszorult, és a pillangók kitörni készültek. Vörös arccal visszafordultam, és gyorsan átöltöztem.
- C..Camz - dadogott, én pedig ránéztem. - Izé... befűznéd, kérlek? - mutatott a bikini felsője hátuljára.
- Oh.. persze - erőltettem magamra egy normális arckifejezést, és befűztem.
Felkaroltuk a cuccainkat és visszavittük a kocsiba.

Előkapott egy rózsaszín plédet, és felém fordult.
- Kedvenc színem - horkantott fel. - El ne hidd!
Hangja hallatán felnevettem.
Kiértünk a homokos területre és Lauren leterítette az előbb említett tárgyat. Automatikusan leültem.
- Elfáradtál? Na és mibe? - gúnyolódott és lefeküdt mellém.

- Ha most nem lennénk itt, azt mondanám, vámpír vagy - értetlenül nézett rám, én pedig csak kuncogva hátradőltem.
- Miért?
- Olyan fehér a bőröd... - emeltem magunk felé a kezét és összekulcsoltam az ujjaink. - Mint a porcelán. És olyan törékenynek is látszol.
- Ez normális. Nem nagyon mozdulok ki... - magyarázkodott, és én csak ittam magamba a szavait.

- Apropó! Mi van Biszex Hercegnő szerelmi életével? - fordult felém vigyorogva.
Egyből elkomorodtam.
- Rosszat kérdeztem?
- Nem, csak... - sóhajtoztam. - Lényegtelen.
- Csak most jöttél rá, milyen reménytelenül szeretsz? Mindig ez van. Mindig belém szeret valaki - színlelt és én hangosan felnevettem.

- Tetszik ez az oldalad - nyomtam a homlokára egy apró puszit.
- Örülök neki - és láttam, hogy elpirult.
Kb. 2 órát lehettünk még ott, ugyanis elkezdett sötétedni.
- Laur... nem hoztam magammal telefont - kaptam észbe.
- Nyugi, én se - mosolygott rám, és egyből megnyugodtam.
Semmi gond nem történhet emiatt, igaz? 19 múltam, szabad vagyok... na jó. Ez a téma tabu. Nem vagyok szabad. Ebből pedig baj lesz.

Hazavitt és pár percig álltunk még a kocsinak támaszkodva.
- Jó volt megismerni - vakarta meg a tarkóját.
- Megismerni?! - vihogtam, mint egy hiéna. - Közel sem ismerted meg a mostani énemet.
- Akkor gyere és aludj nálam... - kihívó tekintettel végigmért.
- Legyen - nyújtottam felé a kisujjam. - Fél óra múlva itt fogok ülni, a felhajtón.
- Rendben - tette hivatalossá a kisujjesküt. - Remélem nem szeged meg!

- Ezt TILOS megszegni! - húztam ki magam, és értelmetlenül álldogáltam tovább.
- Jó. Akkor ne is szegd meg.
- Nem fogom.
- Oké. De akkor 30 perc, Camz.
Nyomott egy halvány puszit a szám sarkára és mire magamhoz tértem eltűnt. Ez a lány...
Megindultam és félénken beléptem a házba. Anya hangját hallottam, ahogy apával veszekednek.
- Alejandro! - hallottam anya éles hangját.
- Időre van szükségünk, Sinu! - kiabált apa.
- Én... tudom - anya elhalkult. És zokogott. Apával együtt.

Átmasíroztam a házon, és beléptem a hálószobájukba.
- Mi folyik itt?! - néztem rájuk értetlenül.
- Mila... - lépett anya elém.
- Mi folyik itt? - ismételtem önmagam.
- Mama... kórházba került, és lehet, hogy nagy a baj, ugyanis... - válaszolt apa pár gyilkosan mély másodperc után.
- Nem! - szakítottam félbe, és a saját hajamba kaptam.
Szemem előtt minden elsötétült. Éreztem ahogy a mellkasom elhidegül. Hallottam a saját szívemet, ahogy apró darabokra hullik.
- Tudtam, hogy ez lesz - csattant fel anya. - Menj ki a szobából! - lökdöste ki az apámat, aki becsukta maga után az ajtót.

- Elköltözünk és egyből minden a feje tetejére áll - fakadtam ki. Lerogytam a padlóra és őrült zokogásba kezdtem.
- Nyugodj meg - ő is sírt, de csak a falat bámulta. Nem nézett a szemembe. Nem tudott volna. Ahogy én sem.
- Mi történt? - súgtam.
Anya nagyot nyelt.
- Leesett a lépcsőn...
Felsóhajtottam és szemem az órára tévedt.
- 10 perc múlva Laurennél kell lennem - gondolkoztam hangosan.
- Rendben, kicsim. Ne aggódj. Minden rendben lesz - ekkor leguggolt és puszit nyomott a homlokomra. Halványan elmosolyodtam és felmentem a szobámba, ruha (és pizsi) után kutakodni.

Mivel június van nem kellett sokat filóznom. A ruhakupaccal együtt kimasíroztam az utcára és Lauren a villanyoszlop mellett várt.
- Késtél - ráncolta az orrát.
Megrántottam a vállam, amolyan "bocsi-de-gáz-van" módon.
- Mindegy - forgatta meg a szemét.
Bementünk a házba, egyenesen az ő szobájába.
- Baj van, igaz?
Szótlanul bólintottam és lekuporodtam az ágyára.
- Mi a baj? - ült le mellém és elkezdte a hátam simogatni.
- Sok minden - motyogtam, mire ő csak halkan felnevetett.
- Most mi olyan vicces? - Lauren csak megrázta a fejét és elkomolyodott.

- Na, hallgatlak - hasra feküdt és felpislogott rám.
- Anyám negyed órája közölte, hogy a nagyanyám lehet olyan szinten megsérült, hogy nem is épül fel - mondtam monoton hangon és mikor a mondandóm végére értem, ő csak megértően megszorította a kezem.
- Sajnálom. Jobbulást - puszilta meg a kézfejem.
- Átadom neki majd. És köszönöm.
Percekig csendben ültünk. Lauren a hüvelykujjával körözött a kézfejemen, én pedig csak bámultam ki a fejemből.
- Meg tudnám ezt szokni - szólaltunk meg egyszerre és összenéztünk. A szemében láttam az őszinteséget.
Közelebb hajoltam. Szemem az ő smaragdjai és az ajkai közt cikázott.

Végül ledőltem a mellkasára és csak hallgattam a szívverését. Mindig megnyugodtam ettől a hangtól, legyen bárki szívverése. Hallottam, ahogy Lauren szíve egyre gyorsabban dobog. Átfutott a fejemen egy gondolat.
Ez miattam van.
- Camz - hallottam Lauren rekedtes hangját.
- Igen? - emeltem fel a fejem.
- Szeretlek - mondta mosolyogva.
- Én is téged... - hajtottam vissza a fejem a mellkasára.
- Figyelj... - keltem fel pár perc múlva. - Én megyek fürödni.
- Rendben - bólintott. - A zöld törölköző a tiéd.
- Jó.

Megkönnyebbültem, mikor a kádban ültem. Minden gondolatom eltűnt... aztán vissza is jött.
Vajon Lauren tényleg szeret? Vajon mama felépül hamar? Ez a sok vajon. És mindkét kérdés megválaszolatlan.
Vettem egy nagy levegőt és a víz alá merültem.
Ez annyira nem fair. Ordítani, sőt, sikítani tudnék a tudatlanságtól. Na meg persze a fájdalomtól. És a kíváncsiságtól. A velem egykorúaknak bezzeg semmi baja. Mindenki a barátaival van, szórakozik, iszik, törvényt szeg, én pedig itt fekszem egy kád forró vízben és azon gondolkozom, hol ronthattam el az egészet... - gondolatmenetemet dörömbölés szakította meg. Kibújtam a víz alól.
- Igen? - kérdeztem elcsukló hangon.
- Itt a pizsamád - tipegett be Lauren és lerakta a csap mellé a pizsamámat.

Sziasztok! Amint látjátok, egy új részt hoztam nektek! Remélem tetszik! Folyt.köv. jövő héten! ;)
-A