Ébredő Múlt

6.

Camila szemszöge

3 hét telt el azóta, hogy Lauren szomszédja vagyok megint.
Nem sok dolog történt, de mégis olyan sokat jelent számomra minden egyes vele töltött pillanat.

És akár hiszed, vagy sem, kedves olvasó, én csak az igazat mondom.
Szeretem.

x

- Lauren? - fordultam hátra és megálltam egy lapos szikla tetején.
Szegény lány fáradtan kullogott utánam.

- Azt hittem szeretsz túrázni! - nyafogtam, miután fél perc után mellém ért.

- A 360° videók sokkal jobbak. Nem fáradsz el. És kajálhatsz is.

Felsóhajtottam.
- Mi lenne, ha most a valóságra koncentrálnál? - fogtam meg gyengéden a kezét.

- Ez a része tetszik, de a túra NEM! - Lauren elengedte a kezem, dobbantott egyet és leült az ösvény szélére. Ráérősen elkezdett kipakolni a hátizsákjából.

- Szívem... mi a fenét csinálsz? - mosolyogva néztem, ahogy a szendvicsekért nyúl.

Néha olyan, mint kiskorában.
Egy lézengő kislány.

- Kérsz? - meg sem várta a válaszomat, felém dobott egy félig becsomagolt melegszendvicset.

- Örülj, hogy elkaptam, mert ez a melegszendvics 10 percet vett el az életemből - huppantam le mellé.

- Örülök is.

- Miért is veszekedtünk múltkor? - fordultam felé.
- Múltkor? Veszekedni? - bámult maga elé.

- Igen, Lauren. Mikor bezártál a kocsiba... - Lauren egy negédes mosollyal válaszolt.

- Nem szeretnék erről beszélni - eltette a melegszendvicsét.

- Márpedig fogsz - hajoltam közelebb.

- Csak rosszul esett az a kérdés ezek után - piszkálta a mellette lévő falevelet.
- De istenem, Lauren - öleltem meg.
Visszaölelt.

- Tudod, hogy szeretlek - súgtam a fülébe.
Eltolt magától és mélyen a szemembe nézett.
- Nem akarom, hogy megint itt hagyj.

Nagyot nyeltem.
- Lauren, ezt a témát hagyjuk kérlek. Nem foglak itt hagyni. Ha meg mégis, akkor sem - kuncogtam.

- És ez mit is jelent? - vonta fel az egyik szemöldökét.
- Hogy jössz velem.

- Te elvinnél magaddal? - arcán meglepődöttséget láttam.
- Hogy a viharba ne vinnélek, kicsim? - pusziltam meg az arcát.

- Haza akarok menni - jelentette ki Lauren és fel is állt.
- Hát rendben. Menjünk inkább - nevettem el magam.
Visszatettem a kezemben lévő melegszendvicset a hátizsákba és felvettem a hátamra.

13 perces sétálás után visszataláltunk a kocsihoz.
Épp beülni készültem, mikor Lauren leintett.

- Ülj be hátra.
- Mégis miért?
- Nyugodj meg, meglátod.

Beültem az egyik hátsóülésre és Lauren is ezt tette.
Lezárta az autót.

- Lau... - szólítottam volna fel, de megcsókolt.
- Semmi Lauren. Élvezni is akarom ezt az utat.