Ébredő Múlt

8.

Camila szemszöge

- Hali! - ugrott be a képernyő közepére Harry.
- Szia - néztem kérdőn, majd az előbb említett személy visítozva futott ki a kamera elől.

- Camila, bolondok háza van itt - Lauren rekedtes hangjára figyeltem fel, miközben a háttérben Shawn és Harry veszekedtek azon, kié a csokis puding. Nagyon gyerekes, de annál viccesebb látvány volt.

- Mondanám, hogy hiszem ha látom, de hát elhiszem és látom is... - grimaszoltam.
Normani megfogta a laptopot és kisétált a konyhába.
- Szia Camila - köszönt rám, mikor leült.
- Szia - integettem mosolyogva.
- Lehet nem pont ilyenkor kéne videochatelni.

- Lehet... de őszintén, leszarom. Örülök, hogy beszélhetek veletek.
- 4 nap és végzősök leszünk!!! - ült Shawn őrjöngve Normani mellé.
- Ne is mondd - fáradtan a hajamba túrtam.

Shawn diadalittasan maga elé nyújtotta a pudingos tálat, ezzel kitakarva mindkettejük fejét.

- Szeretlek Camila! - Lauren leült Normani másik oldalára.
- Én is szeretlek - halványan elmosolyodtam. - De őszintén. A szomszédba vagy. És videochatelünk...
- Ezt én is szóvá akartam tenni - huppant le anya mellém.
- CSÓKOLOOOOM - pattogott Shawn és ezt a szót meghallva Harry a laptop elé dugta azt a kölyök fejét.
- Jó estétttttt! - köszönt Harry is.
- Sziasztok gyerekek - anyám szívmelengető mosolyt lövellt feléjük.
- De Mrs, mi nem vagyunk gyerekek - ráncolta a homlokát Normani.
- Az ég áldjon meg benneteket, hányszor mondjam el, hogy tegezzetek? - nevetett föl anya.

- Elnézést, Mrs - mondták egyszerre.
Megráztuk a fejünket.
- Legyen az, amit anya mond és nyugodtan tegezzétek - vettem komolyra a témát.
- Az én kicsikém bandatag lesz - kezdte simogatni az arcom a kézfejével.
- Már az vagyok - javítottam ki gyorsan anyát, aki mosolyogva hajtotta fejét a vállamra.

Még fél óráig beszélgettünk, majd búcsút intettünk egymásnak egy laza "5 perc múlva legyél nálunk Cabello, vagy szétrúgjuk a seggedet!" hangzású mondattal.

- Hallottad kicsim, szét fognak rúgni, ha nem mész át a szomszédba - mondta anya Shawn hangját utánozva és bepakolt a mosogatógépbe.

- Akkor megyek is.

Az előszobába cammogtam, ráérősen felvettem a cipőmet és az órára néztem. 17:36.

Még utoljára a szekrényre rögzített tükörbe néztem, ami szinte jajveszékelve közölte velem, hogy nem vagyok elég kipihent. Pedig 4 nap és suli. Amit nem akarok.
Csak Lauren miatt. Mert évfolyamtársak leszünk. Meg kíváncsi vagyok a többiekre, de ennyi.

Kirontottam a lakásból, becsaptam a bejárati ajtót és gondolkodás nélkül, én hülye, megpróbáltam átugrani a szomszéd kerítésen, de mint tudjuk, Camila Cabello pont elég szerencsétlen ahhoz, hogy a kerítés tetején megcsússzon, és a szomszédja, Lauren Jauregui kukájában landoljon.

- Hiperaktív vagy ma este - közeledett felém Lauren.
Rögtön elmosolyodtam, mikor megláttam, hogy közel áll a nevetéshez.
- És büdös - tette hozzá, mikor mellém ért.
- Vicces vagy, Jauregui. Minden a kerítés hibája - forgattam meg a szemem. - És mondd, meddig akarsz bámulni? Nem szeretnél segíteni?

Nevetve megrázta a fejét.
- Anya azt hitte, valami medve próbál a kukánkból kajálni, ezért kiküldött. De mivel nem medve vagy, ezért nem küldelek el. Na gyere, lúzerkém - megrántott a kezemnél fogva és egy hatalmasat csattantam a betonon.

Igen. Elborultam. Miközben a kukában ücsörögtem.

- Az isten áldjon meg, hát miért nem mászol ki, ha mondom?! - pattogott kiabálva, én pedig már könnyeztem a nevetéstől.

- Szép kis videó lett ebből! - kiáltott ránk Normani az ajtóból.
Lauren vigyorogva Normani irányába fordult, aki felénk sietett
- Feltölthetném valahova, de nem vagyok olyan népművészeti cserépedény, mint te - bökött Lauren mellkasára.

Értetlenül összenéztünk.

- Köcsög.

- Oooooh... most ezt rám mondod? - kérdeztem, mire ő tenyerébe temette az arcát és inkább szó nélkül visszasétált a házba.

- Rosszat mondtam?
- Nem. Egyszerűen túl hülyék vagyunk - simított végig az arcomon.
- Dehogy. Nem vagyunk hülyék. Csak ő okosabb, mint mi.

- Egyébként időközben egyik évfolyamtársam hívott és hát... nálam fog aludni - közölte velem.
- És megismerhetem? - sandítottam rá.
- Ha nem köpsz a kezébe, hanem normálisan kezet fogsz vele és bemutatkoztok egymásnak, akkor igen.

- De én nem is szoktam köpködni!
- De van egy olyan érzésem, hogy szívesen csinálnád.

Szótlanul belekönyököltem az oldalába, majd bementünk a házba.
Vártunk kb. 25 percet és a csengő megszólalt.

- Kijössz velem? - kérdezte Lauren. A válaszomat meg sem várva kihúzott a kapuhoz. Mikor belépett a vendég, a vér megfagyott bennem.

- Camila... - nézett rám a szőkeség kikerekedett szemekkel.
- Sophie... - küldtem felé egy erőltetett mosolyt. - Szia.
- Szia - köszönt ő is. - Te itt...? Hogyhogy? Miért?
- Tudtommal nem tartozok magyarázattal - mosolyodtam el és a szememmel háromszor szétvertem a fejét egy baseball ütővel.

Ja, hogy ki az a Sophie?
Mindig, mindenben jobb volt nálam. Ő volt az ovi legtehetségesebb, legaranyosabb, legeslegtökéletesebb gyereke. És az iskolámban is állandóan kikaptam tőle.

Igen, irigylem. Mert sokkal szebb mint én. És valóban, tehetségesebb is nálam. Minden egyes létező dologban.
Néha fáj az igazság. Az is szokott fájni, ha megégeted a nyelved. De az igazság akkor is jobban fáj.

Nem kellett sok idő, Lauren szobájában kötöttünk ki.
- Mindjárt jövök - mosolygott ránk Lauren és elhagyta a hálószobát.
- Mondd, miért vagy ilyen? - fordult felém Sophie.
- Mi van? - kérdeztem vissza.
- Nem mi van, hanem tessék - ráncolta a homlokát, majd ismét feltette az előző kérdését, csak érhetőbben.

- Miért vagy ilyen... feszült?
- Feszült? Nem vagyok én feszült. Árammal sem találkoztam - közöltem a lehető legkedvesebben, ami csak tőlem telt, de túlságosan flegma voltam.

Hát...

Bebuktam.

Ez van.

- Ez nem jó időpont arra, hogy a régimódi poénjaiddal üsd el ezt a valóban komoly témát - lépett közelebb. - Rideg vagy, árad belőled a negativitás.
- Nem vagyok feszült, sem rideg, sem negatív, bár pozitív sem. Habár nem tudom. Még nem jöttem rá, milyen töltésű kémiai részecske vagyok.

- Abbahagynád, kérlek? - Sophie arca már kezdett megnyúlni az idegességtől.
- Rendben, rendben - sóhajtottam.
- Nos...? - nézett rám kérdőn.
- Zavar, hogy mindenben jobb vagy nálam. Tessék, kész, ennyi! - hadartam.

- Bolond vagy. Te sokkal jobb vagy, mint én, plusz kár, hogy nem tudod, mennyire szeretlek valójában. Túlságosan alábecsülöd magad és ez a barátságunk rovására ment.

- Vakondot láttál, hogy ilyen sötétségeket beszélsz?
- Mit makogsz?

Egyszerre felnevettünk.

xxx

Kidőltünk a kanapén.
- Soha többet nem nézek veletek horror filmet! Nem vesztek egy jelenetet sem komolyan! - mondta Lauren.
- Mondd, mit vegyek azon komolyan, hogy egy csávó este sétál az erdőben, átmászik egy bokron és olyan balfasz, hogy beleesik egy rohadt medvecsapdába? - nevettem a hasamat fogva.

Sophie vigyorogva bámult a semmibe, majd hisztérikus nevetésben tört ki.
Mikor meghallottam őt nevetni, nem bírtam tovább, lefordultam a kanapéról, egyenesen a földre.

- Hát ez kész! - Lauren kimasírozott a nappaliból, én pedig jókedvűen belemarkoltam a tálban maradt popcornba és a számba tömtem.

És igen, visszatértem. 😂
Kellett egy kis idő, hogy előjöjjön belőlem az írónő.
-A