Ébredő Múlt

18.

Lauren szemszöge

Visszaemlékezés:

- Camila szakítani akar veled.
A szívem egy pillanatra megállt.
- Mi van? - ennyit bírtam kinyögni.
- Sajnálom, havvvverrrrrr...

- Csak szivatsz te görény - löktem meg.
- Esküszöm, nem. Meg is mutathatom a beszélgetésünket.
- Csak szivatsz! - mondtam remegő hangon.

Szótlanul elkapta a felé közeledő tenyerem és elővette a zsebéből a telefonját.

Visszagörgetett a lényeghez és felém nyújtotta a készüléket. Könnyes szemekkel olvastam végig a köztük lezajlott beszélgetést. A kelleténél tovább olvastam.

- Ne! - mordult rám és ki akarta kapni a kezemből, de gyorsabb voltam.
- Te rámozdultál a csajomra?! - kerekedett el a szemem.
- Lauren, én meg tudom magyarázni...
- Most van vége a barátságunknak.

Shawn szomorúan nézett rám.

- Takarodj az autómból. De most.

Megrázta a fejét.

- Miért olyan nagy baj, hogy Camila engem szeret?
- Mert napokkal ezelőtt még a jövőt tervezgette! Azért! - ordítottam rá a fiúra, aki félelmében az ajtónak nyomta a hátát.

- Sajnálom.

- Húzz a francba, Mendes! Nem elég neked Emma? - csattant a tenyerem az arcán. Rendesen ott maradt a nyoma.

Szemei szikrát szórtak és tenyerem nyomára vezette kezét. Felszisszent.

- Te erőszakos állat...
- Takarodj vagy neked annyi!!! - rivalltam rá, mire szótlanul kipattant és elfutott.

Visszaemlékezés vége.

Ma van az őszi szünet első napja, de már borzasztóan hiányzik Camila. A tény, hogy éppen a mellettem fekvő telken önti ki egy gusztustalanul hűtlen kandúrnak a szívét, csak jobban elszomorít. Hisz én nem tettem semmi rosszat ellenük. 

Vajon Emma tud erről? - gondolkodtam, miközben már az utolsó ecsetvonásokat ejtettem a festővásznon. Hátrébb léptem, hogy megcsodáljam a remekművemet. Vagyis... művemet... vagyis... inkább csak a szegény, összepocskondiázott vászont, mert ahogy hátrébb léptem, elkapott az undor. Mi ez a szar?

Dühösen hajítottam ki az ablakon az állvánnyal együtt. Láttam, hogy Christ fejbe vágta az állvány lába, emiatt egy gonosz nevetés hagyta el a számat.
- A cserép! Úristen, a ház! Úristen! Ugye jól van a ház? - hallottam apám hangját.
- Köszi apa, én is szeretlek! - morgolódott Chris és felnézett rám. - Kapd be, Jauregui!

Vigyorogva felmutattam a középső ujjam és becsuktam az ablakot.  Letéptem a falról a közös képeket, amiket Camilával készítettünk. Szintén vigyorogva. Szakíts csak! Úgyis én teszem meg előbb. Fejemben villanykörte gyulladt ki és kivágtattam a szobámból. Kettesével szedtem a lépcsőfokokat, kirohantam az udvarra és a szalonnasütőhöz léptem. Beledobtam az összes fotót és egy ártatlan kis gyufaszál segítségével megszabadultam tőlük. Ráérősen a tűz fölé hajoltam, élveztem, ahogy ég minden. 

- Lauren, te mi a faszt csinálsz? - nézett engem a kerítés másik oldaláról Camila.
- Ó, szia! - mosolyogtam rá édesen. - Épp most gyújtottalak fel, remélem nem gond.
- Mi van? - ráncolta a homlokát. - Te beteg vagy...
- Végül is, nem te csalsz meg. Á, dehogy! 
- Honnan szeded te?
- Shawn telefonjából - legyintettem és a tűz fölé tartottam egy barátságkarkötőt, amit még régebben kaptam Camilától.

- Elég félreérthető lehetett a dolog, ha így reagálsz rá - fújta ki a levegőjét és nagy nehezen átszenvedte magát a kerítésen. - Bele ne merd dobni!
- Mert mi lesz? Elmondasz anyucinak?
- Lauren, mióta vagy te ilyen gyökér?
- Mindig is ilyen voltam, csak soha nem hagytad, hogy önmagam legyek! - feszült meg az állkapcsom és már csak két ujjal tartottam a karkötőt.
- Könyörgöm... ne dobd bele! 
- Upsz... - csúsztattam ki ujjaim közül a karkötőt, mire ő felsikoltott, de szerencsére a mutatóujjammal még el tudtam kapni.
- Te paraszt! - ugrott rám és elterültünk a földön. 
- Lehet paraszt vagyok, de legalább nem csaltalak meg! - szóltam vissza neki, mire ő lehajolt és megcsókolt. 

Fúj.

Eltoltam magamtól és ellenségesen a szemébe néztem.
- Ráadásul szakítani akarsz!
- Mert félek... - vallotta be.
- Mégis mitől?
- Hogy nem szeretsz.

- Azt a kurva...miből gondolod? - forgattam meg a szemem.
- Hogy honnan? - ült fel rajtam és gondolkozóan a távolba bámult. 
Bólintottam.
- Rendben, hadd soroljam fel. A napokban, sőt, hetekben bunkóbb vagy, mint te. Ezt értsd úgy, hogy a szokásosnál is bunkóbb vagy. Aztán... mi is lángol itt mellettünk éppen, ha szabad kérdeznem? És a karkötő? 

- Izé... - vakargattam a tarkómat zavaromban.
- Semmi izé.
- Bocsi, vagy mi. Kinyomtatom újra a képeket.
- Nem. Végeztünk - szállt le rólam Camila.

- Tessék? - értetlenkedve a keze után kaptam, de ő elrántotta a csuklóját.
- Lauren, én... - kezdett bele és megállt.
- Te?
- Sajnálom. 
- De mit, baszki? Mit? - ingerülten közelítettem felé.
- El kell költöznöm.

Minden egyes szó a torkomon akadt. A gondolataim megálltak és a testemet űr töltötte be.
- Tessék? - kérdeztem megint.
- Lauren, ne legyél már ilyen hülye. El kell költöznöm. Egy olyan helyre, ahol minden rendben lesz.
- De miért? Camila mi a faszról beszélsz? - keltem ki magamból.
- Rákos vagyok. A jövő, amit veled akartam. Már nincs. Eltűnt. Nem lesz. Nem lehet.

Némán álltam előtte és láttam, hogy szemeiből folyóként indultak meg a könnyek.

- Ezért megkértem Shawnt, hogy játssza el nekem ezt az egész helyzetet. Féltem az igazságot elmondani. Féltem, hogy fájdalmat okozok neked azzal, hogy elmondom az igazságot, ezért inkább füllentettem egy aprót... - malmozott az ujjaival.- Egy aprót?! - csattantam fel. 

Camila lesütötte a szemét. 

- Tudod, mennyivel több fájdalmat okoztál te ezzel a kis "apró" füllentéseddel? Többet, mint gondolod. Ah, ne is nézz rám így! - szóltam, mikor bociszemekkel nézett rám. - Hibáztál, oké. Emberi dolog. De baszd meg, ez nem normális! Most megint valami kis "apró" füllentés áldozata lettem, igaz? Hol vannak a rejtett kamerák? Hány ember röhög most rajtam?

Ingje gombjait kezdtem babrálni, hátha találok valami kis eszközt, de a fekete gombokon kívül semmit nem találtam. Az sem érdekelt, hogy úgy nézek ki, mint egy pszichopata. Nem bírtam feldolgozni.

- Hasnyálmirigyrákom van. Lauren, csak most diagnosztizálták... 5 hónapos... nagyon durva... - kapaszkodott belém sírva. - Én... már a kapcsolatunk előtt szarul voltam. Le is fogytam, de te ezt szóvá is tetted. Semmi étvágyam, állandóan hányok, minden szar... Már nincs sok időm, Lauren. Nem hiszem, hogy helyre lehet ezt hozni beavatkozásokkal. Nagyon durván elhanyagoltam magam.



A világ elsötétült előttem. 



- Azt a kurva... - súgtam magam elé, miközben a zokogó Camilát szorítottam magamhoz.

Végem.


Igen, igen. A könyv közeledik az utolsó fejezethez, egyre gyorsabban, és egyre durvábban. Tudom, ez a temérdek infó és rossz hír hirtelenül jön mindenki számára, de muszáj valahogy begyorsítanom a történetet.


2018.12.02.
14:56
Vasárnap