Ébredő Múlt

9.

Lauren szemszöge:

- Készen állsz? - nézett rám Camila.
- Még nem - motyogtam, miközben a szempillaspirált vettem használatba.
- Siess, Lauren! 20 perc múlva a kormány mögött kell ülnöd!
- Jól van, jól van - még utoljára belenéztem a tükörbe.

Hogy hova sietünk ennyire?
A nyárbúcsúztató bulira.
Történetesen ez a nyár utolsó szombatja, szóval megérzéseim szerint marha nagy tömeg lesz.

- Ezt hogy gondoltad? - vette kezébe Camila a fekete magassarkúmat.
- Mármint?
- Te nem félsz, hogy elesel?
- Ugyan már, Camz. Én elesés közben is tökéletesen nézek ki - vigyorogtam kajánul.

Édes barátnőm úgy tett, mint aki még csak nem is hallott semmit és két sóhaj közt visszatette a magassarkúmat a helyére pihenni.

Jó sok pihenésre van szüksége annak a lábbelinek, mert ha én használom, tényleg letöröm a sarkát.

Pár perc után már az autóban ültünk.
- Jól áll a fekete - futtatta végig rajtam a tekintetét Camila.
- Köszönöm - biccentettem egyet félig mosolyogva, majd hangot adtam az autónak és elindultunk ketten a semmitmondó, csendes éjszakába.
- Én félek - tette meleg kezét a combomra.
Értetlenül rápillantottam a szemem sarkából.

- Ettől az egész bulitól - kezdett magyarázkodni. - Soha nem voltam még ilyen rendezvényen, vagy mit kell erre mondani. Eddig még tényleg csak koncerten voltam. Ariana Grande koncerten.

- Ariana Grande? - nevettem fel. - De hát én nap mint nap beszéltem vele.
- Mi van?
- Egy évfolyamra jártunk, de mint látod, a sors kegyes volt hozzá - utaltam a mérhetetlen tehetségére, hisz már egy ásítással több pénzt kaszál be, mint a családom egy év alatt.

- Azt hittem idősebb... - dőlt az ablaknak.
- Néha én is azt hiszem. De csak néha.

A beszélgetésünk itt véget ért, én az útra koncentráltam, ő pedig arra, ahogy én koncentrálok.

Fél óra múlva hangos zenére figyeltem fel. Tudtam, hogy jó helyen járunk. Behúztunk a parkolóba és elfoglaltuk a bejárathoz legközelebb álló helyet. Kiszálltunk az autóból és elindultunk a bejárathoz.

- Ugye nem fogsz inni? - sandított rám.
- Nem baszd meg, bevásárolni jöttem - ironizáltam.
- Jó, na. Úgy értettem, hogy ugye nem fogsz olyan nagyon sokat inni?

Megrántottam a vállam.
- Szombat van. Ha még szeretném fokozni a mai este jelentőségét, akkor a nyár utolsó szombatjáról van szó.
- Nem kell ezekkel a szavakkal dobálózni, megértettem. Dögrészeg leszel.

Felmutattam hüvelykujjamat vigyorogva.
Camila éppen vitatkozni akart, de egy magas, kigyúrt biztonsági őr leszólított minket.
- Hol vannak a karszalagjaitok? - gyanakodott.
Előhúztam a táskámból a két karszalagot és felmutattam.

- Nem tudjuk felrakni.
- Segítek. Nem kell a balhé - és szorosan a csuklónkra rögzítette a szalagot.
- Köszönjük - mosolygott Camila, mire a srác csak egy gyors kacsintást küldött felé.

Jelezve, hogy Camila még mindig velem van, megragadtam a kezét és húztam magam után.
- Tíz perc és kezdődik - siettünk kéz a kézben.
Bevonultunk a tömeg leghátuljára.

A DJ pultos belekiabált a mikrofonjába.

- Na gyerekek, gondolom nem csak én vagyok elszomorodva, amiért vége a nyárnak!

Az emberek egyszerre ordították a levegőbe, hogy "nem".

- Te bánod, hogy vége a nyárnak? - hajoltam közelebb Camilához.
- Kicsit. Nem tudok veled egész nap az ágyban feküdni.

Felsóhajtottam. Miért ilyen aranyos és kedves hozzám? Soha nem fogom megérteni, hogy miért lettünk megint jóba.

Telefonom vad rezgésbe kezdett, próbált menekülni a zsebemből.
Előkaptam és Sophie neve lebegett a kijelzőn.

Elhúztam a zöld ikont és fülemhez emeltem a telefont.
- Sziasztok, hol álltok? Emmáék már ki vannak akadva!
- Ki az az Emma? - kérdeztem.
- Csak egy évfolyamtársunk.
- A többiek veled vannak?
- Igen.
- Itt vagyunk a büfé előtti padnál.
- Okés, akkor ott tali - hallottam hangját, majd letette a hívást.

- Van egy fantom énekesünk - közölte a DJ. - Senki nem ismeri őt, pedig nagyon tehetséges. Vele fogunk kezdeni. Aztán majd jön az after!

Mindenki tapsolni kezdett és füttyögni.

- 3, 2, 1... - számolt vissza a mikrofonba.

És az összes fény kialudt.

Camila szorosan hozzám bújt. Mosolyogva belepusziltam a hajába, aztán a színpad irányába néztem. Meghallottam egy nagyon ismerős, fiú hangot.

Na... Na ne.
Mi a picsa?

Shawn énekelt. A színpadon. A tömeg monoton tapsba kezdett.

- Mi folyik itt? - ért mellénk Sophie.
- Én magam sem tudom - bámultam Shawnra.
- Le kell onnan rángatnunk, ez így nem fair, az összes bandatag megérdemli a hírnevet! - sipítozott Harry.
- Te erről tudtál?! - néztem Harryre.

- Miért, ti nem? - húzta be a nyakát.
Pár másodpercig mindenkibe belefagyott a vér, aztán az történt, hogy...
- NEM!!! - kiáltottunk rá mindannyian egyszerre.
- Teréz anya, ments ki innen - vakargatta Harry a tarkóját, miközben próbált nem törődni azzal, hogy néhány szempár villámokat szór felé.

- Egyébként én vagyok Emma - szólalt meg egy hang Normani háta mögül.
- Örülök, hogy láthatlak, bár nem ismerlek. Ja, nem látlak. Bocsi.

A lány megkerülte Manit és kicsit dühösen elém állt.
- Nem vagy vicces.
- De, szerintem az - mondta Camila.
Mindenki bólogatott.

Váltottunk pár szót, aztán elindultunk innivalóért. Mármint... inni-innivalóért. Na jó. Piáért mentünk.

Megfogtam Camila kezét. Shawn csak pattogott és pattogott a színpadon, én pedig már kezdtem kicsit unatkozni.
Éppen rendelni akartam magamnak egy vodka-narancsot, mikor hallottam a nevem.

- Lauren Jauregui, gyere fel és énekelj velem, énekelj nekünk!

A többiek rémülten néztek rám, én pedig csak álltam a pultos előtt tanácstalanul.

- Fogsz még ma rendelni? - unottan a pultra dőlt.
- Figyelj már, neked nem tökmindegy? - indultam meg a csaj felé, aki ahogy meglátta közeledő alakomat, egyből felegyenesedett és hátrébb lépett.
- Nyugi már, nem kell balhé - tartotta fel a kezét védekezően.

- Neked is csak nagy a szád - ingerülten a pulthoz simultam. - Na mindegy. Tartsd meg magadnak a piát.

- Köszi. Amúgy Emily vagyok - mosolyogva kezét nyújtotta felém.

Furának találtam ezek után, de elfogadtam a kézfogást. Megráztam a kezét.

- Lauren Jauregui.
- De hát neked nem a színpadon kéne lenni?
- De, igen - itt Camilára pillantottam. - És megyek is.

Elindultunk a színpad felé, Camilát csak úgy húztam magam után.
- Laur, mit csinálsz?
- Nélküled nem megyek fel a színpadra! - szorítottam erősen a kezét.
- De tudod mennyire félek attól, ha sok ember néz?! - próbálta kezét kiszabadítani, kevés sikerrel.

- Értsd meg, kellesz mellém - támasztottam a homlokom az ő homlokának.
- Nem fog menni...
- De fog! - és felmentünk a színpadra.

Mindenhonnan kiabáltak és az első sor már a korláton áthajolva nézte minden léptünket.

Shawn a kezembe nyomta a mikrofont.

- Most mit csináljak? - kérdeztem és hangom bejárta az egész területet. - Baszki, ez ijesztő.

Mindenki nevetett, én pedig rájöttem, hogy nem kéne a mikrofonba pofáznom.

Időközben Camilának is szereztek egy mikrofont.

Számhoz közel emeltem a mikrofont.

Sziasztok! Milyen napotok volt?
Jó lett ez a rész?
Szükségem van a visszajelzésre, szóval valamit írjatok kommentbe. -A