Ébredő Múlt

5.

Lauren szemszöge:

Már Shawn nappalijában ültünk, öten. Camila, Harry, Normani, Shawn és én.
- Skacok ne haragudjatok, én... - hebegett Normani.

- Hagyd abba! - szólt a lányra Harry, mire ő szembefordult vele.
- Könnyű mondani, te balfék! - sziszegett.

- Elég ebből - pattant fel Camila. - Laur, haza akarok menni!
Megforgattam a szemem, aztán Shawnra néztem.
Bólintott.

- Akkor gyere! - kezét lassan megfogtam és elhagytuk a lakást.
Besétáltunk a liftbe és benyomta a "földszint" gombot.
Camila átölelte a derekam és mélyen a szemembe nézett.

Barna szemei az ajkamra meredtek. Visszapillantott a szemembe és közelebb hajolt. Becsuktam a szemem, mint ő.

Puha ajkai súroltak az enyéimet, aztán bátran megcsókolták a kissé szétnyílt ajkaim. Kezem a derekára raktam, majd feljebb csúsztattam és a hajába túrtam.

A lift hirtelen megállt, én pedig hátrébb léptem.
- Majd még folytatjuk?
- Igen.

Leértünk a háztömb melletti parkolóba és ráérősen beszálltunk az autóba.
- Lolo, mi lesz velünk? - fordult felém.
Értetlenül ránéztem.

- Barátok vagyunk, nem? - az ülés szélét piszkálta.
- De igen... - engedtem ki egy hatalmas sóhajt. - Nagyon jó barátok...

Camila szemszöge:

Amióta feltettem azt a hülye kérdést, Lauren csalódottnak látszik. Pedig szerintem semmi rosszat nem mondtam...

Megállt a házam előtt.
- Kiszállhatsz... én tovább gurulok. Tudod - a házuk felé mutatva próbált viccelődni.

- Lauren... - nyúltam a keze után, de ő elrántotta.
- Semmi Lauren. Na most már szállj ki!

- De a cuccod nálam van - nyúltam ismét a keze után.
- Nem baj - engedte, hogy megfogjam a kezét.
- Mégis mi van veled? - csattantam fel hirtelen, mire rémülten hátrébb dőlt.

- Miért vagy ilyen távolságtartó? Miért? Én mégis mi rosszat tettem ellened? Miért rajtam töltöd ki a haragodat? A szomorúságodat? Meg úgy... MINDENT?! - dobálóztam a kérdésekkel, nem törődve azzal, hogy bárkit felkelthetek.

Lauren felnevetett.
FELNEVETETT.
- Nyugodj meg, és szállj ki.
- Rohadt bunkó vagy, Jauregui.

- Szóval már így játszunk? - szeme elsötétült.
- Igen - húztam ki magam, hogy tökéletesen tudjunk farkasszemet nézni.
- Jó - azzal kiszállt a kocsiból és lezárta azt.

Gonoszan elvigyorodott és integetett, mielőtt elindult a kapu felé.
Lehúztam az ablakot.
- Lauren, te nagyon idióta! Csak kerüljek ki innen! Menekülj!

Megpördült és ott állt a kapuban.
Lassan megindult, mint amikor a vadmacska az áldozata felé közelít.
Lehajolt, hogy az állam alá nyúlhasson. Ajkaink épphogy nem értek össze.
- Kérj bocsánatot - súgta ajkaimra.

Nem tudok ellenállni.

- Bocsánat - Lauren önelégülten nyomott egy csókot az orromra és kiengedett a járműből.
- Hol is tartottunk amúgy? - kérdezte séta közben.
- Fogalmam sincs - vontam vállat.

Besétáltunk a kertbe. Megvártam, míg bezárja a kaput.
- Gyere - búgta a fülembe és a bejárati ajtó felé húzott.
- Izgulok, Lauren... - torpantam meg az ajtó előtt.

- Most mégis miért? - nézett rám kérdőn.
- Nem tudom. Megint közel leszek hozzád...
- Ééééés? - döntötte oldalra a fejét.

- Nem tudom megszokni. 1 vagy 2 nap telt el, a bánat tudja hajnali négykor. Álmos vagyok.
- Értem. Lesz időd megszokni engem, mert egy középsuliban fogunk végezni - a gondolattól halványan elmosolyodtam.

- Már nincs olyan sötét, szóval menjünk be, mielőtt valaki meglát minket - mondtam és Lauren óvatosan kinyitotta az ajtót. Besomfordáltam a kezét fogva. Halkan becsukta az ajtót.

- Álmos vagy még? - döntötte homlokát az enyémnek.
- Azt nem mondanám... - megfogtam kezét és a mellkasomra helyeztem.

Szemeztünk és közben a szívverésemet figyeltük. Ahogy egyre jobban gyorsul.
Lauren nagyot nyelt.

- Menjünk a szobámba...
- Jó ötlet.
Felmentünk és miután bezárta (kulccsal is) az ajtót, megindult felém és ledöntött az ágyra.

Fölöttem támaszkodott és úgy mosolygott, mint egy aranyos kislány, akinek a konyhás néni adott repetát. Végigsimítottam az arcán, hátrébb csúsztattam a kezem és a fülénél lévő hajszálakat kezdtem babrálni.

- Nagyon szeretlek. El sem tudod hinni, mennyire - hajolt közelebb.
- Hidd el, tudom, milyen ez az érzés. Veled élem át.
Lauren somolyogva megforgatta a szemét.

Lerántottam és megcsókoltam. Lassan. Szenvedélyesen. Próbáltam minden érzésem beleadni. A félelmet, a kétségeimet. A szeretetem. Szeretem őt.

Lauren ütemesen gyorsított a csók tempóján. Keze bekúszott a pólóm alá. Hideg kezével cirógatni kezdte az oldalam.
- Lauren... - sóhajtottam fel.

Neve hallatán elmosolyodott. Hátradöntöttem a fejem, így a nyakam teljesen védtelen volt. Ki is használta az alkalmat. Megközelítette az előbb említett területet és gondolkodás nélkül megharapta.

Erősen behunytam a szemem. Szívni kezdte a bőröm felületét, én pedig bal kezemet a számra tettem. Túl jó érzés volt.

Körülbelül 20 másodperc múlva ajkai leváltak a nyakamról. Elkerekedett mindkét szeme.
- Ez nagyon látszódik - bámult a nyakamra. - De tetszik.

Értetlenül néztem rá.
- Várj, várj! Lefotózom! - ezzel a mondattal lemászott rólam és az éjjeli szekrényhez lépett.
Elmarta onnan a telefonját és a fejem mellé térdelt.

A vaku villant kettőt.
- Nagyon durva? - kérdeztem félve.
Nem akartam, hogy anyám kinyírjon. Főleg nyáron. Mikor annyi dolgot elterveztem.

A képernyőt felém fordította, én pedig eléggé meglepődtem.
- Mi nem vagyunk normálisak - vigyorodtam el.
- Na és? Kit érdekel? - vigyorgott ő is.

- Engem aztán nem, amíg szét nem választanak minket.
- Helyes - vigyora halvány mosolyba torzult.

Szeretem. De még soha nem mondtam el, mennyire.

- Aludjunk - nyomtam még egy puszit az orrára befejezésképpen. - Holnap ki kell pakolnunk a többi cuccot.
- Segítsek majd? - kúszott be mellém és betakaróztunk.

A plafont bámulva gondolkodtam.

- Aranyos dolog, de nem kell.
A szemem sarkából láttam, hogy megforgatta a szemét. Végül közelebb bújt és átölelt.

- Vissza kéne öltözni - jutott eszembe, és készültem is kikelni az ágyból, de Lauren megmarkolta a csuklóm és egy könnyed mozdulattal visszarántott.

- Majd reggel, cica.

Két sóhaj közt hátat fordítottam neki.
Kihasználva a helyzetet átölelt hátulról.

- Szeretlek, Camila.
- Én is téged.

Egy perc sem telt el, de az álom elnyomott.

xxx

Sziasztok! Ne haragudjatok, hogy ennyit kellett várni erre a részre, de nagyon sok dolog közbejött így az év végére (ugye végzős vagyok és 5 nap múlva ballagok, ráadásul a kórházos ügy sem volt számomra előny). De most sikerült leülnöm a laptop elé, és befejeztem ezt a fejezetet.
Remélem nem haragudott meg rám senki. Szeretem az olvasóimat!!!
-A