Ébredő Múlt

10.

Camila szemszöge:

- Minden rendben lesz - állította le az autót Lauren. - Ez csak az első nap.
- Tudom, de én akkor is félek! - hisztiztem miközben kipattantam a járműből.
- Ne hisztizz - nézett rám szigorúan. - Nem áll jól neked.

Aww. Olyan aranyos.
(szerk.: imádom ezt a sztorit írni)

- Rendben, abbahagytam - kaptam hátamra a táskámat.
- Mindened megvan? - nézett végig rajtam.
Boldogan bólintottam.
- Rendben, akkor mehetünk.

Néha úgy viselkedik, mint az anyám. Vagy rosszabb esetben az apám. Vagy mindkettő, egyszerre. Elég furán hangzik, de ő még erre is képes.

- Aranyos vagy - mondtam, mikor beléptünk a szakgimi kapuján.
- Tudom - vigyorogva lépkedett mellettem.

- Oh, szia Lauren! - jött oda hozzánk egy nálam jóval magasabb barna hajú lány. - Láttam voltál a nyárbúcsúztatón! Szép voltál!
Kínosan megköszörültem a torkomat.
- Köszi, Rebeka - Lauren a szeme sarkából figyelte, ahogy a cipőm orrát bámulom, ezért hamar el is küldte a lányt.

- Észre sem vett engem. Nagyon látszik rajta, hogy tetszel neki...
- Majd észre fog venni, hidd el - kacsintott rám Lauren. - Viszont nekem mennem kell. Remélem nem felejtetted el, melyik osztályba kell menned!

Válaszomat meg sem várva elindult egy másik irányba. A távolból néztem, ahogy megöleli a barátait. Tovább is bámultam volna, ha nem szakítottak volna meg a bámulásban.

- Izé... bocsi... - hallottam a hátam mögül egy kicsit ismerős hangot.
Megfordultam.
- Ne haragudj az előbbiért - Rebeka állt előttem.
- Mindegy - forgattam meg a szemem.

- Te is nagyon szép voltál, ha szabad ezt mondanom - mosolyodott el. - Be sem mutatkoztam.
Kezét felém nyújtotta.
- Rebeka Crouteau vagyok - elfogadtam, s megráztam a kezét.
- Camila Cabello.

- Tudom... vagyis... - megvakarta a tarkóját. - Tudod. Nyárbúcsúztató.
- Mindent értek.
- Egyébként nem ismered a 12/F osztályt? - kérdeztem. - Oda vettek fel.
- Na neeeeee - lépett hátrébb nevetve.
- Mi az?

- Osztálytársak leszünk.
- Jaj... de jó - néztem komolytalanul a szemébe, mire újra elnevette magát.
- Nem bírsz engem, igaz? - sóhajtott fel.
- Nem ismerlek - pontosítottam.
- Ja, igaz - biccentett és ránézett a karórájára. - 24 perc múlva csengetnek. Jössz?

Szótlanul elindultam mellette. Felszenvedtük magunkat a 2. emeletre, és balra a 3. ajtón betértünk.
- Szeretnél mellettem ülni? - vetette fel.
- Miért is ne? - lepakoltunk a fal felőli padsornak a 3. padjába.

- Szia...sztok - lépett be Sophie és ahogy meglátott engem, ledermedt. - Camila?
- Ti ismeritek egymást? - kérdezte Rebeka.
- Elég régóta - mondta Sophie halkan és beült a mögöttünk lévő padba.
Hátrafordultam és kérdőn néztem rá.

- Nyugi semmi bajom veled, de ezt te is tudod, csak reggel van - felsóhajtott és elterült a pad sima felületén. - Keltsetek majd fel.
- Mindig is ilyen volt - jegyezte meg Rebeka.
- Én is jól tudom - lehajtottam a fejem a padra. Rebeka is megtette.

- Cukik lennétek együtt - Sophie dünnyögte mögöttünk.
- Jézusom, nem - kezdtem el nevetni.
Az új osztálytársak szállingóztak a terembe, szép libasorban, pár perces kihagyással.

- Úúú, te egy új lány vagy - mért végig egy szőke srác.
- Nem ez a nevem - ráncoltam a homlokom.
- Gondoltam - a srác kuncogva megvakarta a tarkóját. - Blake Huston vagyok, simán csak Blake.
- Camila Cabello - mutatkoztam be én is.

A többiek nem foglalkoztak velem, csak Rebeka. Sophie sikeresen álomra hajtotta a fejét, de nem sok időre, ugyanis szőke fejét alufólia darabokkal záporozták.

- Pusztuljatok el ti átkozott marhák! - Sophie puffogva elindult Blake társasága felé és megrángatta az előbb említett fiú bal fülét.
- Áú! - sipítozott, mire az egész terem hangos nevetésbe kezdett.

A terem ajtaja hatalmas hanggal csapódott be. Az osztályfőnök ezzel jelezte jelenlétét. Mindenki a kiválasztott helyére sietett és helyet is foglalt.

- Jó reggelt, 12/F! - nézett körbe.
- Jó reggelt! - köszöntünk vissza.
- Gondolom észrevettétek, de azért elmondom, van egy új osztálytársatok - itt mindenki rám pillantott, amitől egy kisebb görcs keletkezett a gyomromban.

Sietősen bemutatkoztam. Óra végéig rólam beszélt mindenki, attól függetlenül, hogy a tanárnő az e heti órarendet lediktálta.

- Ma csak 3 osztályfőnöki óra lesz, utána mehettek haza - fejezte be mondandóját mosolyogva és kisétált a teremből.
- Ez az! - ujjongott mellettem Rebeka. Unottan előkaptam a táskából a pénztárcámat.
- Vezess el a büféhez - mélyen Rebeka szemébe néztem.
- Oké...

2 zacskó csokis muffinnal tértünk vissza.
- Nem sajnálod a pénzt - vett el egy muffint tőlem Sophie.
- Nem abban a családban nőttem fel, hogy sajnáljam - én is elővettem egy muffint és leszedtem róla a papírt.
- Nem gondolod magad egoistának? - Rebeka kicsit ellenséges szempárjával találtam magam szemben.

- Jézusom, miért kell mindent komolyan venni? - fakadtam ki.
- Pont azt csinálod... - játékosan meglökte a vállamat.
Lauren belépett a terembe és féltékenységét nem is tervezte elrejteni, mikor meglátta Rebeka kezét a vállamon.

- Sziasztok - mosolyodott el és lopva Rebekára sandított, aki már egy muffint szorongatott.
Nyomott egy puszit a homlokomra, mire elmosolyodtam.
- Milyen eddig a suli? - érdeklődött és felült Sophie padjára.
- Rám ne ülj azzal a seggel - motyogta Sophie, de Lauren... hát... le se szarta.

- Lauren, egy órája láttalak. Semmi nem történt.
- Én nem mondanám semminek azt, amit láttam... - utalt arra, hogy Rebeka milyen közel volt hozzám. - De mindegy is. Legyél jó!

Nyomott még egy puszit a homlokomra és odament Blakehez beszélgetni.

- Most mi baja van? - nézett rám Rebeka kérdőn.
Megrántottam a vállam.
- Nem tudom.

xxx

- Elmegyünk kajálni? - kérdezte Rebeka, mikor kiléptünk az iskola kapuján.
- Ja, miért is ne?

Elmentünk a legközelebbi mekibe és ebédeltünk. Ott volt Blake, Sophie, Rebeka és én.

- Felelsz vagy mersz? - hajolt közelebb Rebeka.
- Merek - néztem kihívóan.
- Csókolj meg.

Ez a rész nem lett olyan hosszú, szóval ne haragudjatok rám. Előre is köszönöm a visszajelzéseket. -A