Ébredő Múlt

15.

Camila szemszöge:

- Keith, utoljára mondom, hagyj békén - Normani szigorú hangon beszélt az előtte álló, vörös hajú sráccal.

Hülye paraszt.

- Könyörgöm, adj még egy esélyt. A szemeid akár a csokoládé... olyan vonzóak... a hajad olyan selymes... - borult térdre Keith.

- Uhh, hallottad? - kerekedett el Normani szeme, miközben Keithet kérdezte.

- Ömm... nem, mit? - a fiú értetlenül nézett rá.

- Hallom a nyálad csöpögését, köcsög. Na húzz el innen szépen, mielőtt ki nem adom a házi feladatodat - rivallt rá az afroamerikai.

Mindenkiből kitört a röhögőgörcs, a vöröske pedig szégyenkezve megforgatta a szemét és valamit motyogott az orra alatt.

- Na mindegy, akkor bassz másokkal.

Ekkor hátat fordított, de én utána kiáltottam.

- Hát jobban is teszi, mert te elég retkes és tagadhatatlanul büdös vagy. Szegény Normani, a végén még elkapna valami betegséget tőled!

Lauren vigyorogva lepacsizott velem.

- Te maradj ki ebből, ribanc! - és ekkor egy égető lyukat éreztem a hasam bal oldalán. A vérem fröccsent: a látásom egy pillanat töredékére megszűnt.

Külső szemmel láttam, ahogy lassítva a földre zuhanok. Sophie és Normani egyszerre sikítottak fel, Lauren elindult felém, Keith pedig megfutamodott és elrohant, ahogy az összes többi ember, aki az ebédlőben végignézte az akciót.

- Camila? - Lauren megrázta a vállam.
- Jól vagyok - válaszoltam, de a szám nem mozgott.

Borzasztóan néztem ki. Teljesen lesápadtam, egyre több vért veszítettem.

Azt hittem, meghalok.

Éreztem, ahogy kezdek elhalványodni.

Minden szó, mondat, mozdulat összemosódott.

- 911? Iskolai lövöldözés történt... - innentől nem hallottam semmit.

- Lauren? - nem tudtam megszólalni. A belső hangom tudott csak beszélni.

- Könyörgöm, ébresszetek fel!!! - kiabáltam magamban.

A szerelmem forró kezei közé vette az arcom.

- Camila... könyörgöm... ne hagyj itt - csókolgatta a homlokomat és ajkai már égették a jéghideg arcomat.

- Nagyon kihűlt... - zokogott Sophie és ekkor hallottam, hogy berontott az igazgatónő rikácsolva, és eszetlenül csapkodva.

Valaki mentsen meg...

xxx

- Ébren van már? - hallottam egy hirtelen idegen fiú hangot, majd nagy nehezen az idő elteltével sikerült beazonosítani, hogy csak Shawn az.

- Nem tudom - Lauren hangja rekedtesebb volt a szokásosnál.

Belesajdult a szívem a gondolatba, hogy mennyit sírhatott.

Nagy nehezen kinyitottam a szemeim, azonban a fény miatt inkább visszacsuktam.

- Nem ezt érdemli - mondta Shawn és szinte láttam magam előtt, ahogy Lauren szomorúan bólogat.

Megerőltettem magam és elviselve a hirtelen fényt, ami a retinámat éri, sikeresen kinyitottam a szemem.

- Camila!

Egyszerre borultak a nyakamba.

- Mi a szar történt? - ültem fel az ágyban és végignéztem magamon.

Lauren szólásra nyitotta a száját, de megelőztem.

- Mikor fürödtem utoljára?! Fúj de büdös vagyok.

Hangos nevetésbe kezdtünk, de egy doktor megszakította a jókedvünket.

- Ms. Cabello. Örülök, hogy 2 nap után végre felébredt - itt tartott egy kis szünetet és fentebb tolta a szemüvegét. - Először is. Van egy jó hírem. Már csak egy beavatkozásra lesz szükség, hogy kivehessük a varratot a hasa belső falából.

Bólintottam.

- De még 3 hétig bent kell maradnia megfigyelésen. Nem roncsolódott annyira a szervezete, mint gondoltuk. Bár elég mély seb volt. Azt hittük túl sem éli. Erre alig lyukasztotta át a hasfalat - magyarázta az orvos, majd legyintett egyet. - Mindegy is. 2 óra múlva bejön egy ápolónő felülvizsgálni az állapotát és feltesz pár kérdést. További szép napot kívánok.

Két erőltetett sóhaj közt elhagyta a kórtermet.

- Ez a faszi is állandóan hűtözteti a gyomrát, ráadásul tök feleslegesen - rázta a fejét Shawn, én pedig akaratlanul is elmosolyodtam.

Belenyilallt az oldalamba és reflexből odakaptam. Nyögtem egy elég hallhatót, ugyanis Shawn torkából egy visszafojtott röhögés csúszott elő.

- Nem vicces, te faszfej! - nem törődve a jelenlétükkel, felhúztam az egyébként számomra idegen hálóinget és kíváncsian fürkésztem a kötést.

- Aztaaaa - kezdtem simogatni.
- Fúj Cabello! - szörnyülködött Shawn.

- Én nem fújok, max a szél! - nyújtottam ki a nyelvem.

- Elég vagy leharapom a nyelved - szólalt meg most már Lauren is.

- Gyere cica - kacsintottam.

- Menjetek szobára.. - Shawn épphogy kimondta, a telefonjából elkezdett szólni Justin Biebertől a Baby című dal.

- Ez most komoly? - kérdeztem nevetve, Lauren pedig kis híján leesett a székről.

- Nem tudjátok mi a jó... - hagyta el a termet és felvette a telefonhívást.

- Csak azért állította be, hogy jobb kedved legyen.
- Igen?
- Igen - bólintott Lauren.

- Azt hittem te mondtad neki - vigyorodtam el.
- Talán...

- Camila? - futott be az ajtón anya.
- Szia anya - integettem, és szoros ölelésbe húzott.

- Annyira boldog voltam, mikor megtudtam, hogy felkeltél... képzeld, lent ültem a portánál, azaz... aludtam apád vállán, mikor megkaptam a hírt. Hát, nem örültem először, hogy fel kell kelnem, de mikor meghallottam, hogy végre kinyitottad a szemed és reagálsz mindenre, sőt, beszélsz, nevetsz, egyből úgy rohantam a lift felé, mintha visszamentem volna a gimis éveimbe és tesi óra lett volna. Oh, a régi szép idők...

- Anya... állj - paskoltam meg vihogva a hátát. - Én is örülök annak, hogy látlak. De nem haltam meg! Még.

- Jaj, te bolond gyerek - hőkölt hátra majd mérgesen rácsapott a homlokomra.

- Az előbb még a lelkedet kiaggódtad miattam, most meg csapkodsz. Szép dolog, mondhatom - dünnyögtem.

- Van egy lány amúgy. Azt hiszem azt mondta, hogy osztálytársak vagytok. Nem emlékszem a nevére. De ha szeretnéd szólok neki. De egyszerre csak egy ember lehet bent nálad, szóval ha úgy nézzük a dolgokat, most szabályt szegtünk - sandított Laurenre.

- Hívd be.

Anya bólintott, kitessékelte Laurent és rá fél percre, egy olyan ember lépett be az ajtón, akit legszívesebben a legközelebbi ablakon kilöktem volna.

Rebeka.

______________
Ki a kedvenc szereplőtök?🤔

2018. 11. 12.
Hétfő
19:55