Egy új kor

1. Egy újabb nap

- Layra, ébresztő lustaság! - Szolóngatott egy erős férfi hang. Én erre csak oldalra feküdtem, hátamat pontosabban, a sárkányos hálóingemet mutatva a baldachinos ágyam szélén ülő férfinak, majd morogva a fejemre húztam a párnám.
- Igen? Ilyet akarsz játszani? Nesze, ettől majd biztosan felébretsz! - Mondta a bátyám, majd a hátam mögött titokban, az ágyam mellet lévő gyönyörűséges üveg vázából vízidomítással a fejem fölé emelt egy kis vizet, majd elengedte, és az eddig a kezével tartott víz egyenesen rám esett, átasztatva a párnám a takaróm a hálóingem, egy szóval mindenemet. Én, a bátyám ezen tevékenységekének hatására egy jó nagyot sikoltottam ijettemben. Megfogtam, és a csurom vizes párnát levettem a fejemről, majd nem messze tőlem az ágyam vége felé dombtam. Mérgesen felültem az ágyamban. Világos kék, már majd nem fehér szemeimben most düh égett, vállamig érő gesztenye barna hajam, most kissé kocósan és vizesen borult a vállamra.
- Óriási szerencséd, Aris, hogy még nem estem át a Mágixun, és még nem nem tudom, hogy mi a mágiám! - Jelentettem ki dühösen a bátyám szemébe nézve. - Vagy, hogy van e egyáltalán... - Tettem hozzá végül morogva, lesütve a szemem.
- Biztos van erőd! - Tette barátságosan a még mindig vizes vállamra a kezét. - És már csak két nap van a tizenötödik szülinapodig, úgyhogy úgy is hamarosan megtudod! - Bíztatott kedvesen Aris.
- Nem akarok tizenöt lenni! Nem akarok át menni ezen az egész Szertartáson...tök hülyeség... - Mondtam durcásan, kócós, kissé vizes hajamon igazítva egyett.
- Tudod, hogy ez nem választás kérdése! - Mondta Aris. A férfi már huszonhárom éves, már rég túl esett ezen az egész rítuson, úgyhogy könnyen beszélt, ami őszintén megvallva, nagyon idegesített.
- Tudom. Az lesz ebben az egyet jó, hogy majd jól elpáholhatom a feneked! - Mondtam mosolyogva, majd a vizes párnámhoz nyúltam, és egy jó nagyot a fejére vágtam. Arist annyira hirtelen érte ez a mozdulat, hogy rögtön lebucskázott az ágyam szélről a földre. Mostmár a feje, rajta a világos barna haja vizes lett. Vissza kapta, úgy kell neki! A férfi nem szólt semmit csak mosolyogva felállt a földről.
- Öltözz fel! Lent találkozunk a harctéren! - Mondta Aris vigyorogva, majd kiment az ajtón és becsukta maga után. Ekkor hátra feküdtem, egy sóhajtás kíséretében, mire észre vedtem, hogy még mindig csupa víz az egész ágyam.
- A francba, Aris! - üvöltöttem, majd kipantattam az ágyamból. Az óriási gardróbomhoz mentem, majd kinyitottam. Természetesen tele volt ruhákkal, de nem szoknyákkal meg magassarkukkal. Inkább farmernadrágokkal és bőrdzsekikkel. Mi mást is várhatna az ember, ha a Kritáni vezér lánya?! Kivettem egy hosszú farmernadrágot, mert ugyan igaz, hogy tavasz van, de attól még reggel hideg van. Mellé vettem a kedvenc fekete szívdekoltású pólóm, és ki vettem egy sötét lila szinte már fekete bőrdzsekit és bevonultam a fürdőszobámba. Tíz perc múlva mindent el is intéztem. Kijöttem fürdőből, felvettem az imádott fekete hosszú szárú csizmám, majd elindultam a harctér felé. A harctéren a harcosok, vadászok gyakorolták a fegyver forgatást. Igazából csak egy zöld fűvű rét volt, íjjász táblákkal, meg mindennel, ami csak kell a fegyver forgatáshoz. Leszaladtam a fehér gyönyörűen csillogó csiga lépcsőn. Mikor leértem, rögtön balra fordultam és ott egy nagy helyiségbe értem. Az egész terem csodálatosan csillogott a fehér márványtól, a szép gyémánt csillár pedig úgy díszelgett a terem közepén a plafonon, mint egy csillag az éjsötét égbolton. A márvány falakon nagy festmények voltak, az egykor valaha élt leghatalmasabb mágusokról. Egyáltalán nem irígyeltem őket! Ezen a téren mindig csodálkozva megyek végig. Ahogy kiértem a teremből apámmal találtam magam szemben.
- Jó reggel kicsim, hová indulsz? - Kérdezte nagy kíváncsian a kissé hordó hasú férfi.
- Kimegyek Arissel gyakorolni! - Jelentettem ki büszkén.
- Rendben! - Mondta, majd közel hajolt hozzám, és a vállamra helyezte finoman a kezét. - Agy neki! - biztatott kedvesen hangsúllyal, mosolyogva, mire én is viszonoztam és nagy önbizalommal futni kezdtem az óriási, nyitva tárt kapu felé ami már beszűrödött az emberek zaja és a fehér fény, de mielött át léptem volna rajta vissza üvöltöttem apámnak.
- Úgy lesz! - Mondtam végül, majd kimentem a kapun. Amint kiértem, egy nagyon nagy falu tárúlt elém sürgő-forgó emberekkel, kik éppen a dolgukat végezték. Jó reggelt! Jó reggelt! Csak ezt hallottam egész végig míg végig szaladtam gyönyörűen szép városon. Mindenki ismert a faluban, de én viszont nem ismertem mindenkit így néha kicsit félve köszöntem vissza. A város mögött gyönyörű szép zöldterek voltak. Hol rétek, hol csillogó kék folyók, hol pedig erdők. A Kritáni város mellet, majdnem közvetlen mellet feküdt a Liktai erdő. Az a bizonyos közös terület ahova tilos bemenni. Mindig is annyira vonzott ez az erdő. Tudom, tudom, hogy más erdők is vannak Kritánon, szebnél szebbek, de akkor is...annyira vonzott az ismeretlen...
Ahogy így gondolkodtam oda is értem a zölden fénylő réthez. Minden hol íj táblák, fegyverek, és legfőképpen harcosok. Lehetett látni, ahogy a férfiak és nők homlokán meg-meg csillan az izzadság a napfényétől. Ahogy végig haladtam köztük, sok harcikiáltást és földre esést hallottam és láttam.
A rét legvégén ott várt Aris, kezében két, a napfénytől megcsillanó karddal. Odaértem hozzá, és tőlle körülbelül négy méterre megálltam, majd farkas szemezés következett.
- Nesze! - Mondta Aris, egy sunyi mosolyt villantva, majd egy lépést közelebb lépve odadobta nekem az egyik kardot, amit ügyesen elkaptam, majd vissza lépet megtartva a négy méter távolságot. - Nincs harapás, karmolás, haj tépés, mágia! Értetted? - kérdezte.
- Igen! - Mondtam, kicsit elszégyelve magam, mert ezeket már mind csináltam. Őszintén megvalva, nem vagyok valami jó kardvívásban. Az én asztalom inkább az íjászat. Nem akarok dicskedni, de én vagyok a legjobb íjász egész Kritánban.
- Készen állsz? - Kérdezte Aris, kezében szorongatva kardját.
- Ennél jobban nem is lehetnék készen! - Mondtam komoly arcot vágva.
- Nem kíméllek! - Jelentette ki a férfi, gúnyos mosollyal az arcán.
- Nem is kell! - Mondtam, majd neki rontottam a bátyámnak, a kardal a kezemben, ami most kezdet el csak igazán fényleni a Nap sugaraitól.