Egy új kor

3. Felkészülés

Ma reggel, kivételesen korán keltem... nagyon korán. A Nap, épp hogy feljött az égboltra a hegyek mögött. Szép, sárgás, fényes sugarai szétterültek a hegyeken, mint valami óriási madár szárnyai repülés közben. A Nap sugarai nyújtóztak még, hogy elérjék birodalmunkat, de úgy tünt, mintha még neki is korán lett volna ahhoz, hogy teljesen kibuljón a zöld, lombos takarók mögül. Úgyhogy Kritán ezen részét már nem terítette be a fény, de azért a sötétség sem uralkodott, olyan köztes állapot volt. Az ég színe nem is világos kék, de nem is sötét kék, inkább olyan kicsit szürkésebb kék.
Miután felkeltem és minden reggeli teendőt elvégeztem, lassan, lopakodva indultam meg a fehér lépcsökőn lefelé, amiken a Nap némely sugara meg-megcsillant. Igyekeztem, úgy át menni a nagy, festményekkel teli termen, hogy a fekete csizmám ne kopogjon a márvány padlón, de ez még lábújhegyen sem sikerült, nem hogy teli talppal. Mikor át sétáltam a nagy termen, megálltam a nagy, még csukott fa kapu elött. Ráraktam a kezem, és szépen lassan végig húztam a kapuba faragott különféle mintákon. Mielött ki surrantam volna, egy nagyot sóhajtottam, majd kezemmel bele túrtam dús, barna hajamba. Ezután, csak pont annyira nyitottam ki a kaput, hogy épp átcsusszanhassak rajta. Mikor kiértem, óvatosan becsuktam a kaput, hogy senkit fel ne ébresszek. A városban még csak pár ember kószált. A Nap sugarai, pedig még mindig nem nyújtóztak ki annyira, hogy elérjék a várost, a Nap pedig még mindig csak ott volt a zöld magas lomb takarójával bebugyolálva. Utam, rögtön a palota mögötti istállókba vezetett, ahol a harcosok tartották lovaikat. Ahogy egyre jobban közeledtem az istállók felé, egyre jobban éreztem a lócitrom a szalma és persze a lószagot. Bementem az egyik istállóba, ami egy jóféle fatákolmány volt. Ahogy végig sétáltam az istálló folyósólyán, mind a két oldalról a boxokból szebblén szebb pegazusok és unikornisok bámultak rám, minden féle színben, és minden féle fajtában. Az istálló legutolsó boxában volt az én kis cikuságom. Mikor oda értem elé, egy jó nagyot felnyerített boldogan.
- Szia, Árnyék! - Köszöntöttem vidáman a lovamat. Árnyék, egy sima egyszerű fríz ló. Hasonlít az esti égbolthoz: fekete és a szeme olyan, mint az éjszakában a fénylő hold, csak a csillagok nem stimmelnek oda. Gyönyőrű sörénye, mindig ápolt volt és mindig szépen borúlt rá fényes bőrére. Ő volt az egyetlen sima ló ebben az istállóban. Nagyon szeretem mert, olyan kiszámíthatatlan, olyan más mint a többi, és még a szélnél is gyorsabb.
- Ma kimegyünk egyet lovagolni! - Jelentettem ki, majd a boxa elötti vödörből kiragattam egy nagy piros almát és oda nyújtottam Árnyéknak. Vártam, míg jó ízűen elrágcsálta, majd át mentem egy másik szobába az istállón belül, ahol a lovas felszereléseket tartottuk. Odavittem a keféket a nyerget és a kantárt. Mikor bementem Árnyék boxába, elöször is figyelmesen lecsutakoltam. Mikor kész voltam, feladtam rá a kantárt majd a nyerget, aminek a hevederét jól meghúztam. Ezután át szaladtam a szobába, ahonnan a felszereléseket hoztam. A szobában kinyitottam egy fa szekrény, ahol a fegyvereimet tartottam. Elköször is kivettem az egyik kedvencemet, egy szürke szinte már fekete fémű kardot, amit a hüvelyével együtt beletűztem az övembe. Majd végül a kedvencem, az íjjam és a nyilak. Egy gyönyörű fekete íjam van, amit a kezembe fogtam, majd kivettem tegezt benne a nyílvesszőket - Amik szintén feketék voltak. - Majd azt a hátamra akasztottam és így mentem vissza Árnyékhoz. Kivezettem a boxból, rá ültem, majd így, teljes harci díszben vonultam végig a városon. Amire oda értem a harctérre, a Nap már szinte majdnem előbújt a hegyek mögül.
Mikor megérkeztem, leszálltam Árnyékról, majd eleresztettem legelni, míg én a kardforgatást gyakorlom a levegővel. Véres egy küzdelem volt, de végül én győztem, pont addigra, mire az izzadság cseppek kijöttek a homlokomon. A Nap már teljesen felkelt, és a harcosok is kezdtek megérkezni, majd gyakorlásba kezdtek. Addigra befejeztem a levegővel harcolást, mert a végén még mindenki hülyének nézz. És elkezdtem az íjászatot. Minden hogy lőttem. Térdelve, állva, ahány féle képen csak tuttam, és nem is sejtve, hogy a távolban figyelnek.
- Szerinted végig csinálja? - Kérdezte Aris apámtól, miközben mindketten a dombról figyeltek. Ekkor ismét pontosan a közepébe találtam az íjásztáblának.
- Szerintem igen! Készen áll rá! Ő, egy nagyon különleges lány! - Mondta apám önbizalom teljesen, majd elment.
Egész nap gyakoroltam, kivéve mikor szünetet tartottam. Hol kardvívást a harcosokkal és Arissal, hol íjászatot, hol meg fegyver nélküli harcot. A végén Napnyugta környékén, már csak én gyakoroltam, de úgy, hogy miközben Árnyék hátán ültem és vágtáztam vagy ügettem úgy lőttem az íjal, sorra a céltáblákat, és legtöbbször a közepüket találtam a nyílvesszőkkel. A Nap pont ugyanúgy viselkedett mint reggel, csak most nem Keletről jött felfele, hanem Nyugaton ment lefele. De a látvány is hasonlított, azon kívűl, hogy most rózsaszín és lila volt az ég, a nap sugarai pedig narancssárgák. A legvégén már csurgott le puha bőrömön végig a sós izadságom, ezért úgy döntöttem, hogy egy kis pihenés nem árt. Az összes fegyveremet, és a bőrdzsekimet ledomtam a fűre, Árnyék hátárol lehajolva. Majd lassan megfordultam Árnyékkal a Napnyugta felé, aminek sugarai már nem égettek és fénye nem sütette ki a szemünket. Elöttünk a végtelenségig a zöld fűvű rét terült el, teli virágokkal.
- Készen állsz? - Kérdeztem megsimogattva lovam nyakát. Választ nem kaptam, így elindultunk Árnyékkal ügetésben, majd vágtába váltottunk át. A szembe jövő szél fújta barna hajam, és Árnyék sörényét. Olyan szabad vagyok most ebben a pillanatban...olyan élettel teli. Fantasztikus érzés, végig vágtatni egy éj sötét lovon, egy virágoktól illatozó, zöld füvű réten. Olyan szabad volt a lelkem, csak az volt a baki, hogy holnap minden eldől, holnaptól minden megváltozik az életemben...csak ez az egyetlen gondolat zavart...
Miután már szinte teljesen lement a Nap, Árnyékkal vissza mentünk a palotához. Bevittem az istállójába, lecsutakoltam, megitattam, elraktam a fegyvereimet. Miután mindent elvégeztem haza mentem. Ez egy igazán fárasztó nap volt, úgyhogy vacsora és fürdés után rögtön bedőltem az ágyamba. Nagyon izgultam és féltem a holnapi nap akadályaitól. Holnap megtudom mi az erőm, ez tök jó! Nem tudom, hogy mi fog történni velem holnap, azt sem, hogy minden rendben lesz e, de az biztos, hogy bármi lesz is, én nem fogom magam harc nélkül megadni...