Egy új kor

2. A próba előtt

Amikor először neki rohantam vadul kiabálva kardommal a kezemben, kiugrott elöllem, én meg botladoztam, de végül kiegyenesettem, majd szembe fordúltam vele.
- Na mivan? Csak enyit tusz? - Kérdezte Aris szemtelenen, szét tárva karjait. Bevallom, nagyon ideges voltam. Nem azért, mert egy nálam sokkal jobb kardforgatóval szállok szembe...ááá nem...inkább a körülöttünk tömörülő emberek súgdolózása, morajlása miatt.
- Ez még csak a kezdet! - Vágtam vissza bátyámnak, a mondatom végén elmosolyodva, majd újra neki rontottam, kicsit kevesebb lendülettel. Ezúttal, egymással szemben álltunk meg. Az összecsapódótt fém hangja, csak úgy terlyedt szét az egész feszültséggel megtelt térben. Pár pillanatig farkasszemeztünk, majd elvettük egy hirtelen mozdulattal, kardjainkat egymástól. A lendülettől, és andrenalinnal megtelve léptünk hátra egymástól, majd lassan körözni kezdtük, egymásról nem levéve égő tekintetünket.
- Túl sok gondolat...túl sok...üritsd ki a fejed! - Bíztatott keményen az ellenfelem.
- Könnyű ezt mondani! - Mondtam türelmetlenül.
- Mi ez? Kardvívás vagy szópárbaj?! - Szólalt meg egy mély férfi hang a tömegből. Amit én, és a velem szemben álló semmibe vett. A következő pillanatban Aris támadt rám, vadul, nem kímélve, ahogy az megígérte. Megjelentek homlokomon az első izzadság cseppek, amik Aris homlokán már rég kijöttek, és lassan csurogtak le arcán. Csak a kardok, pontosabban, a fémek össze csattanását, a harci kiáltásokat, fájdalmas nyögéseket és a tömeg szurkolását lehetett hallani. Az elején vesztésre álltam, de végül nagyon megeröltetve magam, kivertem kezéből a kardját ami nem messze tőle a földre repült.
- Ügyes! - Dicsért meg Aris, miközben a nyakához fogtam a kardom pengéjét.
- Győztem, győztem, győztem! - Énekeltem, tengelyem körül megfordulva egyett a kardal hadonászva a kezemben. Nos...hát ez hiba volt!. Aris kihasználta, hogy nem figyelek oda. Gyorsan lehajolt a kardjáér, majd legugolt, kinyújtotta egyik lábát, fordult egyett, mire én elveszítettem egyensúlyom és hanyatt estem, egy fájdalmas nyögés kíséretében. Most fordult a kocka, ő tartotta az én nyakamhoz a fémpengéjét.
- Sose veszítsd el a figyelmed! - Oktatott ki. - És nem, nem győztél! Én győztem! - Mondta a győztes büszkén. Majd kezet nyújtott felém. A felém nyújtott, izzadt, piszkos kezet a helyett, hogy elfogadtam volna, félre löktem, majd lassan feltápászkodtam, és elindultam a város felé. Mikor az embertömeghez értem undokan, és dühösen félre löktem őket az utamból.
-Vigyázat! Takarodj előllem! - Ezeket a mondatokat ismételgettem, mire végre túl jutottam az embereken, egy kis folyosót hagyva magam után.
- Lay! - Kiáltott utánam Aris. Egy percre meg álltam, majd tovább mentem. Aris oda adta a kardokat egy izmos férfinak, majd utánnam szaladt. Mikor utolért, megragadta a vállam, és maga felé fordított.
- Tudom, mit érzel! Mikor én elötte álltam... - Itt félbe szakítottam a mondatát.
- Már megint TE...mindig csak te így, meg te úgy...- Ordibáltam vissza bátyámnak. - Holnap után, ott fogok állni a Liktai erdő küszöbén, hogy ejussak majd a nagy mágushoz, akitől megtudom milyen képességem van... - Mondtam, de már sokkal higadtabban, mint az elöbb. - És nem elég, hogy én leszek ott a legfiatalabb, nem! Ott az erdő, hol veszélyesebbnél veszélyesebb lények bújnak meg, és bármikor megölhetnek...- Itt hagytam egy kis szünetet.
- Elö... - kezdte a mondtát Aris, de rögtön közbe vágtam.
- És még e mellet is, ott vannak a Malkonok, akik szintén veszélyesek! - Fejeztem be végül lehajtott fejjel.
- Elöször is! - kezdte Aris, szépen, lassan, nyugott hangsúllyal. - Azért beszélek magamról, hogy velem mi történt, mert hátha segít ez valamit, hogy én is túl mentem már ezen, én is ott voltam, és itt vagyok! Élek és virulok! Ez nem egy lehetetlen küldetés. - Magyarázta. - Másodszor! Nem te leszel a legfiatalabb, maximum az EGYIK legfiatalabb! - Jelentette ki vigasztalás képpen.
- Kösz... - Jegyeztem meg halkan, karba fonva karjaimat a testem elött.
- Mert ugyan is, csak azok szállnak veled ringbe, akiknek úgyanúgy májusban van a szülinapjuk, mint neked. Úgyhogy maximum harminc nappal lehetnek nálad idősebbek. - Fejezte be a mondatát.
- Az pont elég ahhoz, hogy sokkal több tapasztalattal bírjanak, mint én... - Mondtam szemrehányóan.
- Harmadszor! - Kezdte ismét az imádott bátyám, mire én jó nagyot sóhajtottam. - Sokat gyakoroltunk! Ha koncentrálsz, és figyelsz menni fog! És a Malkonokkal meg ne foglalkozz, senkinek sincs még ereje, meg amúgy is, benne van a játék szabályban, hogy Kritánok és Malkonok nem ölhetik meg egymást a Mágixu alatt, úgy hogy nincs para. - Próbált megnyugtatni, kevés sikerrel. Én erre egy újabbat sóhallytottam, de olyat, mintha a világ összes terhe rajtam lenne.
- Holnap még gyakorlunk, és össze készíted a Mágixura vitt felszerelésed! Nyugi, minden rendben lesz! - Mondta Aris bíztatva. Aris mindig is azaz optimista típus volt. Mindig bíztatott, és segített, a mellet, hogy neki is dolga van, hisz nem sokára ő lesz a Kritánok vezére, ami azért nem kis szó!
- Köszi, hogy hiszel bennem! - Mondtam rámosolyogva bátyámra.
- Nincs mit, de most már mennem kell! Majd még össze futunk! - Mondta majd ott hagyott.
Én a nap többi részét a városban töltöttem, járkáltam föl és alá, hátha találok valami érdekeset a piacon. Mikor elkezdett sötéteni, kigyúltak a fények a városban. Olyan gyönyörű látvány, és olyan jó érzés végig sétálni egy olyan szép városon, főleg este. Mikor haza értem, leültünk apámmal és Arisal az asztal mellé vacsorázni. Elmeséltük apámnak, hogy ma mi volt velünk, majd ő is elmesélte, hogy mi volt vele. Végül teli hassal, vonultam be a szobámba. Kicsit még fent voltam, majd lefürödtem, bele bújtam a pizsimbe, és végül befeküdtem az ágyamba. Sokáig fent voltam, nem tudtam aludni. Folyton a holnaputáni nap járt a fejemben, hogy mi fog történni, vagy milyen erőm lesz, vagy hogy és mi lesz...nem tudtam, elképzelésem sincs.
Az egész olyan kiszámíthatatlan, olyan...olyan...ezt nehéz megfogalmazni vagy inkább gondolatokba önteni. Biztos veled is volt már olyan, hogy át kell vergődnőd magad egy veszélyekkel teli erdőn az ellenségeiddel együtt csak azért, hogy egy öregfószer megmondja neked, hogy mi a mágiád!
Annyit gondolgodtam, de annyit...hogy végül elnyomott az álom...