Egy új kor

18. Esti tábortűz

Ahogy haladtunk célunk felé, a Nap is úgy haladt az égen, mindig más-más szögből megvilágítva sugaraival az erdő szebbnél szebb területeit. Őszíntén megvalva, kedvelem Zoët. Jó fej, bár kicsit zárkozottnak tűnik, de egyszer úgy is megkell törnie a jégnek...vagy nem...
Mikor a Nap elkezdtett betakarózni, magas takaróival, mi előkészítettük az esti táborhelyünket, közepén egy, az Eric álltal meggyújtott tábortüzzel. A forrón égő tábortüznél vacsoráztunk, pontosabban sütögettünk minden féle állatot, amit Zoë és Richard vadászott le. Igazán rendhagyó egy vacsora volt, de nem volt rosz. Az égő tűz fénye, mindenkinek az arcát sárgás fénnyel világította meg, így a szemkontaktust valamennyire tudtuk tartani a minket körülvevő sötétségben.
- Szóval! - Kezdte Zoë, miután mindenki befejezte a vacsorát és körbe ültük, vagy feküdtük a tábortüzet. - Te tűzidomár vagy! - Mutatott Ericre. - Te föld! - Mutatott Richardra. - Te teleportál! - Mutatott Christopherre. Majd egy kis szünet után folytatta az Elf. - Na, és te? - Mutatott végül rám. - Te mit tutsz? - Kérdezte kíváncsian a lány.
- Nos, hát ez elég...elég bonyolult...- Mondtam kínosan, miközben megvakartam a tarkómat.
- Lay, mind a négy elemet irányítja! - Jelentette ki izgatottan és büszkén Chris, mintha ő lenne a világ mindenség királya. Az Elf lánynak, nagyra kerekedtek a szemei.
- Ez most komoly??? - Kérdezte Zoë.
- A legkomolyabb! - Mondta Christopher. Jól van, most már kicsit leálhatna a Kalapos.
- Azta! És hogyan? Úgy tudtam, a Kritániaké a víz és levegő, a Malkonoké a tűz és föld. - Mondta Zoë.
- Igen, jól tudod! - Mondtam. - De a Mágixun...a Mágixun ez történt. - Mondtam, majd levettem a sötét lila bőr dzsekimet, és Zoë felé fordítottam a hátam. A pólóm, hatúl nagyon kivágott volt, így tökéletesen látszott a tetoválás a hátamon.
- Aztaaa! - Ámúlt el Zoë. - Hát ez nagyon menő! - Mondta. És gyorsan visszarántottam a dzsekit magamra.
- Nekem is megmutatod Hercegnőm? - Kérdezte Christopher, miközben egy széles, perverz mosoly ült ki az arcára. Amit félig - meddig megvilágított a tűz gyönyörűen lobogó lángjai.
- Nem. - Mondtam neki vigyorogva. És erre a Kalapos durcaságot színlelve elfordúlt tőllem.
- Na, és te? Neked van valami képességed? - Kérdezte meg Eric az Elftől.
- Hát, úgy különleges erőm nincsen, de viszont sokszor mondták, hogy van tehetségem a harcoláshoz és a fegyverekhez, főleg a kardhoz és a kardvíváshoz! - Magyarázta lelkesen.
- Értem. - Mondtam vidáman - Eric! - Kezdtem, a mellettem hasaló fiútól, aki most minden figyelmét nekem szentelte, pontosabban a kérdésre, amit mondani fogok. - Nagyon tetszik az a medál a nyakadba! Megnézhetem? - Kérdeztem, a fiú felé nyújtva a kezem, aki most felült, majd mélyen nézegetni kezdte a nyakában lógó fém nyakláncot.
- Ööö...öö...nem... - Dadogta Eric.
- De mié... - Kezdtem volna a kérdést, de Eric beleszólt.
- Mert nem! - Emelte fel a hangját, amin mindenki meglepödőtt. - Sajnálom. Ezt nem vehetem le. Ez a medál védi meg az igazi valomtól a világot. - Mondta. Egy ideig csönd volt, majd mind összenéztünk a többiekkel és hirtelen kitört belölünk a nevetés. Eric, elöször hülyén nézett ránk, de végül ő is beszállt a nevetésbe.
- Nem értem, hogy egy ILYEN szép fiú igazi valója, kinek tudna ártani. - Mondta Zoë, majd újra mindenki nevetni kezdett, kivéve Ericet, aki most csöndben ült és maga elé bámúlt.
- Mindenkinek... - Dünnyögte halkan Eric.
- Na, és ki hogy áll a szerelemmel? - Kérdezte nagy bájjal Christopher. Más felé terelte a témát.- Zoë? - Fordúlt a lány felé.
- Én erről nem akarok beszélni - Utasította el a lány.
- Zoë, bennünk megbízhatsz! - Mondtam, kedvesen a lányra szegezte tekintetem.
- Ha azt mondom, hogy nem akarok róla beszélni, akkor nem fogok! - Mondta mérgesek felemelve a hangját. Olyan, mintha Zoë egyik pillanatban a mennyországban lenne: Minden vidám, jó a kedve. Máskor, mintha a pokolban: mérges, undok, visszaútasító. Oké, mondjuk mindenkinél van ilyen, de nálla egyik mondatról a másikra változik a hangulata.
- Nekem van barátnőm! A legcsodálatosabb lény a világon! - Mondta Richard szerelmesen.
- És hogy hívják? - Kérdeztem kíváncsian.
- Trianának. - Mondta a Vörös. - De most nem tudom hol lehet, azt sem, hogy él e még egyáltalán. - Tette hozzá végül szomorúan. És pár perc néma csönd következett.
- Nekem nem volt. - Jelentette ki Eric.
- Óó, de hogy nem! Jöttek hozzád egy csomóan, és te annyi szép lány közül nem tudtál választani egyet sem! - Mondta Christopher irigyen.
- Na és te? - Kérdezte Zoë kíváncsian hozzám fordúlva.
- Ja, hát nekem még nem volt, és most se igazán tetszik nekem senki! - Mondtam kissé nehezen.
- Ó, én szívesen lennék az első! - Jelentette ki Christopher, nagy mosollyal a képén, amit én szóra sem méltattam.
- Na és te, Szívtipró? - Kérdezte Eric a Kalapos felé fordítva tekintetét.
- Jah, hát én. Nekem már rengeteg volt, de mindegyiket elhagytam egy jobbért, így most szingli vagyok! - Mondta Christopher büszkén.
- Csodálkozol? - Kérdezte Richard, mire ujjabb nevetés tört ki a tűz körül.
- Nem tudom, most mi lesz... - Jelentettem ki halkan, mikor a nevetés teljesen elcsendesült. Olyan volt, mintha hirtelen a tűz hangos ropogásába veszett  volna  el.
- Elmegyünk. Megkeressük A Tábort. És ott majd csak  lesz valami! - Montda Richard.
- Igen. Reméljük még rajtunk kívűl, legalább néhány embernek van annyi esze, hogy oda menjen! - Mondta Eric bizakodóan. Már mindenkinek hallatszott a hangján, hogy már fáradt. Szemhéllyaink nem sokára lecsúkódtak, mintha ötven tonnát nyomtak volna. Mielött teljesen elnyomott volna az álom, ezt az utolsó három szót mondtam:
- Igen, Reméljük...Reméljük...