Egy új kor

19. A tábor

A fű, enyhén kellemesen harmatos volt a sok kicsiny vízcsepptől. Arcomat kissé csípte a hűvös levegő, de a testem többi része bíztató melegséget érzett, kellemes meleg érzést. Már pár perce fent voltam, de ahogy szemeimmet kinyitottam láttam, hogy a többiek még mélyen alszanak. Tudtom, hogy indulnunk kéne tovább, de úgy gondoltam, az a legjobb, ha hagyom még egy kicsit szuszogni őket, meg persze nekem sem árt. Még csak most érzékeletem, hogy valaki melletem, szorosan melletem, nyugodtan veszi a levegőt és fúja ki. Néha-néha mozdul egyet, majd még jobban magához szorít, megosztva velem teste melegét. Eric az. Karja a vállamon fekszik miközben szorosan magához ölel. Olyan nyugotság ült ki érzelem mentes arcára, amit már rég nem láttam. Végül lecsuktam a szemeimet. Csupán csak pár pillanazra csuktam le szemeimet, de pár perc múlva már ismét az álmok világában jártam.
Arra kelek, hogy Eric mellettem még mindig úgyanúgy kellemesen átkarol, de a többiek már nagyban pakolnak.
- Jó reggelt hercegnő! Ti aztán nem fáztatok éjszaka, mi? - Kérdezte Christopher, majd kuncogva folytatta dolgát. Eric szemei lassan kinyíltak.
- Bocsi, hogy meg kell zavarnom ezt...a dolgot, de ideje tovább indulnunk! - Jött oda hozzánk Zoë sietve, majd ő is tovább ment, hogy végezhessék dolgát.
- Hogy aludtál? - Kérdezte álmosan Eric felém fordúlva.
- K-kösz, jól... - Dadogtam, majd gyorsan kikászálódtam ebből a meglepően kellemes testhelyzetből és én is a dolgomhoz láttam. Miközben Eric is elkezdte összeszedni magát, Chris odablattyogott hozzá.
- Te kis huncut! Tudod, hogyan kell levenni a nőket a lábukról! - Súgta a fülébe szórakozottan, majd ismét az az ismerős, sunyi kuncogás. Miután összepakoltunk a cuccainkat, útnak is indultunk. Az erdő ezen része olyan volt, mint a többi, azzal a különbséggel, hogy az állatok és a különféle mellékletes hangok most sokkal kevesebb mértékben fordúltak elő, ami nagyon fura volt.
- Lay! - Sétált oda mellém Eric, miközben folyamatosan haladtunk A tábor felé. - Igaz, jól tudsz már bánni a képességeddel, de van még rajta mit csiszolni! - Vágott bele.
- T-tudom. - Reggel óta, olyan zavartan érzem magam Eric közelében. Mintha kínos lenne az, hogy a közelemben van.
- Úgyhogy, amint odaértünk A táborba edzeni fogunk! - Fejezte be Eric a mondandóját.
- Rendben. - Adtam jelét annak, hogy megértettem. Eric odaakart menni a fiúkhoz, de visszatartottam.
- Eric, várj még! - Fogtam meg a karját. A szőkeség visszasétált mellém.
- Igen? - Kérdezte kíváncsian.
- Szóval, hogy még mindig az alkú miatt akartok engem kitanítaní? - Kérdeztem, ezt a bennem már rég megbújó kérdést.
- Nem. Ez már sokkal többről szól, mint az a buta alkú! - Mondta, majd kedvesen rám mosolygott, kivillantotta hófehér fogsorát. A Nap, az égen viharosan gyorsan haladt, jelezve ezzel az időt is. Még pár óra lehetett hátra addig, hogy teljesen lebukjon, mikor egy óriási kapuhoz érkeztünk. Valami kemény, jól formázható anyagból lehetett. A tetején egy táblán, az ősi nyelvel ráírva "A tábor" szavak díszelegtek. A tövében két, vegyes ruházatban lévő, sötét hajú férfi állt, mind kettő kezében éles pengéjű kardok feszültek meg.
- Kik vagytok? És mit ak...akar... - Kérdezte az egyik férfi, vagyis akarta kérdezni, amikor szemtől szemben álltunk velük. Az első mondatát fenyegetően, a másodiknál szó szerint elakadt a lélegzete a csodálattól.
- Hercegnő! - Mondta. Hangjában érezni lehetett az erős tiszteletet, majd mélyen meghajolt elöttem. A másik nem értette társa reakcióját, de attól még követte példáját. Én csak bólintottam válasz képp, majd átléptem barátaimmal az oldalamon, a bejáratot jelentő kapun.
A kapu mögött, sokkal több volt, mint amelyikünk valaha is gondolt volna. A tér, óriásibb volt, mint hittem volna. Gyönyörű szép pázsit, kellemes szellő. Mintha egy teljesen más erdőbe léptünk volna át. Rengeteg ember, és ember szerű lény – nagy részük harcosnak nézett ki – tette a számára kijelölt feladatot: Ki íjjal lövött a céltáblákra, kik egymással kardot vívtak, kik egy kemény akadály pályán küzdötték végig magukat, és voltak, kik képességüket próbálgatták. Első látásra olyannak tünt ez a hely, mint valami kiképző tábor, de voltak asszonyok és gyerekek, akik ezeknél számukra sokkal kézenfekvőbb tevékenységeket végeztek. A zöld pázsitott, itt-ott különféle formájú, méretű és díszítésű sátrak terítették be.
- Hát, ez icipicit több, mint vártuk! - Súgta a fülembe gúnyosan Christopher.
- Hála az égnek! - Jelentettem ki hangosan a válaszom. Távolról, a kardvívásnál a szemeim megakadtak, egy már jól ismert barátomon, Adam Kapitányon más néven az Északi-kapitányon, akit utóljára a tanácskozasnál láttam. Ő is észre vett. Nagy boldogság ült ki az arcára és gyorsan elkezdett felém lépdelni. Amikor Adam odaért hozzánk, engem rögtön egy óriási nagy és szoros öleléssel fogadott. Mint egy hívás szóra, mindenki elkezdett körénk gyülni, letette és ott hagyta amit éppen csinált és odasietett hozzánk. Mindenki nagy csodálattal és megkönnyebbült arcal nézett ránk. A tömegben megpillantottam Thomast, aki odasiet hozzám, majd ő is egy öleléssel köszöntött.
- Örülök, hogy jól vagy! - Súgta a fülembe, ami jó érzéssel töltött el. Ericékhez is néhányan odasiettek és örömittas tekintettel, néhol öleléssel köszöntötték őket.
- Mindent el kell mesélnetek, és majd mi is mesélünk, - Mondta Adam közvetlenül nekünk, az újonnan érkezőknek. - de elöször is! - Ezt már hangosan mondta, hogy mindenki hallja közel és távol. - Köszöntelek titeket A táborban! - Ordította, majd nagy újongás és tapsvihar követte ezeket a bíztató szavakat.
Itt vagyunk A táborban.
Célba értünk!