LOVE BLIND •LS•

II.

Arra keltem, hogy a telefonom eszeveszettül rezeg mellettem, az éjjeliszekrényemen. Először azt hittem csak álmodom, de a hanghatást nem kísérte semmilyen képkivetülés, ezért ahogy egyre éberebb lettem, sikerült felfognom, hogy az ébresztőm jelez.

Erőtlenül kezdtem csapkodni a készülék után kutatva és mikor nagy nehezen sikerült megfognom anélkül, hogy az arcomba ejtettem volna, ráfókuszáltam az időre.

Bassza meg! Elaludtam! Ez már az ötödik jelzés volt, ami inkább csak arra szolgált, hogy tudassa, rohadtul nem fogok időben odaérni.

Kiugrottam az ágyamból és egyből a szekrényem előtt termedtem, hogy randomszerűen kikapjak belőle ruhákat és tényleg csak arra figyeltem, hogy a zoknimat ne a füleimre húzzam.

Kivágtam a szobám ajtaját és lerobogtam az emeletről. Anya a konyhában tevékenykedett, valószínűleg már az ebédet készítette. Nem csodálom, hogy felkapta a fejét a zajongásomra, mert jelenleg egy elefánt kecsesebben közlekedett volna nálam.

-Kincsem, nem vagy egy kicsit késésben? -kérdezte, miközben én az előszobában pakoltam össze a dolgaimat az oldaltáskámba. Inkább csak beszórtam.

-De, egy kicsit. Konkrétan most kellene belépnem az üzletbe. -néztem a falon lévő órára, miközben a cipőmbe bújtam bele. Odatrappoltam anyához, aki időközben a konyhanyílás falának dőlve, keresztbe font karokkal figyelte kapkodásom, és nyomta egy puszit az arcára. Már fordultam is, hogy kilépjek az ajtón, amikor megállított.

-Nem lesz jó vége, ha túlhajszolod magad. Elhiszem, hogy fontos a tanulás és dolgoznod is kell, de meg kéne találnod végre az egyensúlyt a kettő között, mert rámehet a magánéletedre is.

-Anya, ne kezd! -rivalltam rá anélkül, hogy hátra fordultam volna hozzá. -Majd jövök.

Nyílt titok, hogy anyám nem díjazza a Cammel való kapcsolatomat. Kezdetben azt hittem, ez majd elmúlik, mert ő az első barátnőm és, mint minden anyának, az enyémnek is a boldogságom a legfontosabb, ergo felhőtlenül boldognak kell lennem Camilaval.

Én az is vagyok. De anyám a fejébe vette, hogy ez nem az a boldogság, ami egy örökéletű kapcsolathoz kellene. Nem vonom kétségbe az állítását, mert egy válás már van a háta mögött és világéletében nagyon jól meglátta az ilyesmi dolgokat, velem ellentétben, de azért lehetne kedvesebb is a jelenlegi barátnőmmel. Szerintem még bőven ráérek megtalálni az "örökéletű kapcsolatot". Jelenleg annak örülnék a legjobban, ha egy kisebb dorgálással elengednék a húsz perces késésem.

Már csak egy zebrán kell átjutnom és bekanyarodni a sarkon. Ezt a melót még a nővérem szerezte nekem, aki kint él amerikában a vőlegényével. Mikor elkezdtem az egyetemet, kategorikusan kijelentettem, hogy nem fogom vele anya számláját terhelni, ezért a nővérem átadta a helyét, ezzel időt spórolva nekem. Jól fizet, mivel tényleg csak a sulira kell költenem belőle. A többiből anya nem engedett. Azt mondta, legalább a saját fiát hadd ruháztathassa még egy ideig, hogy hasznosnak érezhesse magát, mielőtt én is itthagyom. Úgy viselkedik, mintha fél lábbal már a sírban lenne és ez néha nagyon ki tud akasztani.

Végre zöldet kaptam és azonnal rohantam is át a felfestett aszfalton, hogy a sarkon bekanyarodva beléphessek végre a munkahelyemre. Hittem én.

Egy apró test csapódott közvetlenül a mellkasomnak, aminek hatására hanyatt is vágódott a földön, a napszemüvege pedig lerepült a fejéről. Feleszmélve a sokkból, azonnal érte nyúltam, hogy felsegítsem.

-Úristen! Ne haragudj, nem szokásom mások fellökése... -szabadkoztam, de annyira zavarba hozott az a két lehetetlen árnyalatban játszó kék szempár, hogy hülyeségeket kezdtem beszélni.

A pici idegen dühödt vonásokkal meredt maga elé, kissé lehajtva kócos fejét, és kitépte  a karját a fogasomból.

-Jó lenne, ha odafigyelnél, baszd meg!

Csípős nyelve van, nem mondom. Egyáltalán nem illett a megjelenéséhez.

Karjait maga mellett megtámasztva felemelkedett és leporolta magát. Amikor egyszintbe kerültünk ismét, megállapíthattam, hogy másfél fejjel alacsonyabb nálam. Ez egész aranyos. Nem sokkal lehet magasabb Camnél.

-Mondtam, hogy sajnálom... -próbáltam némi szimpátiát kialakítani benne, de úgy egy kicsit nehezebb dolgom volt, hogy egyáltalán nem akart rám nézni. Zavarban van?

-Nem, csak annyit mondtál nem szokásod balfasznak lenni.

-Már ne is haragudj, de te is nyugodtan kikerülhettél volna, ha ennyire nagy dolog számodra a testi érintkezés! -kezdett bennem felmenni a pumpa az alpári stílusától.

-Nem, bunkókám. Képzeld, fizikailag képtelen vagyok meglátni, ha valaki nekem fog jönni.

Igazából az kezdett a legjobban idegesíteni, a képtelenül magas hangja után, hogy nem akar rám nézni. Egyszerre próbál fenyegető, menő gyerek lenni és félénk, anyámasszony? Hát, ez elég szar.

-Miért, talán vak vagy, te szerencsétlen?

-Igen, seggfej, vak vagyok. -felemelte végre a fejét és, ahogy látni engedte a pupillát, a semmibe néző tekintetét, látszott, hogy egyáltalán nem reagál a fényre a szeme. -És neked mi a mentséged?